Connect with us

Minden ami NFL

Az Évtized Játékai – NFC East

Megvannak a nyertesek a másik keleti csoportból is.

New York Giants

Olvasók döntése:

View post on imgur.com

Két szereplős volt ez a verseny, és ahogyan arra számítottunk is, Beckham legyőzte Manningham Super Bowl elkapását, majdnem 100 szavazattal többet kapva. A harmadik helyre még Landon Collins pick6-e ért fel.

Szerkesztők véleménye:

Jarred: Patriots szurkolóként itt nem kérdés, melyik a legemlékezetesebb. Hiába rossz emlék, attól még sokkal jobban megmarad Manningham elkapása a Super Bowlon, mint Beckhamé egy amúgy elvesztett meccsen.

katonadani: Ha csak magát a játékot nézzük körülmények nélkül, akkor természetesen Beckham elképesztő elkapása a nyerő, hiszen igazán egyedi teljesítményről van szó, azonban szerintem fontos a szituáció is. Ezért nálam Manningham elkapása a győztes ebben a kérdésben, hiszen Super Bowlon történt, ráadásul az egyik döntő mozzanata volt a mérkőzésnek. És amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy milyen nehezen kivitelezhető játék volt ez irányító és elkapó szempontjából is.

Höri: Manning to Manningham! Imádták Sanders-ék kimondani minden meccs összefoglalójában, aztán amikor a nagy meccsen is összejött a kapcsolat, nehezen hittük, hogy megint megtörténik egy ilyen lehetetlen play ebben a párosításban. Szegény Beckham nagyot ment a maga korszakában, de playoffon kívüli villantással nem lehet Giants-szavazást nyerni nálam.

Washington Redskins/Football Team

Olvasók döntése:

View post on imgur.com

Ismét egy egykezes elkapás egy 13-as mezt viselő játékostól. Harris egykezese után nagy volt a küzdelem a második helyért, és végül 3 szavazattal Vernon Davis legyőzte Griffin futott TD-jét, ami így csak a harmadik lett.

Szerkesztők véleménye:

Jarred: Hát a Washington nem halmozott el kimagasló játékokkal. Talán DeAngelo Hall az, aki egy kicsit kitűnik innen. Az sem feltétlenül maga a play miatt, hanem mert 4 INT-et szerezni egy meccsen ténylen nem mindennapi dolog.

katonadani: Itt nem volt túl erős a felhozatal, a leglátványosabb játék valóban Harris elkapása volt.

Höri: RGIII megiramodása egy rövid, fényes korszakot képvisel, így én rá szavaztam, de nekem a legemlékezetesebb momentum nem szerepel a listán. Amikor Kirk Cousins egy spike helyett letérdelt, egy pillanatra az egész világ elhallgatott!

Dallas Cowboys

Olvasók döntése:

View post on imgur.com

Itt volt a legszorosabb a küzdelem. Romo szabadulása és Beasley TD-je végig fej-fej mellett haladt, és hol az egyik kapott egy szavazattal többet, hol a másik. Végül Beasley 4 szavazattal meg tudta nyerni a szavazást. Viszont Romo nemcsak a második, de a harmadik helyet is megszerezte.

Szerkesztők véleménye:

Jarred: Az igazi kérdés számomra itt az, hogy mi a nehezebb. Kilyukadt tüdővel végigjátszani és megnyerni egy meccset, vagy kibújni Watt sackjéből és TD-t dobni? Nem mondom, hogy tudom erre a választ. Mindenesetre én a Watt elleni menekülést választom, mert ekkor a védő karrierje csúcsán volt, és Romón kívül senki nem tudta megcsinálni ezt.

katonadani: Nagyon nehéz volt dönteni a két “menekülős” hosszú passz közül, ez a szavazatokon is meglátszik. Egyiknél a menekülés, másiknál az elkapás volt extrább. Legyen döntetlen. (Ha mindenképp dönteni kell, akkor talán inkább Prescott-Beasley.)

Höri: Itt is jelölök egyet kívülről: “Dez nem kapta el”. A fentiek közül Elliott futására szavaztam. Az akkori, újjáépülő Cowboys ilyen nagy játékokkal robbant be az elitbe, elhitetve velünk, hogy bármire képesek lehetnek a későbbiekben is.

Philadelphia Eagles

Olvasók döntése:

View post on imgur.com

Nagyon meglepődtünk volna, ha nem a Philly Special nyer, de ennek az esélye még csak fel sem merült a szavazás során. A Super Bowl játék hatalmas különbséggel végzett a DeSean Jackson punt TD előtt. Kárpótlásul Jackson azonban megkapta a harmadik helyet is.

Szerkesztők véleménye:

Jarred: Ugyanaz a helyzet itt is, mint a Giantsnél. A Philly Specialt ha akarnám sem tudnám elfelejteni. Ha ez nem lenne, akkor DeSean Jackson nyerne, de balszerencséjére (?) az Eagles nyert egy Super Bowlt.

katonadani: Itt nyilván nem is lehetett kérdés a győztes kilétét illetően. Hihetetlen játék, hihetetlen pillanatban, ennél már csak akkor lett volna fantasztikusabb, ha nem az első, hanem a második félidő végén születik. Egyébként imádtam DJax visszahordását, McCoy havas teljesítménye is örökre a retinámba égett, de Wentz meneküléseinek highlight videóit is megnéztem már jó párszor.

Höri: A mai napig nem hiszem el, hogy ezt be merték vállalni, rendeltem is Philly Special pólót. Kár, hogy azóta Pederson kezdi ezt a bevállalós, menő imázst elfeledtetni mindenkivel. Lehet egy újabb Super Bowlra készülve altat.

Ezek lennének tehát az eredmények, ha valakinek van valami hozzáfűznivalója a győztesekhez, akkor nyugodtan megteheti komment formájában. Csütörtökön folytatjuk a játékot egy másik csoport képviselőivel.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
2020-07-28 07:07

Jared látod, hogy Hörinek is Kirk térdelése volt a legemlékezetesebb. 😃😃😃

gyeek
gyeek
2020-07-28 17:50

Sajnálom, hogy nem a Romo vs Watt nyert. Az számomra egy játékban sommázza Tony Romo megismételhetetlen karrierjét.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x