Connect with us

Hír

Adam Gase sorsa már csütörtökön eldőlhet, Dan Quinné két héten belül

Két főedző is hamar lapátra kerülhet idén, a hírek/pletykák szerint Adam Gase és Dan Quinn alatt is annyira inog a pad, hogy akár már a következő 1-2 hétben meneszthetik őket.

Gase kapcsán még a hétvégén írt Chris Mortensen, hogy a Jets vezetői árgus szemekkel figyelik majd a Colts elleni találkozót, illetve a csütörtök esti Broncos elleni mérkőzést, és ha a 42 éves mester nem teljesít jól, akkor utána meg is válhatnak tőle. Erre erősített rá hétfőn Colin Cowherd, aki azt állítja, hogy ha a Jets kikap a Broncostól csütörtök éjjel, akkor ki fogják rúgni Gase-t. Információi szerint a vezetőség már el is kezdte hívogatni a nagymenő ügynököket, tehát kvázi elkezdték a következő edző megtalálásának folyamatát.

A Falconsnál még nem ennyire közeli Dan Quinn kirúgásának lehetősége, de két hét múlva erre is sor kerülhet. Ian Rapoport beszélt arról az NFL Networkön, hogy a Falcons nem szereti a szezon közbeni kirúgásokat, de ha úgy alakul a következő két forduló (a Packers és a Panthers lesznek az ellenfelek), akkor Arthur Blank meglépheti ezt már a szezon ilyen korai szakaszában is. A tulajdonos már tavaly is nagyon gondolkodott Quinn kirúgásán, de végül ezt elvetette szezon közben, a Falcons pedig 6-2-es mérleggel hajrázott, így Quinn is megmetette állását. Az idei 0-3-as kezdés és a két 15+ pontos előnyről való leolvadás után viszont tényleg betelhet az a bizonyos pohár.

51 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
51 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ducksfan
ducksfan
2020-09-29 09:53

remélem Fangio és Gase között nincs nagy haverság, és így talán meglesz az első denveri W

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
2020-09-29 10:03

Ki kell cserélni őket. Gase megy Atlantába, Quinn meg New Yorkba. A két csapat szurkolóinak kivételével mindenki örülne. Ők meg már úgyis apatikusak, észre sem vennék a különbséget.

d zoli
d zoli
Reply to  Krisztian Fekete
2020-09-29 13:23

Szerintem a Lionst is be kéne vonni. Rotáció.

ahanem
ahanem
Reply to  d zoli
2020-09-29 13:23

de ők most nyertek

d zoli
d zoli
Reply to  ahanem
2020-09-29 14:40

Jogos. Akkor Patricia erre a hétre jó edző.comment image

ahanem
ahanem
Reply to  d zoli
2020-09-29 14:40

: DDDD én csak örülök hogy Golladay végre játszhatott, mivel CMC kidőlt a fantasy csapatomból, kellett egy biztos pont

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  d zoli
2020-09-29 14:57

GURU!!!! :)

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  d zoli
2020-09-29 13:41

Ők majd a Bears-szel cserélnek HC-t a szezon végén. :D

bjeela
bjeela
Reply to  Krisztian Fekete
2020-09-29 15:16

Nem, nem, soha!

ThySoul
ThySoul
2020-09-29 10:59

Kíváncsi vagyok Darnold kap e egy újabb esélyt vagy drafton visznek top5ben QB-t. Mert ott fognak végezni az biztos

acsdav2
acsdav2
Reply to  ThySoul
2020-09-29 11:41

1.Ha 1/1 akkor kérdés nélkül Lawrencet kell húzni. Ha Lance vagy Fields elérhető akkor inkább kitradelnék. Vagy behúzom mondjuk Penei Sewellt aztán lesz két elit tackle-öm.
2. Elégedettséggel tölt el, hogy amíg az offseasonben Daniék megszakértették, hogy mindenképpen Darnold a jobb választás az AFC East álomcsapatba és nem Allen, addig az életben Allen produkál valami elképesztőt. Persze a körülmények nyilván Allen oldalán a jobbak, nem is kevéssel de az eddigi teljesítménye alapján szerintem ott tartunk, hogy idén kellene új szerződést adni neki, hogy jól könyvelhető legyen. Míg Darnoldnál arról beszélünk, hogy kap-e máshol esélyt.

