Connect with us

Hír

Az NFLPA 80 fős edzőtábort, egyéb korlátozásokat javasol

Ahogy arról beszámoltunk, a koronavírusjárvány miatt várhatóan csökkenteni fogják az edzőtáborba érkező játékosok számát, így a megszokott 90 fős rostert már július végére szűkíteni kellene a csapatoknak. A játékosok szakszervezete (NFLPA) ugyan általában a minél több munkalehetőség mellett kampányol, most inkább a biztonságot helyezi előtérbe, ezt figyelembe véve dolgozta ki javaslatát a liga felé.

Ezek alapján 90 helyett maximum 80 fős keretek lennének az edzőtáborban (ami 2560 fős jelent ligaszerte), emellett a tábor első 21 napjában egyszerre csak 20 játékos tartózkodhatna a csapatok létesítményeiben, ami a következő, non-contact periódusra megduplázódna 40 főre. Ez tehát azt jelentené – amennyiben elfogadják a javaslatot -, hogy több “műszakban” kellene dolgozni az edzőtábor első 31 napján, majd az utolsó két hétben lenne csak a teljes keret egyszerre a központban. Az NFLPA által javasolt edzőtábori menetrendről szintén írtunk tegnap ebben a cikkben.

Természetesen ebből a javaslatból csak akkor lesz valóság, ha a liga is beleegyezik. Ez igaz az előszezon teljes eltörlésére is, amit szintén javasolt a szakszervezet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!