Jordan Reed kiválóan érkezett meg a 49ershez, azonban most egy ismerős helyen kötött ki: a sérültlistán. A 49ers ugyanis IR-re tette a tight endet, miután térdsérülést szenvedett a Giants ellen – jelentette be Kyle Shanahan. Reednek előbb a bokája sérült meg a találkozón, abból azonban vissza tudott még térni, később viszont a térdével akadt probléma, és az MCL-je, tehát a középső keresztszalagja sérült (nem szakadt), ezzel pedig várhatóan 6-8 hét kihagyás vár rá.
A tight end elég jól helyettesítette Kittle-t, az első három meccsen 11 elkapásig, 85 yardig és két TD-ig jutott, ráadásul az első fordulóban csak 10 snapet kapott, most vasárnap pedig 18-at. Reed elvesztése nem jó hír (bár valamilyen szinten várható volt), Kittle viszont hamarosan visszatérhet, ami nagyon jól jön a sérülésekkel tizedelt 49ers számára.
Hasonlóan hosszú kihagyás vár a Chargers cornerbackjére, Chris Harrisre, aki 4-6 hétre került a partvonal mellé, miután a lábfeje sérült meg a Panthers ellen, írja Ian Rapoport. Várhatóan ő is IR-re fog kerülni, hiszen a jelenlegi szabályok szerint három hét után vissza lehet térni a sérültlistáról. A Chargersnek már így is 5 kezdő játékosa van IR-en, tehát szokás szerint nem áll jól ilyen téren a gárda.
Harris idén írt alá egy két évre szóló, $17 milliós szerződést a Los Angeles-i csapattal, de az első három körben nem játszott túl jól: 9 elkapást, 146 yardot, egy TD-t és egy nem túl szép 132,2-es passer ratinget engedett az ellenfeleknek, és csak egy leütött labdája volt.

Legfrissebb cikkeink
- A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
- Final Mock ’25 – Greg
- FK! Draft Big Board 2025
- A 2025-ös tight end class – A jövő kezdői az NFL-ben
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Idén is lesz élő, stúdiós DRAFT SHOW!
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Final Mock ’25 – Greg
- Fetyke on FINAL Mock ’25 – Chester
- Kopi3.14 on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Ő… Chris Harris téves. Azt a 42,5 misis szerződést még Denverben írta alá 2015-ben. https://www.spotrac.com/nfl/los-angeles-chargers/chris-harris-8864/
Most egy 2 éves 17 milliós szerződéssel van Los Angelesben. Fura lenne egy 31 éves cornernek 5 éves szerződést adni :D .
hopp, true, javítva
Szívesen. Még jó, hogy nem igazoltuk vissza
Reednek lassan lefő a kávé.
Én már azon is meglepődtem, hogy most van csapata. Jó játékos, de már a teste nem akarja a focit.