A Miami Dolphins ma bejelentette, hogy 20 százalékos kapacitással, nagyjából 13 ezer néző előtt rendezik majd meg a szezonnyitó hazai mérkőzésüket a Bills ellen a második játékhéten. A buffalóiak főedzőjét, Sean McDermottot kérdezték ennek kapcsán, aki nem rejtette véka alá a véleményét.
“Őszintén nevetséges, hogy ez ennyire inkonzisztens a különböző stadionokban a ligában. De ez van, azzal foglalkozunk, amit kontrollálni tudunk.”
– mondta a főedző a Spectrum News Buffalónak.
Mike Zimmer, a Vikings főedzője is hasonlóan nyilatkozott múlt héten a kialakult szituációról, szerinte a jelenlegi helyzet versenyelőnyt és versenyhátrányt fog jelenteni bizonyos csapatoknak a szezon során. Ebben van is valami, hiszen bizonyos csapatok, mint például a Raiders, már bejelentették, hogy egész szezonban nem lesznek nézők, máshol csak az első pár meccsre jelentették be ugyanezt, mozgásteret hagyva későbbiekre, illetve van néhány csapat, ahol lesznek nézők, még ha csökkentett kapacitásban is.
A 13-15-17 ezer néző pedig még mindig több, mint a nulla, így legalább valamekkora előnyt jelenthet a hazai közönség. Az NFL-nél az is szóba került, hogy hangzavart lehessen bepumpálni a stadionokba, de egyelőre még nem született döntés a kérdésben.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Igaza van.