Ugyan itt a pandémia körüli felhajtás miatt az utóbbi hetekben elmaradtak az olyan, minden edzőtábor előtti nagy csendben elhangzó nyilatkozatok, hogy mi bizony 16-0-s szezont fogunk hozni és Super Bowlt fogunk nyerni, azonban most befutott egy jelentkező, nem is akármilyen ígérettel. A delikvens pedig Chris Jones, a Chiefs védőfalembere, aki nemrég írta alá megaszerződését.
“Ez még csak a kezdet. Úgy tervezzük, hogy lesz még egy felvonulásunk, meg még egy felvonulásunk, meg még egy felvonulásunk. Biztosra megyünk, hogy nem egy, nem kettő, nem három, nem négy, hanem legalább öt gyűrűt hozunk még Kansas Citybe. 50 évet kellett várni, de ennek most vége. Itt az ideje dinasztiát építeni!”
– mondta a KCSP 610 Sports Radiónak.
Nem semmi ígéret, és nem hogy egyszerű nem lesz tartani, szinte lehetetlennek is tűnik. No persze Patrick Mahomesszal a fedélzeten nem jelenthetjük ki semmiről, hogy lehetetlen, csak a tavalyi rájátszásban fordított a Chiefs háromszor 10+ pontos hátrányból és nyert ebből háromszor 10+ pontos előnnyel. Ráadásul az első három évben nem is foglal sokat az irányító a sapkából, így könnyen lehet köré csapatot építeni – ami nagyrészt már meg is van, nem véletlen nyert tavaly a Chiefs, a kezdők pedig 1-2 kivétellel meg is maradtak.
Jones egyébként elmondta azt is, hogy Mahomes üzent neki a saját szerződése után, hogy hagyott egy kis pénzt az asztalon, menjen és szerezze meg, egyezzen meg a csapattal. Jones ekkor tudta, hogy össze fog jönni a hosszabbítás.
A védőfalember arról is beszélt az ESPN-nek egyébként, hogy a 80 milliós dolláros szerződése nem fogja megváltoztatni a hozzáállását.
“Nekem semmi sem változott, még mindig a legjobb akarok lenni. Még mindig én akarom szerezni a legtöbb sacket és én akarok lenni az év legjobb védője. Mindig újabb magaslatokba hajszolom magam. Ez az egész arról szól, hogy Hall of Famer legyek, legyen egy arany zakóm.
Ha azt mondanák, hogy lehet $20 millióm vagy 20 sackem, bármikor az utóbbit választanám. Én így állok hozzá – sackeket akarok szerezni, gyűrűket akarok nyerni, és mindeközben jól akarok szórakozni. Szenvedélyesen imádom a sackeket.”

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
“Ha azt mondanák, hogy lehet $20 millióm vagy 20 sackem, bármikor az utóbbit választanám”
a szerződésében lehetne erre egy ösztönzőt írni:
minden sack-ért levonnak 1 milliót, ha 0 sack-je van megkapja mind a 20-at, ha 20 sack akkor 20millió ugrik – hamar kiderülne melyik a fontosabb :D
Ennél jobb komment ma már nem lesz.
Jöhet a következő. :)
Mintha 2010ben hallottam volna már ezt a szöveget egy másik sportág másik sportolojatol…
https://youtu.be/EYe8B–jrbs
Százat, ezeret…
Nem kéne neki szólni MVP Trubról?
Most vegyem el a lelkében naivan álmodozó gyermek balga hitét? Hát milyen ember lennék akkor? Legalább lelkesedik szegénykém…
Ezt az ellentmondást fel lehet oldani:
A Kansas elcseréli Mahomest Trubira és az utóbbi nyeri az 5 gyűrűt Jonesnak.
Azér’ MVP Trub okos fijú és tuggya, hogy az nem lenne bölcs döntés, merthogy Csikágóban ugyebár vannak bizonyos kötelezeccségek, melyeknek a figyelmen kívül hagyása némi folytonossági hiányt jelent az életútban…