Connect with us

Minden ami NFL

Az Évtized Játékai – Eagles

A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.

A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7  playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.

Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).

Ezen a héten az NFC East csapatai érkeznek, ma pedig az Eagles kerül sorra.

Szavazni az Eagles playeire hétfő este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés közvetlenül utána lesz a csoport többi tagjával együtt.. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.

#1 Vick és DeSean Jackson a legelső játékból pusztít – 2010 week 10

Ezen a hétfő esti meccsen az Eagles valósággal lemészárolta a Redskinst. Ennek a mészárlásnak pedig már a legeslegelső játék megadta az alapot, mikor Vick egy egy 88 yardos bombát küldött DeSean Jacksonnak.

View post on imgur.com

#2 DeSean Jackson GW punt TD-je – 2010 week 15

A Miracle at Meadowlands II-ként is ismert meccsen az Eagles számára reménytelennek tűnt a helyzet 3 negyed játék után. 8 perccel a vége előtt még 21 pontos hátrányban volt a csapat, de sikerült innen fordítani. Az egész comebackre pedig az tette fel a pontot, mikor egyenlő állásnál az utolsó pillanatban DeSean Jackson visszahordta TD-re a Giants puntját, amivel megnyerte a meccset.

View post on imgur.com

#3 LeSean McCoyt a hó sem állítja meg – 2013 week 14

McCoy már az Eaglesnél is bebizonyította, hogy a hó az nemhogy nem hátráltatja, de még jobbá is teszi. Kis túlzással azt lehet mondani, egymaga megnyerte ezt a meccset. Pedig mind a hó, mind a Lions védők mindent megtettek, hogy megállítsák. Hát nem sikerült.

View post on imgur.com

#4 Malcolm Jenkins 99 yardos pick6 – 2015 week 13

Tom Brady ritkán dob INT-et. Pick6-et meg még ritkábban. Szóval ha mégis sikerülne ilyet csinálnod, akkor az legyen nagy. Malcolm Jenkins megfogadta ezt a tanácsot, és miután ellopta Brady passzát, 99 yardot rohant vele vissza.

View post on imgur.com

#5 Wentz kiszabadul és TD-t dob – 2017 week 1

Érezhették az Eagles szurkolók, hogy valami nagy dolog van készülőben. Wentz már a legelső meccsen bemutatta, ő a jövő irányítója, és az se érdekli, ha jobbról-balról kerülgetnie kell a védőket. Így is simán odadobta a labdát Nelson Agholornak, aki elkapta azt (!!!!), majd lazán befutott az end zone-ba.

View post on imgur.com

#6 Patrick Robinson pick6 – 2017 NFC Championship

A kezdőirányítód sérült, és az ellenfél a legelső drive-ban szétszedte a védelmed? Ha innen nyerni akarsz, akkor egy sorsfordító játékra van szükséged. És jött is ez a játék. Robinson ellopta Keenum passzát, és miután eltakarítottak előle mindenkit, TD-t szerzett. Ezután pedig teljesen megváltozott a meccs képe, a Vikingsnak pedig esélye sem volt.

View post on imgur.com

#7 Philly Special – 2017 Super Bowl

Ha Super Bowlon nyerni akarsz a Patriots ellen, akkor vagy legyen egy elkapód, aki egy lehetetlen elkapást hajt végre… vagy húzz egy váratlant, ami még Belichicket is meglepi. Az Eagles az utóbbit választotta, és bejött. Ez play teljesen váratlanul érte a Pats védelmét, és lényegében az ilyen merész húzások hozták meg az Eaglesnek a győzelmet.

View post on imgur.com

Szavazás:

24 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
24 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
2020-07-26 08:15

Az összes szuper, még van pár nagy játék.
Pl Wentz-Sproles TD Steelers ellen, Vagy Kiko Alonso egykezes Intje az ATL ellen, de érthető módon minden nem kerülhet be.
Még azt furcsálom, hogy MCnabb egy játéka se került be.

katonadani
Reply to  camillo 7777
2020-07-26 08:19

McNabbnek a vizsgált időszakban egyetlen meccse volt az Eagles színeiben, a 2009-es wild card körben 34-14-es vereség a Cowboys ellen

camillo 7777
Reply to  katonadani
2020-07-26 08:20

Vazze, az idő, ezt el is felejtettetem 😃

camillo 7777
2020-07-26 08:20

Jarred meg van, hogyan lehetne lenyomni ebből a játékból a playoff-ot, viszonylag kis elfogultsággal.
Minden FK szerkesztőnek lenne egy szavazata és az olvasoknak össz szavazata is 1szavazatott érne.
A csapatok legjobb play-e (azaz a 32 játék)
sorsolással egyenes kieséssel lenyomni.
Tehát az első körben 32 play, másodikban 16, harmadikban 8, negyedikben 4, ötödikben döntő, esetleg egy bronz meccs.

Jarred
Jarred
Reply to  camillo 7777
2020-07-26 09:56

Hasonló rendszerben csináltuk a Super Bowl játékot. Nem minden esetben vált be. Igazából már gondolkodtam rajta, és van is pár ötletem, hogyan lehetne kicsit jobban szűrni, de még finomítanom kell rajta. Szerencsére még van 3+X hetem gondolkodni.

camillo 7777
Reply to  Jarred
2020-07-26 10:38

Mi volt akkor a baj?

