A Patriotstól kivágott elkapó, Mohamed Sanu csapatot keresett, a San Francisco 49ers pedig a nagy sérüléshullám miatt épp WR után nézelődött. A felek pedig egymásra találtak: a játékos ügynöke bejelentette, hogy ügyfele a 49ershez igazol, írja az nfl.com. Sanu így újra összeáll Kyle Shanahannel, akivel Atlantában is együtt dolgozott és aki alatt legjobb éveit produkálta.
San Franciscóban az első számú elkapó Deebo Samuel IR-en van és legkorábban a 4. héten térhet vissza, de az első körös újonc Brandon Aiyuk is bokasérüléssel bajlódik, ezen kívül Travis Benjamin opt outolt, Richie James csuklósérüléssel szenved, Tavon Austin és Jalen Hurd még a szezon kezdete előtt IR-re került (így az egész évet kihagyják). A Cardinals elleni nyitófordulós vereség során egyetlen WR-nek sem volt kettőnél több elkapása, így nagy volt a baj és sürgősen kellett a segítség.
Reményeik szerint Sanu legalább részben tud segíteni, bár ehhez vissza kellene térnie a falconsos formájához, mert a Patriotsban nyújtott teljesítménye nem lesz elég – Belichick annak ellenére vágta ki a szezon előtt, hogy tavaly egy második körös picket adott érte szezon közben.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Shanahan lassan összehozza a 4 évvel ezelőtti Falcons offenzet Friscoba.
Freeman is szabad éppen :) Mondjuk inkább Julio és Matty Ice kéne, ha már lehet kívánni :)
Amúgy meg teljesen mind1, aki ettől az Arizonától kikap (még úgy is hogy Kittle-t leszámítva ez a támadósor ennyi sérülttel tehetségben az 5 legrosszabb között van a ligában, edző ide vagy oda – meg amúgy Kittle is megsérült hogy ne legyen kérdés), annak sajna lényegtelen milyen töltelék emberei vannak.
Szerencsére hosszabbítottak Shanahannel, ez remélem azt is jelenti hogy egy-két negatív szezon megint bele fog férni.