Connect with us

Beharangozó

Az NFL csúcsmeccse jön ma éjjel

Az NFL csúcsmeccse. Talán nem is kell többet mondani ahhoz, hogy felkeltsük az ember érdeklődését, minthogy Patrick Mahomes játszik Lamar Jackson ellen. Az AFC, de talán az egész NFL két legjobbnak gondolt csapata feszül egymásnak a 3. forduló zárómérkőzésén Baltimore-ban. 

A formát tekintve persze lehet, hogy túl korai időpontra rakta a liga ezt a minden tekintetben csúcskategóriás összecsapást. A Chiefs a második héten nagyon megszenvedett a debütáló Justin Herberttel szemben és a kicker Butker stabil lábának is köszönhetően tudta csak végül hosszabbításban megnyerni a mérkőzést. Mahomes bár nem csillogott úgy, ahogy talán elvárnánk tőle, rosszul sem játszott. Bár sok volt a sikertelen passza, a yardokat tudta szállítani és a labdára is vigyázott.
A formát tekintve természetesen a Ravens érkezik jobb előjelekkel a mérkőzésbe. A 71:22-es pontarányuk a legjobb a ligában, nem is kevéssel. A szerzett pontokhoz hasonló vagy akár jobb statisztikát más csapatok is össze tudtak hozni, de az átlag 11 kapott pont egészen unikális.

Az egész ligát sújtó súlyos sérüléshullám egyelőre elkerülte ezt a két csapatot. Biztos hiányzó egyedül a Ravens oldaláról van, a cornerback Tavon Young nem fog beöltözni.

Az egymás elleni párharcot nézve a Chiefs volt a sikeresebb csapat az elmúlt években. Az utolsó 3 összecsapásukat mind a Missouri állambeli gárda hozta el. A mostani mérkőzés eredménye különösen fontos lehet majd az év végén, ha a két gárda azonos mérleggel fog állni az alapszakasz zárásakor. Az év végi azonos győzelmi arány esetében ugyanis az egymás elleni mérkőzés eredménye dönt a csapatok között, így ha minden a várakozások alapján történik, akkor akár ez a mérkőzés is lehet a döntő aközött, hogy kinek jut pihenőhét a rájátszás első körében.

A két csapat váltakozó sikerességgel tudta eddig a földön mozgatni a labdát, így érdekes lehet mit láthatunk majd ma éjjel. A Ravens a nyitóhéten maradt el a várakozásoktól, majd a Houston ellen már újra láthattuk a 3 (4?) fejű futószörnyet, ahol Lamar mellett Ingram, Edwards és a újonc Dobbins is tud yardokat hozni. A Chiefsben Clyde Edwards-Helaire az első 100 yardos mérkőzése után az 50-et sem érte el második próbálkozásra a Chargers ellen.

A Ravens esetében persze mindenkinek a sikeres futójáték jut elsőre eszébe, de kérdés, szeretnék-e a hazaiak a földön megverni a mostani ellenfelet? A kérdés azért kell felmerüljön, mert a Chiefs secondary bőven támadható, míg a front7, főleg futás ellen egy egész pofás egységnek néz ki. A Hitchens vezette LB sor pedig egyértelműen támadható a levegőben. A Ravens ráadásul tud haladni passzokkal. A Lamar Jackson nyújtotta veszély miatt a csapatok nem állhatnak túl sokat emberezésre, mert amint hátat fordítanak a defensive backek az irányítónak, Jackson büntetni fog lábon. A zónázás ellen pedig megvannak a fegyverei Greg Roman támadó koordinátornak. Az Andrews, Boyle duó mellett a gyors WR-ek is sikeresek tudnak lenni.

Talán érdekesebb matchupnak is ígérkezik a Chiefs támadósor a Ravens védelme ellen. Míg fordított esetben gyakorlatilag bomba meglepetés lenne, ha a Ravens ne tudna haladni, ebben a felállásban azért van mitől félnie Andy Reidéknek. A Ravens védelem egyértelműen elit szintű. Az egység minden vonalában tele vannak jó vagy kiemelkedő játékosokkal. A Peters – Humphrey corner duó a legjobbak között van, ráadásul a Campbell, Judon vezette pass rusher sornak köszönhetően nem is kell 3-4 másodpercig tartaniuk az elkapókat.

Mégis, talán Mahomesban lehet jobban bízni, mintsem az újonc futóban, hogy tudja majd szállítani a first downokat. Ha tippelni kellene, nem az első heti formáját fogjuk látni Edwards-Helaire-nek és Ravens pontgyáros támadósorával a levegőben kell felvennie a Kanses Citynek a versenyt.

