Connect with us

Minden ami NFL

Az Évtized Játékai – Bills

A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.

A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7  playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.

Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).

Ezen a héten az AFC East csapatai érkeznek, ma pedig a Bills kerül sorra.

Szavazni a Bills playeire vasárnap este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés majd hétfőn lesz, mikor már a csoport többi tagjánál is eldőlt melyik play nyert. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.

#1 Fitzpatrick GW TD passza a Raiders ellen – 2011 week 2

A Bills ezen a meccsen nem kezdett jól, és 21-3-as hátrányba került. A csapat azonban képes volt feljönni innen, de a Raiders sem dőlt teljesen hátra. Ennek köszönhetően a végjáték szorosra sikerült, és végül Fitzpatrick David Nelsonnak adott TD-passzával nyerte meg a meccset 38-35-re.

View post on imgur.com

#2 Drayton Florence pick6 a Patriots ellen – 2011 week 3

Egy héttel később a Bills újra nagy hátrányba került, ezúttal a Patriots húzott el 21-0-ra. A csapat azonban ebből is visszajött, de Brady ellen soha nem lehetett elég biztos az ember. A negyedik negyedben 24-24-es állásnál a Bills védőinek sikerült beleütniük Brady passzába, a lehulló labdából pedig Florence pick6-et hozott össze. Ennek köszönhetően átvette a vezetést a Bills, és végül 2003 óta először sikerült megverni a Patriotsot.

View post on imgur.com

#3 Fred Jackson 80 yardos TD a Giants ellen – 2011 week 6

Talán a Bills playoff-böjt korszakának legikonikusabb játékosa volt Fred Jackson, akinek nevéhez számos nagy játék fűződik. A legnagyobbat a Giants ellen szállította, mikor áttört a védőkön, és 80 yardos TD-t szerzett. Tette mindezt úgy, hogy a végén már majdnem utolérték, de az utolsó pillanatban irányt váltott, így a Giants elesett, Jackson pedig befutott a célterületre.

View post on imgur.com

#4 LeSean McCoy lezárja a havas meccset – 2017 week 14

Buffalóban nem szokatlan, ha havazik, de ezen a meccsen a megszokotthoz képest is nagy hó zúdult le. Sem a Bills, sem a Colts nem tudott igazán semmit csinálni a meccsen, és a hosszabbításnál is úgy tűnt, döntetlennel fog véget érni a találkozó. LeSean azonban máshogy gondolta, és az utolsó pillanatban egy 21 yardos futással megnyerte a meccset. Ez a győzelem pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Bills majd két évtized után visszajusson a playoffba.

View post on imgur.com

#5 Allen bombája Fosternek – 2018 week 12

A Bills abban a reményben draftolta Allent, hogy ki tudják használni a karerejét. Noha az újoncszezonja nem sikerült makulátlanra Allennek, de néha valóban elsült a jobb karja. Az egyik legnagyobb bombáját a Jaguars ellen dobta Robert Fosternek, ahol az sem zökkentette ki őt, hogy a dobás pillanatában egyszerre három védő ugrott rá. (Arról nem is beszélve, hogy ezzel csattanós választ adott Jalen Ramsey-nek, aki kritizálta őt).

View post on imgur.com

#6 John Brown TD-passza Singlearynek – 2019 week 13

Néha a Bills is képes meglepni az ellenfelét. A csapatnál rájöttek, hogy nemcsak Allen tud jól dobni, hanem az elkapó John Brown is. Így hát meglepték a Cowboyst egy trükkös játékkal, ami tökéletesen sikerült.

View post on imgur.com

#7 John Brown TD-passza Allennek – 2019 wild card meccs

És hogy mivel lehet fokozni azt, ha az elkapó TD-passzt ad egy futónak? Hát azzal, ha ugyanez az elkapó TD-passzt ad az irányítónak egy playoff meccsen. A Bills újra kreatív volt, és Brown ismét tökéletesen végrehajtotta a feladatot.

View post on imgur.com

Szavazás:

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!