Connect with us

Minden ami NFL

Dream Team – NFC South

Az NFC South álomválogatottja nem játszana unalmas mérkőzéseket, az biztos. A liga talán legjobb skill állománya és egyik legmélyebb irányító palettája mellett a kissé foghíjas secondary garancia a sok pontos meccsekre. 

Adott egy évek óta a Super Bowlért küzdő csapat, egy minden idők egyik legjobb játékosával tervezett hattyúdal, egy örökös ígéret és egy újjáépülő csapat. Mindegyik támadósorban elképesztő játékosok, így nem is csoda, hogy kissé orrnehéz lett ez az álomroster.

Irányító (2): Drew Brees

Csere: Matt Ryan, Tom Brady

Ha a szivére teszi minden Brady drukker a kezét, akkor nem lepődik meg azon, hogy nem ő a csapat kezdője, de még csak első számú cseréje sem. Eleinte a szerepeltetésén is sokat gondolkodtam, de ha már álom válogatott, akkor inkább szeretnék a csapatomban tudni egy 6-szoros győztes legendát, mint egy 6. számú safetyt.

Brees bár szintén mutat időnként hanyatló jeleket, még mindig egy kiemelkedő irányítója a ligának. Matt Ryan pedig bár egy kicsit a feledés homályába kezd merülni, továbbra is top10-es irányító, jobb napjain top5-ös produkciókkal. Taktikai szempontból a Brees-Ryan kettőssel játszanék az alapszakaszban, hogy aztán a rájátszásba vegye át a csapatot Tom és mutassa meg azt, hogy hogy is kell végigmenetelni januárban a playoffban.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Futók (3): Christian McCaffrey

Cserék: Alvin Kamara, Todd Gurley

Egy szóval: brutális. A liga talán legjobb és legsokoldalúbban használható futója és a cseresorban is egy szintén top5-ös játékos. Mögöttük pedig az a Gurley, akit két éve még a berobbanó McVay-rendszerben a liga legjobbjának tartottak sokan. A sor bár elképesztő nevekből áll, még mindig nem a legerősebb egysége a csoportnak. McCaffrey-t lehet, hogy hamis slot receivernek is lehetne használni, hisz akkor az ő erényei mellett Kamara is pályára tudna kerülni, de kérdés melyik elkapótól vennének ők el snap számot…

Elkapók (7): Michael Thomas, Julio Jones, Mike Evans

Cserék: Chris Godwin, Calvin Ridley, D.J. Moore, Emmanuel Sanders

Hát itt picit becsurrant. A liga 5 legjobb elkapójából három is a csoportban van. Még az se érdekelt, hogy egyik se slot elsősorban, itt ez a három srác olyan szintet képvisel, hogy mindegy hogy állnak fel, a pályán kell lenniük. Egyébként Thomast mozgatnám be ebből a trióból elsősorban slotba, a valóságban is ő áll fel ott a legtöbbet és dinamikusabb elkapó is, mint a másik két, valóban X WR. Egy biztos, ez a kezdő sor és egy ilyen pad ver minden divizíót a ligában. Chris Godwin jövőre már talán a kezdő posztot is elhozná akár Evans, akár Jones elől és nem tudom van-e másik olyan csoport, ahol ne volna ő a kezdő sor tagja. Szépen nézett ki a futó sor is, de hülye az, aki ilyen elkapófelhozatal mellett bármikor is futtani akarja a labdát.

Tight end (3): Rob Gronkowski

Cserék: Jared Cook, Hayden Hurst

Unfair, hogy ilyen futó és elkapó sor mellé még egy visszatérő Gronk is itt van. Nem számolnék vele 15-20 snapnél többször egy meccsen még az egy éves pihenője után sem, de szerencsére vanm akivel osztozzon a snappeken. Cook a 20-as éveire végre, 30-as elejére normális irányítók és támadósorok tagjaként ha nem is elit, de minőségi TE-vé nőtte ki magát. Mögötte még a frissen Atlantába cserélt Hurst is felkerült a rosterre, aki a 2022-es szezonra akár kezdő is lehetne ebben a képzelt csapatban, látva a vetélytársai korát.

