A Lions vasárnap tette COVID-IR-re Matt Staffordot, de a kiváló irányító kedden már le is került a listáról, jelentette be közleményében a csapat. Mint kiderült, fals pozitív volt az egyik tesztje.
“A fals pozitív teszt után az NFL/NFLPA protokolljának megfelelően Matthew-t addig elkülönítettük a többiektől, amíg két negatív tesztet nem produkált. A teszteredményei a következőek voltak: negatív, negatív, fals pozitív, majd a következő három teszt egyaránt negatív volt. Hogy egyértelműek legyünk: Matthew-nak nincs és soha nem is volt COVID-19 fertőzése. Sőt, Matthew egész családja le lett tesztelve és mindenki negatív tesztet produkált”
– áll a csapat hivatalos közleményében.
Staffordot és a többi játékost is többször le kell tesztelni, mielőtt részt vehetne az edzőtáborban. Ennek a folyamatnak volt a része a harmadik – mint később kiderült – fals pozitív teszt, ami miatt el kellet különíteni a többiektől.
Ez jó hír a játékosnak és a csapatnak is, ugyanakkor a szezon során feltehetően okoznak majd problémát a fals pozitív tesztek, amikor 1-1 sztárnak emiatt kell kihagynia meccseket. Bár ez még mindig jobb, mint ha valaki fals negatív teszttel megfertőzné a többieket.
Stafford felesége egyébként nagyon kiakadt az NFL-re a fals pozitív teszt miatt, mondván hogy rémálom volt ez az utóbbi pár nap. Azt hitték, mind megfertőződtek, és még a fals pozitív teszt kiderülése után sem mehettek a gyerekei iskolába, a játszótérről kiebrudalták őket, ő pedig még bevásárolni sem mehetett el anélkül, hogy be ne szóltak volna neki, hogy veszélyezteti a társait.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
“…sem mehettek a gyerekei iskolába”
Az USA-ban nincs nyári szünet?
Jogos kérdés.
Ott a pont. Hisztizni a jelek szerint muszáj :(
Szerintem nyári iskolák mindenhol vannak, az is lehet hogy valami felkészítőbe járnak.
A nyári iskola (sajnos már enyhe halványulóbb) emlékeim szerint emberkínzás! Betiltanám őket!
Bevásárolni, pár napig nem tudtak volna valakit megfizetni, hogy tegye ezt meg helyettük?
Szerintem normál esetben is más vásárol helyettük (bejárónő, akárki). Az asszonyka nem tűnik túl szimpatikusnak, ha igaz, amit írnak.
Egy éve műtötték a csajt agytumorral.
Akkor meg tényleg nem kellene fertőzésnek kitenni magát (bevásárlás, játszótér)
Mindig vannak emberek, akik egyből kijelentik, hogy márpedig neki ne mondja meg senki hova mehet. A mi városunkban is lehetett hallani egy csomót a karantén alatt, hogy valakinek otthon kéne ülnie erre a kocsmából meg hasonló helyekről szedték össze őket, mert nekik ugyan ne parancsoljanak már meg ilyeneket :D
És ez csak egy kisebb város, gondolj bele Amerikában hány iylen akaratos személy van.
Micsoda dráma a Stafford családban. Összeomlott az életük pár nap alatt, összezárva egy garzonban.
Ha itthon valaki pozitív COVID tesztet produkál, akkor a vele egy háztartásban élőknek is karanténban kell lennie, nem? Eleve nem mehetne akkor az asszonyka boltozgatni, gyerek meg közösségbe. Ha az USÁ-ban ez nem így van, akkor nagyjából értem, hogy miért terjed ott annyira a kór. Ha meg ott is úgy van mint nálunk, akkor ne sípoljon Mrs Stafford, hanem maradjon otthon a seggén.
“Ha itthon valaki pozitív COVID tesztet produkál, akkor a vele egy háztartásban élőknek is karanténban kell lennie, nem?”
Nem,basznak rá.
Házra kiteszik cetlit , oszt cső.
de ha kiteszik a cetlit, akkor otthon kell maradni.
nekem volt a közeli ismerősi körömben ilyen (külföldről jött haza a határzár idején, és két hét kötelező karanténja volt piros cetlivel), és ott a helyi rendőr naponta ellenőrizte, hogy tényleg otthon van e.
Családra értettem.