Már csak két hét áll rendelkezésére a csapatoknak és a franchise tagelt játékosoknak, hogy megegyezzenek egy hosszútávú szerződés kapcsán. A Chiefs védőfalembere, Chris Jones pedig próbálja bevetni minden erejét, hogy ez összejöjjön, így azzal fenyeget, hogy kiüli a teljes évet, ha nem kap legalább évi $20 milliós hosszabbítást.
Az NFL Networkön Mike Garafolo beszélt arról, hogy Jones mindig is egy évi $20 milliós játékosnak látta magát, azonban úgy néz ki, hogy a Chiefs nem így gondolkodik és sosem ajánlott még neki ilyen magas összeget. Garafolo megjegyezte, hogy sok munka van még ezzel és nem magabiztos, hogy összejön a dolog. Erre jött Chris Jones, aki Twitteren reagált a videóra azzal a megjegyzéssel, hogy akár ki is ülheti az évet, ahogy Le’Veon Bell tanította.
Or I won’t play. @LeVeonBell told me about this
— Chris Jones (@StoneColdJones) July 1, 2020
Bell ugyebár kiülte a 2018-as szezont, miután a Steelers a második franchise taget tette rá, az idény után pedig a Jetshez írt alá. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy jól járt-e ezzel a lépéssel, részben igen (garantált tartalmak), részben nem (teljes összeg).
Jones franchise tage $16,1 milliót fizetne neki 2020-ban, ezen akar tornázni legalább $4 milliót. Jelenleg csak két belső védőfalember keres évi $20 milliót, az egyik Aaron Donald, aki ilyen ütemben karrierje végén a valaha volt legjobb iDL-ként vonulhat vissza, a másik DeForest Buckner, akiért idén cserélt a Colts – nála jobb játékos Jones, így az ő szemszögéből jogosan várhatná el, hogy legalább annyit keressen ő is.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Bellel azért más volt a helyzet ott azért volt egy 14-15 milliós ajánlat a Vasas részéről és ha jól emlékszem kevesebbért írt alá a Jetshez.. A Chiefs meg nem akar ennyit adni neki meg szerintem más sem.
Komolyan nem értem a nagy hisztit(de persze igen). A fickó kereshetne egy SB esélyes csapatban 16 gurigát, vélhetően magas garantálttal, erre 4 misiért rizikózza az esélyét egy újabb gyűrűre és arra, hogy a karrierje végén sansza legyen egy szép sárga zakóra. Ugyanis Bell ezt cseszte el. Vitathatatlan, hogy 4 millió dollárt nem nagyon kell megmagyarázni, de ha van ezen kívül még 16 milla, amiből az unokái is tisztességgel megélhetnének, akkor ez butaságnak tűnik(pláne a vírus okozta sapi csökkenés esélyével terhelve…). Még akkor is, ha alapvetően igaza van.
” A fickó kereshetne egy SB esélyes csapatban 16 gurigát…”
Nincs is 16 millió capje a Bearsnek!
Nagyobb gond, hogy Kansasnak sem nagyon van 20 milliója jövőre.
Viszont, ha kiüli az évet Jones, akkor járvány miatt lehet jövőre még annyit sem kap, mint amennyit idén ajánlott neki a Chiefs.
Komoly dilemmák mindenki részéről. Soros György legyen a talpán, aki itt most jó döntést tud hozni.
De van, mert a Dani már megmondta, hogy a sapka alá sok minden befér. Azonban minek nekünk egy ilyen pénzéhes ürge, amikor ott van MVP Trub, aki lemond a nagy pénzről, mert annyira elhivatott és jó szívű ember, nem mellesleg egyedül megnyeri nekünk 12 éven át minden évben a gyűrűt.
De akkor meg minek fizetnék meg Jones-t (meg Mahomes-t) a séfek, ha úgy is ti nyeritek az SB? Igazából már a tag is csak fölösleges pénzkidobás volt a részükről.
Ejnye, Fetyke, már megint nem figyelsz! Nem azt mondtam, hogy megnyeri, hanem esélye van rá. Merhogyugyebár a reménykedés tartja életben az embert. Amúgymegpersze, hogy mi nyerünk, de ezt nem kell mindenkinek tudnia, neked is csak titokban mondtam el, hogy kereshess vele egy kis pénzt a fogadóirodáknál. Az az áldott jó szívem…
nem 4 millióról van szó, hanem inkább 84ről (oké, ha csak garantáltat nézünk akkor legyen mondjuk 54), mert nyilván hosszú távú szerződést akar, nagyobb anyagi biztonsággal.