Offensive tackles (4): Terron Armstead, Ryan Ramczyk

Cserék: Jake Matthews, Taylor Moton

A kezdő duó személye természetesen nem forgott veszélyben. Az Armstead – Ramczyk páros a liga egyik legjobb OT duója. A támadófal széle meglehetősen nehéz feladat volt. Jake is egyre jobb LT lett az évek múlásával, így az ő helye is biztos volt elsőszámú csereként. Mind Okung, mind Donovan Smith bekerülhetett volna a padra. Motont az tette egészen egyszerűen eléjük, hogy így van valóban RT cseréje Ramczyknak és nem két bal oldali tackle ül a padon.

Belső támadófalemberek (6): Erik McCoy, Alex Mack, Matt Paradis

Cserék: Ali Marpet, Ryan Jensen, Cesar Ruiz

Ez nem a guardok divíziója: a kezdőbe három csapat kezdő centere került. Egyszerűen jobb játékosok mind, mint az elérhető guardok. A saját posztját Alex Mack tarthatta meg, aki még mindig a liga egyik legjobb centere. Mellette legalább jó játékosok vannak, még ha alapvetően Paradis és McCoy is center. Utóbbi viszont elég jó újonc éven van túl, ami mindenképp jó a jövőre nézve. A padon Marpet az egyetlen igazi guard. Mellette csapattársa a szintén center Jansen fért még ide fel és az egyetemről szintén centerként kikerülő, de a Saintsben vélhetően guarddá avanzsáló első körös újonc Ruiz.

Belső védőfalemberek (4): Grady Jarrett, Kawann Short

Cserék: Sheldon Rankins, Ndamukong Suh 

Jarrett a csoport legnagyobb neve és az a fajta belső támadófalember, aki a pass rush produktivitásban felveszi a versenyt a külső siettetőkkel is. Az egész védősor egyik legjobb játékosa, aki még mindig csak 27 éves. Társaként a pass rushban szintén kiemelkedő, de futás ellen is remek Short került, akinek ugyan a 2019-es év a sérülések miatt szinte teljesen kimaradt, még mindig a liga élmezőnyébe tartozik. A padon egy talán karrierje elején többre tartott Rankins, aki az igazán elit körbe nem tudott betörni, és egy kissé már leszálló ágban lévő, de még mindig hasznos Suh.

Edge rusherek (5): Cameron Jordan, Shaquil Barrett

Cserék: Dante Fowler Jr., Marcus Davenport, Brian Burns

Ha Barrett fenn tudja tartani tavalyi számait, ez a duó ligaszinten is kiemelkedő lesz. 2019-ben a 3. és a 4. legtöbb nyomást generáló passzsiettető kettős állhat össze. Sackekben is ketten együt 36-ot regisztráltak. Mindkét statisztikával vezetnék a ligát, ha összállnának. A padra felfért még a 15 sackes Fowler és két reményteli fiatal is. A védőfal széleivel sem lesz sok gond ebben a csapatban.

Linebackerek (5): Deion Jones, Demario Davis, Lavonte David

Cserék: Alex Anzalone, Shaq Thompson

Bár már nem a legfiatalabbak, még mindig csak 31-31 éves a David, Davis duó, akik kiegészülve Jonessal, a liga egyik legjobb és legdiverzebb linebackerével, pontot tesznek egy kiemelkedő front seven végére. A cseresor se rossz, de itt sokat nem kellett gondolkodnom, hogy mi legyen a kezdő. Bár 3 kezdő LB nem a modern NFL trendje, mindhárom játékos kiemelkedő coverage képességekkel rendelkezik, amire nagy szükség is lesz, látva a corner sort. Így itt maradtam a hagyományos 4-3-as felállásnál, bár szerepkörre a David – Jones duó egyike vélhetően sokat fog az ellenfél slot elkapójával szemben felállni.

Cornerbackek (5): Marshon Lattimore, Janoris Jenkins

Cserék: Jamel Dean, Isaiah Oliver, Sean Murphy-Bunting

A probléma pedig itt kezdődik. Lattimore egy kiemelkedő játékos, de mögötte nagy az űr. Sok az ígéretes fiatal, de még egyikük sem bizonyított igazán sokat. Jenkins legalább egy átlagos szintet még mindig hoz, de kiemelkedőre már tőle sem kell számítani. Furcsa kettősség egyébként, hogy a csoport elkapókban a liga legjobbja, míg az őket örző védőkben mennyire szegényes a felhozatal. Az utolsó posztra Murphy-Bunting és Donte Jackson volt versenyben. Sean irányába az döntött, hogy újoncként is használták már sokat slot pozícióban. A többi játékos mind szélső corner, így előny, ha van valaki, aki középen is tud játszani.

