Connect with us

Minden ami NFL

Az Évtized Játékai – Chiefs

A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.

A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7  playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.

Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).

Ezen a héten az AFC West csapatai érkeznek, ma pedig a Chiefs kerül sorra.

Szavazni a Chiefs playeire hétfő este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés közvetlenül utána lesz a csoport többi tagjával együtt. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.

#1 Jamaal Charles begyújtja a rakétáit – 2012 week 3

Találós kérdés. Ki volt a Chiefs irányítója Mahomes és Alex Smith előtt?
Matt Cassell (meg néha Tyler Palko). Hát nem az a játékos, akire eredményes passzjátékot lehet építeni. Nem is sikerült, így a Chiefs csak földön volt veszélyes. Ott viszont nagyon, köszönhetően Jamaal Charlesnak, aki egymaga vitte a hátán a támadósort ezekben az években. Charlesban bármikor benne volt a nagy játék, és ezt a Saints védői is gyorsan megtapasztalták, mikor egy 91 yardos TD-t futott ellenük, ahol esélyük sem volt elkapni a futót.

View post on imgur.com

#2 Knile Davis megalapozza az első playoff győzelmet – 2015 wild card

Andy Reid és Alex Smith érkezésével a Chiefs elindult felfelé, de a playoffban eleinte nem sok örömük volt a szurkolóknak. ’15-ben azonban 22 év után végre sikerült nyerni rájátszásmeccset, a Texanst ugyanis 30-0-ra ütötte ki a csapat. Ezt a győzelmet egyértelműen Knile Davis alapozta meg, aki mindjárt a legelső kickoff játékból 106 yardos TD-t szerzett.

View post on imgur.com

#3 Eric Berry és a pick2 – 2016 week 13

A Falcons négy perccel a vége előtt TD-t szerez, és 28-27-re módosul az állás. Logikus döntés, hogy nekimennek egy kétpontosnak, hogy a Chiefs ne tudjon nyerni egy mezőnygóllal. A Falcons számításaiba azonban egy apró hiba csúszott. Nem számítottak arra, hogy Eric Berry ellopja Ryan passzát, és visszafut vele. Az új szabályok értelmében ez 2 pontot ért, így ahelyett, hogy a Falcons növelte volna az előnyét, a Chiefs vette át a vezetést, és a végén meg is nyerte a meccset.

View post on imgur.com

#4 Dontari Poe TD-passza – 2016 week 16

Hogyan adjuk egyértelműen a tudtára a Broncosnak, hogy a csoport a miénk? Sima kiütéses győzelem? Nem elég. Küldjük be mondjuk a 150 kilós DT Dontari Poe-t, és adjon ő egy TD-passzt.

View post on imgur.com

#5 Így zárj le egy félidőt – 2017 week 9

Még tudsz egy játékot indítani a félidő előtt, és félpályán vagy? Dobj egy Hail Maryt! Ja, hogy Alex Smith az irányító, aki ezt nem tudja… Akkor dobj egy rövid passzt Tyreek Hillnek, aki majd sebességből megoldja, és befut a célterületre. Ja, hogy a fél Cowboys védelmen kellene ehhez átfutnia. Nem baj, majd a többiek segítenek neki. Valahogy majd megoldják.
És tényleg megoldották.

View post on imgur.com

#6 Mahomes lábon sem veszélytelen… sőt! – 2019 AFC Championship

A Chiefs a félidő vége felé közeledve pontszerző pozícióban volt, de értelemszerűen inkább TD-t akartak elérni. Mahomes azonban nem talált üres elkapót, így maga indult meg. Alapvetően csak egy first downt akart futni, de több lett belőle. Sokkal több. A végén a Titans védők beérték ugyan őt, de nem tudták földre vinni, így TD lett a játékból, a Chiefs pedig vezetéssel mehetett az öltözőbe.

View post on imgur.com

#7 3&15 – 2019 Super Bowl

A Super Bowl nem egészen úgy alakult, ahogyan a Chiefs azt eltervezte. A negyedik negyedben 10 pontos hátrányban volt, Mahomes pedig két egymást követő drive-ban is eladta a labdát. Persze esély még mindig volt, de valami sorsfordító játékra volt szükség. Ez a játék pedig megérkezett. Mahomes egy 3&15-ös játéknál osztott ki egy bombát Tyreek Hillnek. Maga a play nem ért pontot, viszont ezzel megfordult a mérkőzés menete, és lélektani előnybe a Chiefs került. Ha nincs ez a play, akkor a 49ers nyerte volna a döntőt.

View post on imgur.com

Szavazás:

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2020-08-16 08:30

Azért akárhányszor megnézem azt a 3/15-re elengedett Mahomes passzt Hillnek mindig kiakadok, mennyire aluldobta. Pedig rohadtul nem kellene, hiszen hátrafelé topogásból alig megállva suhintotta meg azt a kb. hatvan yardot repkedő lasztit, amire kevesen képesek a ligában, de ha csak öt yardot rá tudott volna tenni, akkor ez akkora csodaTD is lehetett volna, hogy húazannyát. De azért a legjobb akkor is az 5. és a 6. játék.

RA7
RA7
Reply to  bjeela
2020-08-17 12:27

Én az ordas nagy holdingon Bosan akadok ki

bjeela
bjeela
Reply to  RA7
2020-08-17 14:19

Én azon már nem, mert minden meccsen lehetne vagy 146236346576123-szor elátkozni, megkövezni, megnyúzni, besózni, kibelezni, felnégyelni a kedves zebrákat mindkét oldalról. Holdingokkal meg tele van a padlás.

Bandi
Bandi
2020-08-16 12:45

Szegény no look passz

acsdav2
acsdav2
Reply to  Bandi
2020-08-16 15:00

Vagy a bal kezes pöckölés vagy a Texans elleni passzolt TD amikor éppen nem lépte át a line of scrimmaget. :)

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x