Az egyetemi foci merőben máshogy fog kinézni idén, mint az utóbbi években. Ez már eddig is biztos volt, hiszen leginkább csak konferenciákon belüli mérkőzéseket rendeztek volna a koronavírus miatt, azonban most még nagyobb változás jön: a Big Ten és a Pac-12 is bejelentette, hogy ősszel nem rendeznek semmilyen sportmérkőzéseket. Mindkét konferencia úgy határozott, hogy később döntenek egy esetleges tavaszi bajnokság lebonyolításáról – írja több forrás, köztük az nfl.com.
Ez tehát azt jelenti, hogy idén nem látjuk a pályán többek közt az Ohio State, a Michigan, a Penn State, az Oregon, a USC, a UCLA, a Utah vagy a Washington csapatait és játékosait sem – lemaradunk például a top5 várományos Justin Fields (QB) és Penei Sewell (OT) játékáról is ezáltal.
Mindeközben az SEC, az ACC és a Big 12 viszont bejelentette, hogy továbbra is tervezi megrendezni az őszi mérkőzéseket, így a Power5 kvázi két részre szakadt.
A halasztások fényében egyébként a Big Ten és a Pac-12 játékosainak lehetőségük van transzferelni más sulikba, azonban hogy idén játszhassanak, engedélyt kell kapniuk. Mások egyszerűen elkezdenek majd készülni a draftra. A seniorok reménykedhetnek, hogy meghívást kapnak az East-West Shrine Bowlra vagy a Senior Bowlra, hogy megmutassák tudásukat. Az underclassmanek viszont ha ügynököt fognadnak és elkezdenek készülni a profi életre, akkor a jövőben már nem léphetnek pályára egyetemi szinten. És ha sokan ilyen korán elkezdenek készülni a draftra, akkor azt könnyen lehet, hogy mások sem hagyják szó nélkül, nem akarnak majd lemaradni, ezért többen opt outolhatnak majd más konferenciák csapataiból is.
Ennek a hírnek óriási jelentősége van a játékosok karrierje mellett a 2021-es draftot illetően is (amit a tervek szerint április 29 és május 1 között rendeznének Clevelandben). Sokkal nehezebb lesz így értékelni a prospecteket, akiknek egy évvel kevesebb lehetőségük van megmutatni magukat a profi játékosmegfigyelőknek.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
Úgy gondolom, hogy a leginkább fizikumot és kevésbé tapasztalatot, technikát igénylő posztoknak (RB/LB/CB) felesleges átigazolnia, ha most egy jó prospectnek tartják. Inkább csússzon egy kicsit a drafton, ha cserébe egy évvel tovább tud játszani az NFL-ben. Jobban jár anyagilag. Viszont egy Justin Fieldsnek úgy gondolom mindenképpen játszania kellene. Remélem Alabama/LSU már telefonál érte :)
“A halasztások fényében egyébként a Big Ten és a Pac-12 játékosainak lehetőségük van transzferelni más sulikba…” Azt a rohadt nagy kapkodást, ami lesz a legjobb játékosokért le kellene követni. Az meg pláne megér egy misét, hogy milyen gigacsapatok jöhetnek létre majd ennek köszönhetően.