Sok szó esett már a két jómadárról, Deandre Bakerről és Quinton Dunbarról, a Giants, illetve a Seahawks cornerbackjéről, akik májusban fegyveres rablást követtek el a vádak szerint. A legújabb hír velük kapcsolatban Ian Rapoport információi szerint az, hogy mindketten az úgynevezett Commissioner’s Exempt Listre kerültek a liga által, ami nagyjából annyit tesz, hogy fizetett szabadságra küldte őket Roger Goodell kommisszár.
Ide szokták azokat a játékosokat helyezni, akikkel kapcsolatban valamilyen eljárás folyik. A liga addig nem akarja, hogy edzhessenek vagy pályára léphessenek, amíg le nem zárul az NFL által végzett nyomozás az ügyükben. Így járt tehát a két cornerback is, azt viszont nem tudni, nagyjából mikor várható a nyomozás lezárása, így könnyen belefuthatnak a szezonba is edzés és játék nélkül.
Bakeren és Dunbaron kívül egyébként a Washington elkapója, Cody Latimer is felkerült erre a listára, akit szintén májusban tartóztattak le több vétség miatt is, köztük bántalmazás és illegálisan elsütött fegyver miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Legalább lesz idejük kártyázni.
Ha én ilyet csinálnék a munkahelyem nem küldene “fizetett szabadságra”.
És mennyire “fizetett szabi” ez valójában?