Connect with us

Hír

Njoku mégis maradni akar a Brownsban

David Njoku korábban cserét kért a Brownstól, most viszont Twitteren jelentette be, hogy teljes vállszélességgel a csapat mellett áll és ideje elkezdeni dolgozni – később ügynöke is bejelentette, hogy a tight end úgy döntött, marad Clevelandben. Njoku többször találkozott a Browns vezetésével, köztük Andrew Berry general managerrel és a jelek szerint sikerült őt meggyőzni a maradásról.

A cserekérelem már elsőre sem tűnt logikusnak, ugyanis míg tavaly Freddie Kitchens nem használta a sérülésből visszatérő játékost és ezáltal a mostani értéke nincs túl magasan, idén várhatóan minden lehetősége meglesz a bizonyításra, hiszen Kevin Stefanski főedző rengeteg két tight endes felállást használ – tavaly mindenkinél többet a ligában -, így a nagy FA-igazolás Austin Hooper mellett is bőven lesz szerepe.

Njoku eddig karrierje során 93 elkapást, 1066 yardot és 9 TD-t tett fel a táblára, a Browns pedig idén lehívta az ötödik körös opcióját a 2021-es szezonra vonatkozóan.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2020-08-02 15:04

Sőt! Már onnan vonulna vissza…

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x