Egyre rosszabb a viszony a Chicago Bears és Allen Robinson között, mindössze abban nincs egyetértés, hogy mennyire. A Chicago Tribune szerint a klasszis elkapó megkérdezte a vezetőséget egy csere lehetőségéről és frusztrált a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. A játékos ügynöke cáfolta, hogy cserekérelmet adtak volna be, de azt elismeri, hogy ügyfele elégedetlen azzal kapcsolatban, hogy a csapat nem akarja megfizetni tehetségéhez mérten.
Azután lett felkapott téma Robinson, hogy ő maga törölte Twitteren az összes Bearsszel kapcsolatos tartalmát és a lerásából is kivette, hogy a Bears elkapója.
A még mindig csak 27 éves Robinson a 3 éves, 42 millió dolláros szerződésének utolsó évébe lépett, idén mindössze 10,9 millió dollárt keresne. A piacon ennek a dupláját is megérné, a Lions elleni nyitófordulón szokásához híven olyan homály labdákat kapott el, hogy még a védők álla is leesett tőle – a teljesítményéről csak pozitívan lehet nyilatkozni. A Bearsnél ugyanakkor ennek ellenére sem akarják elkapkodni az elkapó megjutalmazását, ami egyre jobban frusztrálja Allent.
A teljesítményé és a statisztikái nagyon hasonlítanak például Keenan Allenére, aki most kapott egy 4 éves, évi 20 millió dolláros szerződést. Mindezt úgy, hogy eddig Blake Bortles, Mitch Trubisky és Chase Daniel dobált neki, aminél rosszabb QB-triót elképzelni is nehéz. Ha valaki, hát ő megérdemli a nagy pénzt.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
80 lesz az a 20 millió.
vagy csak az “évi” szó maradt ki :D
jó neked, nálam az életemből maradt ki egy Évi :D
Örüljön hogy MVP Trubbal játszhat más elit elkapó a fele enyiért is elválalná. A bajnoki cím már nem ér semmit?!?
Így beszél egy igazi szakértő.
Amúgy meg: “Mitchell Trubisky a záró felvonásban három TD-passzt adott, és mindegyiket szűk helyre (kevesebb mint egy yard volt a célpont és a védő között). A Next Gen statokat öt éve vezetik, azóta nem volt még olyanra példa, hogy valaki egy negyeden belül három ilyen TD-passzt is kiosztott volna. És főleg nem Trubiskytől vártuk ezt…”
Ezeknek is hiába beszéltem…
Hibátlan :)
https://mobile.twitter.com/CoxSports1/status/1305912963488976896