Félreértettél, nem az egy éves tag-re utaltam ezzel, hanem erősen vélelmezhető, hogy egy alacsonyabb(mihez képest) összeggel kaphatna hosszabb távú szerződést, mert az megérné a Chiefs-nek is. És akkor már évente bukna esetleg 4 millát, de továbbra is egy gyűrűesélyes csapatban játszhatna. És ahogy utaltam is rá az is sanszos, hogy a járvánnyal terhelt szezon jelentősen befolyásolja majd a sapkát is, ergo necces, hogy jövőre jobb feltételekkel kezdhetne alkudozni.
Elso blikkre megertelek. Ugyanakkor nekem ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy 4 milla azert embertelen penz. Ha pedig hasonlo magatartassal jatsza vegig a karrierjet, mondjuk “bukik” 15-20 milliot. Ekkor meg felmerul a kerdes, hogy fizetnel e 15 millio dollart, hogy HOF lehess. Persze barki aki sportolt ravagna rogton, hogy igen. Aztan ha adunk nemi gondolkodasi idot es merlegre tesszuk a 15 millat….
Najakkor gondolkodjunk, Béláim! Aszongyahogy a ficere keres a négy/öt év alatt évente 16 gurigát, azaz 54-70 millát és bukik 16-20 millát. Nem állítom, hogy könnyedén, de azért szűken kihúzza azzal a megkeresett 54-70 gurigával hó végéig. Tételezzük fel, hogy ezzel bebiztosítja a HoF tagságát(amire persze nincs garancia, de hátha), mert esetleg(!) nyernek még egy, esetleg kettő gyűrűt. Merthogy csodák márpedig vannak. Máshol meg esetleg(!) elkallódik, ezzel bukja a sikert és ezzel az ismertséget. Márpedig egy HoF és egy magasabb fokú ismertség/elismertség a focikarrier után bitang jól kamatozik vállalkozások, tévés szakkomentátori és egyéb felkérésekben, amik dollár milliókat hoznak a konyhára még éveken/évtizedeken át. Tekintsd úgy, mint egy befektetést. ;)
De ha mégsem lenne igazam, akkor még mindig ott van az, amit – szerinted is – egy sportoló mondana a 16-20 milla vs HoF tagság kérdésre.
vagy megkeresi azt a plusz 20 millát és is úgy is hof lesz :D
Ez is egy opció, bár egy Jets kaliberű csapatban ez némileg nehezebb és erősen kérdéses, hogy sokáig megfizetnék. Amúgy meg induljunk ki Bell esetéből, aki a csapatváltást követően sikeresen abszolvált egy pocsékabb évet, mint korábban, mert nincs fal(más csapatrészben tevékenykedő játékos esetén társ/segítő), amellyel karrierépítő teljesítményt tudna letenni az asztalra. Erősen kérdéses, hogy sokáig fizetni akarná a csúcspénzt a Jets ezért a produkcióért, de ha mégis, akkor is nagyon vélelmezhető, hogy Bell az egy év pihivel és a csapatváltással elhajigált magától egy sárga zakót. És nagyon úgy fest, hogy azért a reménybeli plusz 4 milláért(kérdéses, hogy megkapná) Jones rizikózza a karrierjét.
Szerinted ezeknek a sracoknak a nagy resze, gondolkodik ennyire elore?
Illetve nagyon nem tartom elkepzelhetetlennek azt sem, hogy van aki kizarolag csak a penzert csinalja.
Akarhogy is, 15-20 millio dollar akkor is kurva sok, ha van melle meg otven.
Ugyan, ilyet feltételezni sértő lenne rájuk nézve! De legalább a környezetüknek lehetne esze…
Amúgy meg naná, hogy a pénzért(is) kaparnak, mint malac a jégen, de azért akinek egy csepp esze van, az igazi karriert épít és ha van módja rá, akkor legendát alkot magából, mert az majdnem életre szóló megélhetést jelent, ami több, mint 15-20 milla…
Ha esze lett volna, hozzank igazolna 😂
A fészkes fenét! Ha ingyen jönne hozzánk, akkor lenne igazán okos, mert MVP Trub mellett a 12 év alatt telepakolhatná magát gyűrűkkel és örök életére beírhatná magát a történelemkönyvekbe!
