Connect with us

Hír

BREAKING: Valószínűleg megváltoztatják a Washington Redskins nevét!

A Washington Redskins ma közleményt adott ki, melyben az áll, hogy az utóbbi hetekben már voltak beszélgetések házon belül és a ligával közösen a csapat nevének megváltoztatásáról, most pedig hivatalosan is alaposan átvizsgálják az ügyet. Ian Rapoport azt is kiemeli, hogy “valószínűleg” ez névváltoztatást fog eredményezni, a Washington Post pedig addig merészkedik, hogy “várhatóan” ez meg fog történni, akár még a 2020-as szezon előtt.

Így reagál tehát a csapat arra, hogy tegnap a Pepsi közleményben kérte a csapatot a névváltásra, és így tett a FedEx is, amely a csapat stadionjának névadó szponzora. A Nike is kiáll a dolog mellett és minden Redskins-terméket levett a webshopjából. Nemrég pedig a főváros politikusai jelentették ki, hogy addig nem térhet vissza a csapat a városba, amíg Redskins lesz a neve – most a franchise Maryland államban, Landoverben játszik, a központja pedig Virginia államban, Ashburnben van, de szeretne új stadiont DC-ben.

Dan Snyder, a Redskins tulajdonos pár éve egyébként azt mondta, hogy SOHA nem fogja megváltoztatni a csapat nevét. A soha most nagyon közelinek tűnik.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!