Connect with us

Játékos Portré

OJ Simpsont adták, Jim Kellyt kapták érte – Az 1/1-es, aki inkább a kanadai ligát választotta

1/1-esnek lenni az NFL-ben óriási presztízs, Tom Cousineau mégis inkább a kanadai ligát választotta. Ő volt a kapocs a Bills két legismertebb legendája, OJ Simpson és Jim Kelly között, de soha nem lépett pályára Buffalóban. Bemutatjuk minden idők egyik legnagyobb melléfogását, akivel bár kutyául bánt a Bills, mégis megcsinálta a maga szerencséjét.

Cousineau Ohióban született, és mivel édesapja, idősebb Tom Cousineau a Lakewood középiskola kiváló futball- és birkózóedzője volt, így a jövője nagyon hamar megpecsételődött. Magas, nagydarab srác volt, apjának köszönhetően már fiatalon mindkét említett sportban kiemelkedően teljesített. Édesanyja viszont nem akarta, hogy az öreg árnyékában éljen, így nem hagyta, hogy Lakewoodba járjon, helyette a St. Edward növendéke lett.

Jó edzőkből ott sem volt hiány, a birkózók között legendásnak számító Howard Ferguson tanítványaként harmadik helyen végzett a városi birkózóbajnokságon. Az elődöntőben egy Bob Golic nevű sráctól kapott ki, akiből később NFL-es lett, ráadásul rövid ideig még csapattársaik is voltak.

Letarolta a szupersztárnak tartott csapattársát

A sikeres középiskolai sportkarrier eredményeképp tolongtak érte az egyetemek, az egyik legjobb linebackernek tartották az országban. Végül az Ohio State mellett döntött, ami akkoriban a Big Ten legjobb csapata volt. A csapat főedzője a legendás Woody Hayes volt, akivel 1975 és 1978 között a csapat 36-10-2-es mérleget produkált, a Big Tenen belül 28-4-es győzelmi arány jött össze, a csapat háromszor lett a konferencia bajnoka.

Cousineau alaposan kivette a részét a sikerekből, 1978-ban 211 tackle-lel iskolai rekordot döntött (17,5 tackle meccsenként), a Penn State ellen ráadásul szintén rekordot érő 29-et gyűjtött, illetve az 1977-es Orange Bowl MVP-jének is őt választották meg. Mindezt úgy, hogy freshmanként abba akarta hagyni az egészet.

A Buckeyes nem véletlenül vert szinte mindenki bucira, pazar volt az a csapat. A támadósorban All-American falemberek (Teddy Smith és Chris Ward) blokkoltak az egyetemi futball egyetlen kétszeres Heisman-győztesének, a futó Archie Griffinnek, aki előtt a 115 kilós, későbbi második körös fullback, Pete Johnson törte az utat. Cousineau 191 centi magas volt, de hozzá mindössze 102 kiló, így újoncként általában úgy beleverték a földbe, mint a rajzszöget: összesen egy széthasadt sisakot és két összetört vállvédőt tudott felmutatni a társai ellen.

“Felhívtam apámat, és azt elmondtam neki, hogy szerintem hibát követtem el, nem tudom felvenni a ritmust, és talán hagyni kellene az egészet”

– emlékezett vissza egy ESPN-nek adott 2002-es nyilatkozatában. Az apja viszont hallani sem akart erről, és mint kiderült, neki volt igaza.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
1990 HUF19 990 HUF
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
2990 HUF29 990 HUF
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
évente
4490 HUF44 990 HUF
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!