Safetyk (5): Malcolm Jenkins, Marcus Williams

Cserék: Tre Boston, Antoine Winfield Jr., Ricardo Allen

Folytatom a Saints secondaryt. Igazából itt kérdés sem voltm továbbá a minőséggel sincs nagy gond. Williams túl van már karrierje legnagyobb hibájánm de még mindig szemtelenül fiatal (23 éves) és a liga legjobb free safetyjei között kell lassan emlegetni a nevét. Társa tavaly még nem játszott a csoportban, de Jenkins már bőven 30-on túl is egy olyan játékos, akit nem lehet nem a kezdőbe tenni. A padon a liga egyik legalulértékeltebb játékosa Boston személyében, aki ha nem is kiemelkedő, de egy kellően jó csere opciója lehet Marcusnak. A legizgalmasabb viszont Winfield Jr., akitől már 2020-ban is nagy dolgokat várhatunk el szerintem.

Special Teams (3): Wil Lutz(K), Thomas Morstead(P), Zach Wood(LS)

Mivel mind a rugó, mind a punter poszton a Saints játékosát gondoltam a csapatba tenni, adta magát, hogy hozzák magukkal azt a long snappert, akit ismernek. Megmondom őszintén, itt nem tudtam komoly különbséget tenni, szóval csak az döntött, hogy ugyan azzal a játékossal tudjanak itt is együtt dolgozni a Saints játékosai.

Edzők: Sean Payton(HC), Joe Brady(OC), Dennis Allen(DC)

Továbbra is kitart az erős Saints dominancia. Elsőre itt is teljes New Orleans söprést gondoltam, de végül Carmichael helyett a változatosságot és a potenciált választottam Bradyvel. A 2019-es egyetemi LSU söprés egyik kulcsponti figurája volt, többek között az ő közreműködésével lett Joe Burrow egy 4. körös játékosból 1/1-es irányító. A biztonsági választás helyett itt kockáztattam.

Statisztika:

Előzetesen is azt gondoltam, hogy a Saints fogja uralni a divízió vállogatottját, de a végeredmény még ennek fényében is elég markáns lett. Ha a speciális egységet és edzői sort nem is számolom, 11 kezdő játékost adott New Orleans. Ami csak még markánsabb ha azt is idevesszük, hogy a speciális egységet és az edzői sort is ők dominálják. A cseresorba 7 játékos fért fel Louisianából, így összesen az 53+3-fős egységből 23 posztot visznek el.

A Tampa és az Atlanta egyaránt 4 kezdő és 8 cserejátékost delegált a rosterre. Előbbit ráadásul teljesen elosztva, hisz mindkét csapat 2-2 játékost adott mind a támadó-, mind a védősor kezdőibe.

Talán nem nagy meglepetés, hogy a szebb napokat is látó Panthers keretéből került ki a legkevesebb játékos. Összesen 8, de a kezdő sorokba mindössze 3 embert tudtam beilleszteni.

[/ppp_patron_only]

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2020-07-01 09:14

Nálam nagyobb Tibi kritikust nehéz találni, de ha hihetünk a statisztikáiknak, akkor TB12 még most is simán jobb, mint Ryan. Brízzel nincs pariban, sőt, ebben az összevetésben még a PO-ban is alatta teljesít. Statisztikailag. Eredményesség tekintetében már más a tészta.

acsdav2
acsdav2
Reply to  bjeela
2020-07-01 10:37

Pedig az elmúlt 2 év PO-ja alapján pont Brees van elkönyvelve úgy, hogy PO-ban nem tud teljesíteni.

Wyatt
Wyatt
2020-07-01 13:30

lol, az első mondatig tudtam olvasni ezt a cikket. új rekord

Fetyke
Fetyke
2020-07-01 16:23

Érdekesek ezek a válogatott listák. Itt ez az NFC dél. Adott egy bivalyerős támadósor egy (legalábbis a konferencia nyugati vagy északi csoportjához képest) közepes védelemmel. Ez általában elég az alapszakaszban történő csillogásra, villogásra, hogy aztán a rájátszásra forduljon a helyzet. És a csoport elmúlt 3 éve valójában erről szól…

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x