A Broncosnál kötött ki a korábbi elsőkörös linebacker/safety hibrid, Mark Barron (via PFT). A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de vélhetően közel lehet a veteránminimumhoz.
Barron egy óriási tehetségnek indult, 2012-ben 1/7-es volt, a legmagasabban kiválasztott DB az Alabama történetében. A Bucsnál elsősorban safetyként számoltak vele, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, coverage-ben teljesen használhatatlan volt, így 2,5 év után a csapat elcserélte a Ramshez egy negyedik- és egy hatodik körös pickért cserébe.
A Ramsnél már linebackert játszott, mert futás ellen azért hasznos volt – igaz, nem annyira, hogy megszolgálja a 2016-ban kapott 5 éves, 45 milliós szerződést. Nem is töltötte ki a kontraktust, a 2018-as szezon után elküldte a gárda, majd két évre 12 millióért aláírt a Steelershöz. Pittsbugh-ben mindössze egy évig húzta, most a védőmágus Vic Fangio próbálhatja meg kihozni belőle a legtöbbet.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Ha már azt eléri, hogy ne fussanak át a védelmen az első pár héten, mint tavaly Davis hiányában, már megérte.