Jarred
Jarred
Reply to  camillo 7777
2020-07-26 11:30

Sokan kifogásolták, hogy úgy nincs értelme szavazni, ha a végén úgyis a szerkesztők véleménye dönt.

pritek
pritek
Reply to  Jarred
2020-07-26 15:38

Erhet tobbet is az olvasok szavazata. Mondjuk egy harmadot.

RA7
RA7
Reply to  Jarred
2020-07-27 04:37

Mindenki szavazata érjen ugyanannyit és a probléma megoldva. :=)

makosteszta
makosteszta
Reply to  RA7
2020-07-27 08:21

csapat szimpátia szavazás lenne belőle

RA7
RA7
Reply to  makosteszta
2020-07-27 21:16

Esélyes

Fetyke
Fetyke
Reply to  camillo 7777
2020-07-26 11:30

Mindig a Pats nyer. :)

camillo 7777
Reply to  Fetyke
2020-07-26 14:41

Igy is úgy is?

bjeela
bjeela
2020-07-26 11:03

Azért az megvan, hogy Vick egy laza +hatvan(+60!) yardos tűpontos rakétát vágott DS Jackson kezeibe? Mindenki arra emlékezik Vickkel kapcsolatban, hogy futkározott, holott a keze is kegyetlen volt. Nagyon nagy kár volt azokért a kutyaviadalokért…

Jarred
Jarred
Reply to  bjeela
2020-07-26 15:17

Amikor kellett, tudott dobni. Így duplán fájó, hogy a magánéletében ilyen dolgai voltak.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Jarred
2020-07-26 16:30

Sajnálni nem kell a geciládáját.
Pl az NFL már rehabilitálta is.

Jarred
Jarred
Reply to  Bélabá a csótány
2020-07-26 17:54

Nem magát az embert sajnálom, hanem azt a jelenséget, amit ez mutat. Adott egy tehetséges játékos, aki a szurkolók kedvence, de a pályán kívül komoly zűrjei vannak. Nehéz megértenem, miért érte meg ez akár neki, akár a többi hozzá hasonlónak.

gyeek
gyeek
Reply to  Jarred
2020-07-28 16:59

Lecsukták, megbűnhődött. Emellett random emberek a mai napig köpködik, kirakatba téve hogy mekkora állatbarátok. Ez a divat. A kutya- és kakasviadalokat most mások szervezik. A bálnákat és delfingeket még mindig vadásszák. Gazdag jenki fogorvosok adnak egy jó marék aprót azért hogy kilősessenek egy öregedő oroszlánt. Az orángutánok természetes élőhelyét kipusztítják, mi pedig az onnan szerzett pálmazsírral készült mekis hasábon csámcsogunk. De ne menjünk el amellett, hogy Michael Vick monnyon le…

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-07-26 19:58

Látod ezaz. Van egy társadalomban egy aktuális elvárás, nevezzük ecccerűen divatnak, hogy épp mit illik tenni pl. egy kutyuskával, aztán két sarokkal odébb meg egy másik kultúra képviselői jóízűen falatozzák a real hot dogot, amit illik nem észrevenni. Furák ezek a dolgok. ;)

pritek
pritek
2020-07-26 15:50

Az a gw visszahordott TD nagyon meleg volt. Pont akkor kapcsoltam oda a meccsre, amikor elkezdodott a felzarkozas, onnantol lattam. DJax mar akkor is rettegett visszahordo volt es iszonyat durvan benne volt a levegoben. Nekem kb nem is volt kerdeses, hogy behuzzak. A riporterek is vegig azt mantraztak, hogy oriasi nagy a veszely, a Giants is megzuhant, Jackson oriasi porgesven volt a punt elott…aztan elejtette a labdat….a tobbi utana tortenelem.
Szamomra az egyik legemlekezetesebb jatek amiota NFLt nezek.

Wyatt
Wyatt
2020-07-26 16:08

A negyediket volt szerencsém a helyszínen látni, ott még volt néhány opció arról a meccsről mindkét fél részére :D

Mondjuk a győztes nem lehet kérdéses :D

Jarred
Jarred
Reply to  Wyatt
2020-07-26 17:54

Sikerült egy jó meccset kifognod. Bár az eredmény nem volt szívderítő.

Wyatt
Wyatt
Reply to  Jarred
2020-07-26 18:17

reptérre a Broncos elleni éjszakai meccsről mentünk, felszállás előtt dőlt ki Gronk… :)

Egyébként igen, volt ott minden, 14-0, 14-35, 28-35 és támadás a végén az egyenlítésért a fumble után…

Brady 36 yardos elkapás, 312 yard yard és 3 TD, 1 futott TD

Az Eaglesnél blocked punt retunt TD, 99 yard interception return TD, 83 yard punt return TD

Nálunk sikeres és sikertelen kezdőrúgások, labdaszerzés FG-távban az uccsó két percben…

Nem volt olyan játékelem kb, amit nem hoztak a srácok, de sikerült a két 10+ pontos előnyről elveszített hazai meccs egyikét kiválasztani :D

gyeek
gyeek
2020-07-28 16:59

Nem lehet más mint a Philly special. Cowboys szurkolóként is tartom a mai napig, hogy az egy baromi izgalmas és jó SB volt.

24
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x