Csak nem gondolod, hogy a kovetkezo szezon utan meg fogjatok tudni fizetni Traubit? Ugyan kerem
Mint már többször is leírtam MVP Trub egy áldott jószívű emberke, szóba sem jöhet, hogy túlzott anyagi igényekkel fordulna a csapatvezetés felé. Nem mellesleg jövőre Mack is belátja, hogy Trub többet érdemel és lead ő is az igényeiből. Hol itt a gond?
“De legalább a környezetüknek lehetne esze…”
Lehet, hogy a környezetnek pont hogy van. Tételezzük fel, hogy te ilyen dilemma előtt állsz: 70 milla vagy 50 milla + HoF. Mit is tennél? Természetesen a kérdés megválaszolásába bevonnád az asszonyt. Na akkor most tedd föl neki a kérdést és írd ide be légy szíves a válaszát. 😂
Csendben, te vadbarom! Felébreszted az asszonyt és még a végén rákérdez. Hát ilyen barát vagy te? Ember, 155 centi, 45 kiló és életveszélyes! Halálfélelmem van tőle. Hergeltem én a te asszonykádat? Milyen férfiszolidaritás az ilyen?
Az átlag NFL játékos mire költi el a pénzét? Óvadék, ügyvédek, gyerektartás, tiltott szerek.
Kell az a 16 milla, lássuk be.
Meggyőztél…
Bunch of hookers and cocaine, mint a klasszikus lottózós videóból tudjuk :)
https://youtu.be/IvE84AGMWpE?t=27
Ezen a fórumon ez a gyűrű vs. pénz dolog állandóan előjön és szerintem teljesen túl van misztifikálva. A játékosok elsősorban keresni akarnak. Szerintem nem nagyon tudnál olyat mutatni, aki odaadná a karrier keresete 25%-át a gyűrűért, mindegy, hogy mennyit keres (tehát szerintem pl. Rodgers sem, pedig neki azért maradna elég).
Tisztázzunk valamit: nem a gyűrű a lényeg, hanem a sárga zakó, ami a karrier végén jelentkező elit elitjét jelképezi, ami profitot jelent a karrier után is. Márpedig elvétve kapják olyanok, akik futottak még csapatokban játszottak, mert ott nehezebb az elit elitjévé válni. Lehet, de nehezebb. Végig arról beszéltem, hogy a most elvesztett 20 milla egy esetleges(!!!) legendává válás esetén könnyedén behozható aktuális anyagi hátrány.
Amúgy meg de: egy sportoló számára… nem, egy gyerek álmait tekintve a legtöbb, amire vágyik, hogy győzzön. Bármi áron. És legyen bajnok, legyen gyűrűje, legyen MVP, legyen a karrierje után rajta egy sárga zakó, mert ezek jelképezik, hogy jól játszott, hogy ő a legjobb. Mert ezért kezdi el mindenki. És ez hajtja utána is, ezért rizikózza a sérüléseket, ezért megy bele a legdurvább hajtásba. Persze, a lé is fontos, meg a csajok, a bulik, de lényeg, hogy ő legyen a májer, a király, akiért tombol a nép. A lé csak akkor válik fontossá, amikor kiderül, hogy ez esetleg neki (már)nem elérhető. Na, akkor kaparnak a léért. De addig…
Először is most látom, mekkora bakot lőttem, hiszen Rodgersnek van gyűrűje. Így már nem valószínű, hanem biztos, hogy nem adna annyi pénzt egy másodikért.
“Végig arról beszéltem, hogy a most elvesztett 20 milla egy esetleges(!!!) legendává válás esetén könnyedén behozható aktuális anyagi hátrány.”
Az esetleges az nagyon-nagyon esetleges. És nagyon távol is van. És ha csoda történik és a HoF-be választanak is, attól még nem fog automatikusan dőlni a nyakadba a pénz, tenni is kell érte valamit, amire a srácok közül sokan nem biztos, hogy képesek (néhányan késsel-villával enni sem), de az sem kizárt, hogy olyan állapotba jutnak (fizikai vagy pszichikai), hogy már inkább csak élvezni szeretnék a pénzt és nem keresni.
Tehát lehet választani a biztos rövid távú pénz és a bizonytalan hosszú távú pénz között. Ráadásul, ahogy Dani is írta, a nagy pénz még eleve nem zárja ki, hogy HoF is lehess, ha tényleg jó vagy.
Szóval, kibővítem az előző állításom: a HoF tagságért sem adná oda senki a karrier pénze 25%-át.