ThySoul
ThySoul
Reply to  acsdav2
2020-09-29 12:32

Az a baj, hogy hiába hozol új QB-t, ha roncs halmaz a csapat körülötte. Szegény Darnoldnak sincs semmi ami segíthetné, sok értelme nincs újabb karriert tönkrevágni.
Allenre reagálva meg már elfogadtam hogy nem leszek soha egy véleményen vele a szerkesztőséggel :D eddig hatalmas pozitív meglepetés az idei éve, mert nemcsak stat ügyében, hanem a mutatot játék képében is top játékosnak néz ki. Azért még várok vele hogy azt mondjam hogy top5 QB vagy valami, de tényleg látni rajta hogy most rendesen odateszi magát, és játékról játékra jobb. Ha így játszik végig kapni fog új szerződést az biztos, de még nagyon az év elején vagyunk hogy ezt el lehessen dönteni.

RvBalazs
RvBalazs
Reply to  ThySoul
2020-09-29 12:32

Azért a top5 elég messze van. Ahhoz az kell, hogy kiderüljön hogy egynáyri csoda e, vagy tényleg ki tud tartani a formája. Tanehill-ről se beszélünk top5-ként, pedig a tavalyi szezonja a számokban ott volt.
Én szurkolok Allen-nek, hogy maradjon meg ez a játék, izgalmas lesz nézni az AFC playoff-t

ThySoul
ThySoul
Reply to  RvBalazs
2020-09-29 12:32

Szeirtnem jelenlegi forma alapján top5 körül van, nyilván összességében nem, nálam is max a top10 végén lenne max, de még ott se. Ez a másik félelmem, hogy kiderül hogy ez egyszezonos csoda

Staten Island
Staten Island
Reply to  ThySoul
2020-09-29 13:05

Bieniemy nagy szó lenne, kérdés melyik a vonzóbb manapság: Mahomes OC-ja vagy a Jets HC-ja lenni.

ahanem
ahanem
Reply to  Staten Island
2020-09-29 13:23

Bieniemy mikor változott rozmárrá?

bjeela
bjeela
Reply to  ahanem
2020-09-29 15:16

Ez csúnya volt… ;) De azért azt megjegyezhetjük, hogy míg BB-nél az edzői kar egynagylófax lett, miután kikerült a szárnyai alól(BoB-t kivéve, bár ő nem sokáig volt BB mellett), addig a Rozmár edzői igencsak sokra vitték.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  bjeela
2020-09-29 15:44

Ne mérj mindenkit Nagy-hoz! :D

bjeela
bjeela
Reply to  Krisztian Fekete
2020-09-29 16:20

Őőőőőő…. de! Amúgy vannak ott még páran: Doug Peterson(SB), Ron Rivera(SB), John Harbaugh(SB), Sean McDermott…

ahanem
ahanem
Reply to  bjeela
2020-09-29 17:33

persze, de ő meg amúgy is minek menne a jetshez amikor kaphat egy értelmes támadósort is

bjeela
bjeela
Reply to  Staten Island
2020-09-29 15:16

Nem kérdés.

acsdav2
acsdav2
Reply to  ThySoul
2020-09-29 12:32

1. Lawrence mellé nyilván érkezne egy támadó oldalról érkező HC. Teszem azt Bieniemy vagy mondjuk, ha nagy dobásra készülnek akkor Riley az Oklahomától. Lawrence azért elég vonzó lesz minden OC-nak, hogy együtt dolgozzon vele. Aztán akkor el lehet indulni felfelé.

ahanem
ahanem
Reply to  ThySoul
2020-09-29 13:23

FACEMASK WINNING DRIVE

ThySoul
ThySoul
Reply to  ahanem
2020-09-29 15:43

Josh Allen az első QB aki úgy vezetett gw drive-ot hogy közben csinált egy facemask szabálytalanságot!!!4!4!4!!

