Hír

A Rams nagy erőkkel tárgyal Jalen Ramsey-vel a hosszabbításról

Published on

Amikor tavaly a Rams két első körért megszerezte Jalen Ramsey-t, kvázi nyílt titok volt, hogy a felek szóban megegyeztek arról, hogy legkésőbb a 2020-as szezon kezdetére tető alá hoznak egy új szerződést a fiatal cornernek. Ez egészen mostanáig nem történt meg, de a főedző Sean McVay szerint dolgoznak az ügyön – igaz, ő saját bevallása szerint annyira nem izgul azon, hogy megszületik-e a megállapodás a szezon előtt, vagy sem.

A még mindig csak 25 éves Ramsey az egyik legtehetségesebb a játékos a posztján, 2017-ben még All-Prónak is megválasztották. A Ramsben ugyanakkor még adós a jó játékkal, de két feladott első kör után nem lehet nem hosszabbítani vele.

A Texans hasonlóan járt Laremy Tunsillel, ami egy évi 22 millió dolláros szerződésben csúcsosodott ki. Ramsey idén 13,7 millió dollárt kereshet az ötödik éves opciójával, miközben a top fizetés 16,8 millió dollár (Darius Slay). Az garantált, hogy ezt az összeget túlszárnyalja, de az sem kizárt (pláne a Rams szerződéskötési módszereit ismerve), hogy a 20 milliót is elcsípheti (Tunsil is 4 millió dollárral javította meg a korábbi rekordot).

7 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group