Ami meg a gyerekek álmait illeti: nemrég vittünk egy kölyökcsapatnak (gurulós foci) némi szponzori ajándékot és elbeszélgettünk a srácokkal. A hatévesek olyanok akarnak lenni, mint Messi, mert ő ugye az isten, VB-t, BL-t akarnak nyerni. A 12 évesek viszont már reálisabban látnak, ők olyanok akarnak lenni, mint Dzsudzsák, aki ugyan gyakorlatilag semmit nem ért el, de annyit keres, hogy nem érzi meg, ha összetőr egy Lambót és olyan nője lehet, amilyet csak akar.
Az utolsó bekezdésed pontos indokát adja annak, miért tart ott a magyar foci, ahol és miért tart ott más országok focija, ahol, holott nem keresnek annyit ott, mint nálunk(lengyelek, csehek, horvátok, szerbek, etc, etc…). Az igazi sportoló ugyanis nem kizárólag a léért csinálja, mert ha csak az lenne a lényeg, akkor már az elején leszarná az egészet, ugyanis az NFL-be jutás lehetősége konkrétan nem éri el az 2%-ot sem. Ezért meg nem éri meg széttörni a testedet. Ők mégis megteszik újra és újra a középiskolában és az egyetemen egy huncut garas nélkül. ;)
“Ők mégis megteszik újra és újra a középiskolában és az egyetemen egy huncut garas nélkül. ;)”
Viszont ők dugják meg a bálkirálynőt és az összes többi jó csajt, ami nem lebecsülendő.:) Ahogy az sem, hogy a többség a foci nélkül soha nem jutna egyetemre és ha mégis, nem bírná fizetni. Ezek mind nagyon is rövidtávú befektetések, ahol a haszon szinte biztos és szinte azonnal jön, Ráadásul olyan dologból áldoznak, ami nekik nem kerül semmibe és az ő korukban szinte korlátlanul a rendelkezésükre áll: energia és szabadidő.
Ha viszont ott állnak a zsebükben 100 millával (vagy annak az ígéretével), akkor nincs az az isten, hogy odaadják a negyedét egy bizonytalan HoF tagságért. Állítom, hogy még a biztosért sem.
Elkell cserélni Adamsre és mehet Bell haverjához . Szenvedjenek ketten
Semelyik játékos nem szeretne teljesítmény ösztönzőkkel operálni inkább, hogy jobban kijöjjön a matek?
Az túl kockázatos. Itt a “jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb legyek” az általánosan érvényes szabály.
Akkor ezeknek az ösztönzőknek a felét sérülés esetén garantáltra kell csinálni
Ezzel meg a játékos egészsége kerül veszélybe. Mert ha az ösztönzők felét mindenképpen ki kell fizetni, akkor inkább játszatják sérülten a játékost, hogy legalább teljesítsen a pénzért. Ráadásul ha nem éri el sérülten az ösztönző kifizetéséhez szükséges szintet, akkor dupla a haszon. A csapatnak. Viszont a játékos egészsége könnyen rámehet egy ilyen szerződésre.
Magára valamit adó játékos (többek között) ezért nem köt ilyen szerződést.
Egyébként mi történik ha kiüli az egész szezont? Mi lesz a taggel?
Bell esete alapján a tag-et jóváírják neki, így már csak kétszer kaphat.
Értelemszerűen nem keres semmit sem a szezon során.
Viszont abban nem vagyok biztos, de gyanítom így bukja az előző évi kereset 20%-al való növelésének az opcióját (ami 19,2 millió lenne) ha megint tag-et kap, ugyanúgy a posztjának megfelelő összeget keresi csak majd. Azaz a séfek akár megint rakhatnak rá tag-et. De ez utóbbiban nem vagyok biztos, Dani majd mindjárt jön és kijavít.
És mi a helyzet a pénzzel amit foglal a cap-ből? Nyilván nem kapja meg a pénzt, de az összeg ettől még nem elkölthető másra.
Mintha Bell esetében arról lett volna szó, hogy a következő évi cap-ben visszakapja a csapat a pénzt. Vagyis, idén lekönyvelik a 16,1 milliót, de ha Jones holdoutol, akkor a jövő évi capben visszakönyvelik az összeget, azaz kvázi visszakapja a Kansas.
És akkor már meg is van a keret a következő tag-re…
Ez így korrekt lenne. Hány szezont kell kiülnie hogy elmehessen? :)
3-szor kaphatja meg a tag-et, tehát 3-at. :)
3 év múlva már 29 évesen, 3 év kihagyással a kutyának sem fog kelleni. :D
Az elvek fontosabbak, őt ne károsítsák meg 4 millióval. :)