Derrius Guice, a Washington Football Team futója tegnap feladta magát, miután családon belüli erőszakkal vádolták. A csapata pedig azonnal – a letartóztatása után két órán belül – ki is vágta, írja a Washington Post. Guice-t több dologgal vádolják, fojtogatással, tettlegességgel és rongálással is.
A running backet 2018-ban a második körben választotta ki a washingtoni csapat, oda pedig azért csúszott a tehetséges játékos, mert kérdőjelek voltak a sérülései és az érettsége kapcsán. Nos, ezek az aggályok beigazolódtak, hiszen két év alatt csak öt meccsen tudott pályára lépni, most pedig letartóztatták.
A kivágása sem meglepő a körülmények fényében, hiszen Ron Rivera főedző azzal lett megbízva, hogy alakítsa át a kultúrát a csapatnál (elég sok mindennel kellett foglalkoznia a főedzőnek az elmúlt fél évben, ami nem konkrétan az edzősködéssel kapcsolatos). Ebbe pedig nem férnek bele a letartóztatások.
Guice kivágásával nagyobb szerep juthat az idén harmadik körben kiválasztott Antonio Gibsonnak. Mellette Adrian Peterson fog sok lehetőséget kapni és a rosteren van még Peyton Barber, JD McKissic, illetve Bryce Love.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
Eddig is olyan volt, mintha nem is lett volna a csapatban, szóval nem fogják megérezni a hiányát.
Nyomot azért hagyott, mert csapott egy kis buzi-hisztit, homofobiával vádolva a fél ligát
Miért?Csokiöntettel szereti a rudit?