Volt arról szó tavasszal, hogy Michael Bennett játszani fog idén, most azonban kiderült, hogy erre nem fog sor kerülni, a védőfalember ugyanis Instagramján bejelentette visszavonulását. A miértet pedig a New Yorkerből tudtuk meg, Bennett ugyanis elmondta, hogy szeretné folytatni a faji egyenlőtlenség elleni harcát és több időt szeretne családjával tölteni, illetve szeretné újra megtalálni a célt, amiért élhet.
A New Yorker cikkéből az is kiderül, hogy Bennett már a koronavírusjárvány kezdete előtt eldöntötte ezt, a teste már túl sok megpróbáltatáson ment át, a nyughatatlan agya pedig elkezdett gondolkozni… Összehozott egy podcastet “Mouthpiece” néven a feleségével, Pelével – aki maga is nagy pártolója a szociális egyenlőségnek -, emellett elkezdte TV-sorozattá formálni a könyvét, ami a “Dolgok, amik kényelmetlen helyzetbe hozzák a fehér embereket” címet viseli.
Bennett draftolatlanként került a ligába 2009-ben, de a Seahawks korán kivágta, így három évet húzott le a Buccaneersnél, majd újra a Seahawkshoz került és ott lett Super Bowl-győztes. Onnan elcserélték előbb Philadelphiába, majd New Englandbe, majd Dallasba, ahol idén lejárt a szerződése. Háromszor szavazták be őt a Pro Bowlba karrierje során.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Egy igazi csótány. Akarom mondani egy igazi túlélő.
Az igen, ilyen egy rasszista könyvet. Ja ezt nem tiltják be, mert a fehérek ellen szól. Mehet is egyből a Netflix-re kiemelt sorozatként.
ahogy Emmanuel Acho videós sorozata (Kényelmetlen beszélgetések egy fekete férfival, amit ajánlok egyébként, mert szerintem nagyon érdekes), úgy ez sem a fehérek ellen szól, hanem azért készül, hogy felnyissa az emberek szemét
Mondjuk nekem ez a cím pont az ellenkezőjét sugallja, hogy mi az ami már túlmegy a határon, vagy mi az, ami miatt fennállhat az egyenlőtlenség az ő részükről.
Phillyben elég jól viselte magát. 🙂
Szerencsétlen… Persze, az is egyenlőség, ha bármilyen külső ismertető jegy alapján a másikat kényelmetlen helyzetbe hozom, ha nekem is az, de lehetne az is cél, hogy inkább egyformán jót akarok mindenki nek!