Connect with us

Hír

Így fog kinézni a játékosok koronavírus-tesztelése

Az NFLPA napi koronavírus-tesztelést szeretett volna, az NFL pedig kétnapit, végül azonban a játékosok szakszervezete nyert ebben a kérdésben és az NFL az előszezon eltörlése mellett belement abba is, hogy eleinte minden nap teszteljék a játékosokat.

Egészen pontosan az edzőtábor első két hetében minden egyes nap tesztelni fogják a játékosokat, és ha 5% alatt lesz a pozitivitási ráta, akkor utána kétnaponta fognak tesztelni, áll az NFL memójában. Ha ezt követően bármely kéthetes periódusban 5% fölé emelkedik a csapatnál a pozitivitási ráta, akkor ismét vissza lehet állni a napi vizsgálatokra.

A játékosoknak egyébként két negatív tesztre lesz szükségük, hogy beléphessenek a létesítményekbe, ráadásul ezeket 72 órás különbséggel kell bemutatniuk. Tehát az első és a negyedik napon fogják őket tesztelni (a kettő között nem kezdhetik meg az edzőtábort), az ötödik naptól kezdve pedig naponta végeznek el majd rajtuk nyálmintás vizsgálatokat. Ha valaki pozitív tesztet produkál, természetesen elkülönítik és karanténba helyezik.

Richard Sherman egyébként kiemelte azt is, hogy a hamis pozitív és hamis negatív tesztek miatt is nagyon fontos, hogy naponta teszteljenek, ezzel is csökkentve a kockázatokat.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!