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  ThySoul
2020-09-29 15:16

De ugye azt vágjátok, hogy ő a de facto GM is, ugye? Szóval ha őt kirúgják, akkor a csapatépítés is előreléphet.

ThySoul
ThySoul
Reply to  atis123Juve
2020-09-29 15:43

Mondjuk ezt nem tudtam, csak azt hogy BoB is GM meg hc egyben

katonadani
Reply to  acsdav2
2020-09-29 15:43

ehhez tegyük hozzá, hogy Allen sokkal jobban játszik idén, mint eddig :D Jelen pillanatban nincs kérdés.

Staten Island
Staten Island
Reply to  ThySoul
2020-09-29 12:32

Pont ezért lesz érdekes, hogy Gaset menesztik-e most, mert ezen a ponton, ha egy támadó felfogású edzőt kapna maga mellé, még irányba is lehetne állítani a karrierjét.

ThySoul
ThySoul
Reply to  Staten Island
2020-09-29 12:32

Az a baj hogy ehhez egy edzőn kívül kéne más is. Elkapók, fal :D
De nekem van egy olyan sejtésem hogy egy új edzővel lehet picit felszabadultabban játszanának és akkor Darnoldnak is jobban menne.

Staten Island
Staten Island
Reply to  ThySoul
2020-09-29 12:32

Igaz, semmi segítsége nincs a gyereknek.

ThySoul
ThySoul
Reply to  Staten Island
2020-09-29 14:22

De majd megszerzik az 1/1et, kidobják Darnoldot és hoznak még egy irányítót aki szenvedhet ezzel a támadósorral :D

Staten Island
Staten Island
2020-09-29 12:08

Idióta Jets vezetőség, ezt nem látták márciusban?

Debreceni József
Debreceni József
2020-09-29 13:05

Gase es a “mester” szó egy mondatban nem túlzás egy kicsit?! 😜
Darnold szinte biztos hogy máshol csinál majd karriert. Felkészül a Bears? 🤔

craslorg
craslorg
Reply to  Debreceni József
2020-09-29 13:41

“Gase odament a mesterhez…” – simán megoldható.

Debreceni József
Debreceni József
Reply to  craslorg
2020-09-29 13:41

Nem értek egyet, nincs az a mester aki fogadná🤓

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  Debreceni József
2020-09-29 23:07

Áhh BB is mindíg kezet szokott fogni vele… Szóval van az a Mester. 🙃

Nagir
Nagir
2020-09-29 13:05

Dave Gettleman mikor repül???

ahanem
ahanem
2020-09-29 13:23

mindkettőt meg kellett volna lépni tegnap, de nyilván megvárják, míg elúszik a szezon

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  ahanem
2020-09-29 15:16

Egyetértek, fogalmam sincs milyen változást várnak egy meccs alatt, ami eddig nem történt meg.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2020-09-29 13:41

Remélem mindkét csapat nyerni fog 😈😈😈

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-09-29 14:58

Te milyen gonosz vagy! :D

pritek
pritek
2020-09-29 13:41

Egy husz+ pontos vereseg eleg kell legyen Quinnek. Ha Ryannek van egy kis esze, becsuszik par pontatlan passz a heten. A felkeszuleshez ajanlanam a 2018as Cards-Packers meccs alapos tanulmanyozasat.

ahanem
ahanem
Reply to  pritek
2020-09-29 14:07

“Ha Ryannek van egy kis esze, becsuszik par pontatlan passz a heten. ”

ez már most is megvolt, szerencsére a fél csapat is lesérült, így még könnyebb lesz a dolga.

azt a meccset biztos tanulmányozták, olyan jól hogy utána héten sikerült kikapni 27 ponttal (mínusz 13 pont garbage timeban)

conspiracy theory
conspiracy theory
2020-09-29 14:07

BB menesztését sokkal többen várják.

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-09-29 14:57

Ráérős emberek lehetnek…

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  conspiracy theory
2020-09-29 15:16

Igen, ahogy az Apple és a Microsoft csődbe menetelését is várják páran….

51
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x