Hír

Jarrett Stidham hetekig nem lesz 100 százalékos, lassan a QB2 posztért is küzdenie kell

Published on

Papíron nagy a verseny a Patriots kezdő irányító posztjáért, Cam Newton, Brian Hoyer és Jarrett Stidham is ugyanannyi snapet kapott eddig az edzőtáborban. A pályán mutatott teljesítmény alapján azonban utcahosszal vezet Cam Newton, miközben Stidhamnek a csereposzt sem tűnik biztosnak – pláne úgy, hogy több forrás szerint (NFL Media, Adam Schefter) baj van a csípőjével/lábával és az első fordulókor nem is lesz 100 százalékos állapotban.

A három irányító nagyjából ugyanúgy kezdte az edzőtábort: Stidhamnek és Newtonnak is csak egy rossz passza volt 15 és 11 kísérletből, míg Hoyer gyengébb formát mutatott. A második napon azonban már kijött a két kezdőnek szánt irányító teljesítményében a különbség: Newton két TD-t osztott ki és csak egy rossz passza volt, míg Stidham három intercptiont is dobott (Hoyer semleges napot zárt).

A harmadik nap egyik QB-nak sem volt jó: Hoyer a szokásos semlegest hozta, míg Newton és Stidham 2-2 picket dobtak. A 2015-ös szezon MVP-je azonban fel tudott állni a gödörből: annak ellenére, hogy még mindig csak tanulja a playbookot, a pénteki napon már nem dobott picket, ráadásul a nyolc támadósorozatból hatot ő kezdett meg, ami minimum beszédes. Hoyer megint semleges volt, egy TD mellett dobott egy INT-et, míg Stidham ismét pocsék volt. Míg a másik két QB 15 passzt eresztett el, ő csak hatot, ráadásul ebből csak kettő volt sikeres és még két INT-et is dobott (összesen pedig már hétnél jár).

Persze még sok minden változhat, de már az edzéseken is Newton kapja a legnagyobb szerepet (teljesen megérdemelten), miközben Hoyer a stabil középszerrel is bőven jobbnak tűnik, mint az előzetesen kezdőbe várt Stidham. Persze az ilyen edzésteljesítményekből nem mindig szabad levonni messzemenő következtetéseket, ráadásul egyes edzők például kifejezetten szeretik, ha az irányítójuk teszteli a határait (és így becsúszik pár interception), habár Belichick jó eséllyel nem tartozik közéjük. Inkább a sérülés jelentheti a problémát Stidhamnél.

21 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group