A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.
A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7 playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.
Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).
Ezen a héten az NFC East csapatai érkeznek, ma pedig a Cowboys kerül sorra.
Szavazni a Cowboys playeire vasárnap este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés majd hétfőn lesz, mikor már a csoport többi tagjánál is eldőlt melyik play nyert. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.
#1 Romo meccsnyerő passza a 49ers ellen… kilyukadt tüdővel – 2011 week 2
Romo karrierje során rengeteg sérülést szedett össze, de a legijesztőbb egyértelműen a 49ers ellen érte. Egy kemény ütés hatására kilyukadt a tüdeje, ami komoly kockázatot jelentett, de ő ennek ellenére végigjátszotta a meccset, visszahozta a csapatot egy 10 pontos hátrányból, majd a hosszabbításban is megdobta a győzelmet hozó passzt (ha Holley kicsit gyorsabb, akkor sima TD lett volna). A körülmények ismeretében hatalmas teljesítmény volt ez.
#2 Rolando McClain fű alól szerez INT-et – 2014 week 2
Az LB-knek nem feltétlenül az INT szerzése a feladata, de ha esély nyílik rá, akkor nem utasítják vissza az ajándék labdát. McClainnek azonban ezért az INT-ért alaposan meg kellett dolgoznia.
#3 Romo lerázza magáról Wattot, és TD-t dob – 2014 week 5
Ha JJ Watt odaér hozzád, akkor a legjobb, ha azonnal lemész, a sacket úgysem kerülheted el. Kivéve, ha Tony Romo vagy. Ez esetben egy laza mozdulattal rázd le magadról a védőt, majd azzal a lendülettel dobj is egy 43 yardos TD-passzt.
#4 Dez Bryant emberek tömegében szerez TD-t – 2015 week 9
Dez ezúttal elkapta. Nem is akárhogy. Már Cassell menekülése sem volt semmi, de Bryantet mondhatni mindenki megpróbálta visszafogni (a sajátjai is). De ez persze neki nem jelentett gondot, így is elkapta a labdát, és TD-t szerzett.
#5 Elliott 83 yardos TD a Steelers ellen – 2016 week 10
Erről a meccsről elsőre valószínűleg mindenkinek Elliott utolsó TD-je ugrik be, amivel nyert a Cowboys. Nagy játék volt, de nem a legnagyobb. Ezen a meccsen ugyanis Elliott még az első negyedben kapott egy screen passzt, amiből (miután faképnél hagyta a védőket) egy 83 yardos TD-t szerzett.
#6 Amari Cooper GW TD-je az Eagles ellen – 2018 week 14
A tét a csoportgyőzelem volt az egyik legnagyobb rivális ellen. Ilyenkor pedig talán annyira nem szokatlan, ha egy felpattanó labda dönti el a meccset. Nos, Coopernek nem volt egyszerű dolga megszelídíteni a felpattanó labdát, de végül sikerült neki, és nyert a Cowboys.
#7 Cole Beasley TD-je a Giants ellen – 2018 week 17
A Cowboysnál is tudják, hogyan kell a végsőkig kicentizni egy kulcsfontosságú elkapást. Prescott 4&15-re dobott egy olyan labdát, amit majdhogynem esélytelen volt elkapni. Beasley megoldotta.
Szavazás:
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Már csak az, ahogy Romo megetette Wattot magában megér egy szavazatot, hogy utána TD-t is dob, szinte hihetetlen.
Apró megjegyzés, hogy az egyes számú jelöltnél az elkapó nem Dwayne Harris, hanem Jesse Holley. Egy UDFA aki hamar kikopott a ligából, majd néhány év múlva Michael Irwin 4th And Long valóságshowjának megnyerésével került a Cowboys edzőtáborába ahol foggal körömmel küzdött és végül siketült megkaparintania az 53. helyet. A fentin kívül gyakorlatilag alig volt egy maroknyi elkapása, itt is azért került képbe mert meccs végére alig maradt bevethető WR. :)
Ettől függetlenül a Watt-féle eset szerintem is a legszebb a klasszisok találkozása miatt, bár anno nagyobb volt a waaagh Holley elkapásánál a kiélezett helyzet miatt.
Igazad van, javítom gyorsan a Holley-t. (És akkor amit írtál meg is magyarázza, miért nem ugrott be elsőre, hogy az nem Harris, hanem valaki más).