Kulcs matchupok:

  • Chris Jones vs. Baltimore belső támadófal. A Chiefs nem bővelkedik elit szélső passzsiettetőkben, bár ha lenne is ilyenjük, Ronnie Stanley ellen kevésen szoktak tündökölni. Spagnuolo minden reménye így Jonesban és a jól időzített blitzekben van. A dolog rendkívül veszélyes, hiszen ha túl sok embert küld el blitzre a Chiefs, akkor Lamar meg fogja találni az üres embereket, míg ha túl keveset, akkor lesz ideje Jacksonnak felmérni a passz opcióit és akár lábbal is megindulhat. Azonban ha Jones be tudja dönteni a Ravens belső támadófalát (az egész támadósor vélhetően leggyengébb része), akkor kevesebb emberrel is nyomást tudnának helyezni a hazai irányítóra.
  • Hill – Watkins vs. Peters – Humphrey. Elit elkapó duó egy elit corner duó ellen. Az első héten Humphrey majdnem egész meccsen külső cornert játszott, míg a második héten már a megszokott slot pozícióban tűnt fel elsősorban. Peters minden bizonnyal a pálya egyik szélén fog játszani, de kérdés, hogy Harbaugh és Martindale védőkoordinátor követteti-e majd Humprey-val a legjobb vendég elkapókat.

Két 2-0-s csapat feszül egymásnak és mindenképpen csúcsmérkőzésre van kilátás. Nincs a jelenlegi NFL-ben izgalmasabb támadósor, mint ez a kettő. Könnyen lehet, hogy egy előrehozott AFC döntőt láthatunk már ilyen korán a szezonban. Egyelőre legalábbis ennek a két csapatnak van a legnagyobb esélye eljutni a Super Bowl kapujába. Ugyanakkor a playoff sok remeknek ígérkező találkozóra rá szokta nyomni a bélyegét. Most még nem akkora a tét, így talán felszabadultabb játékosokat és bevállalósabb hívásokat láthatunk majd. A rájátszás részvétel egyik egység esetében sem kérdéses, de mint már említettem, év végén a kiemelések tekintetében még akár fontos is lehet, hogy ki nyeri meg ezt a mérkőzést.

9 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
9 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ThySoul
ThySoul
2020-09-28 12:28

Fel akarok kellni megnézni mert mocsok mód érdekel a meccs, de azért félek is, hogy mi lesz ha véletlen megint akadozik majd a Chiefs offense és egy nem túl izgalmas mérkőzés lesz a végére.

Kopi3.14
Kopi3.14
2020-09-28 13:22

Nem csak az évvégi kiemelés miatt izgalmas ez a meccs, hanem a Ravensnek a Steelers-szel szembeni küzdelme szempontjából is. Vereség esetén egy meccs hátrány, ami plusz teher lehet a csoportgyözelem felé vezetö harcban.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Kopi3.14
2020-09-28 13:40

Jobban kedvelem a Steelerst, de jelenleg sztem nem egy kávéház a két csapat, így olyan óriási küzdelmet sem vizionálnék a csoportban…

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Vicgeordie
2020-09-28 15:49

Papíron igen, viszont az egymás elleni bármikor lehet 1-1, mindegy melyik csapat mennyire jó vagy szar, úgy meg már más a leányzó fekvése.

conspiracy theory
conspiracy theory
2020-09-28 15:09

Ezek szoktak azok a meccsek lenni, ahol a 2. negyed közepére ki is derül, hogy melyik csapat nyer. :)

juhaszvik
juhaszvik
2020-09-28 16:36

Tudom hülyeség, de nekem mindig az az érzésem a Chiefs-szel kapcsolatban, mintha direkt csak annyit tennének az asztalra, hogy hozzák a meccset. November 10-e óta nem kaptak ki, közben már lifeg a gyűrű az ujjukon. Lehet ideje lenne egy pofonnak, hogy kicsit helyre rázódjanak. Vagy ezt is behúzzák, és marad minden pengeélen.

ThySoul
ThySoul
Reply to  juhaszvik
2020-09-28 18:15

Nekem olyanok kicsit, mintha minden meccsen bealudnának valamennyi időre. Negyedekig nem csinálnak semmit, felpakolnak 10 perc alatt 35 pontot aztán nyernek.

bjeela
bjeela
Reply to  ThySoul
2020-09-28 18:50

Pont mint mi. Hja kérem, a nagyok így csinálják…

bjeela
bjeela
2020-09-28 17:40

Én is erősebbnek vélem a Hollókat, de a Chiefsnél sosem lehet tudni. Tavaly is csak 5 pont volt köztük a difi, ami idén lehet épp fordítva is. Simán kijöhet egy olyan meccs ebből, mint a Saints vs Packs csihipuhija, bár ahhoz a Ravensnek túl jó a védelme(első engedett pontokban és negyedik engedett yardokban), miközben a Chiefs támadóinak pontszerzése(12.) és yardtermelése(12.) látványosan visszaesett tavalyhoz képest(5;6), holott már az is messze volt a 2018-astól(1;1). Mintha álmosak lennének, netán kevés a motiváció, vagy mi a szösz. Ha felébrednek végre, akkor jó meccs lesz, ha nem, akkor a Hollók kivájják a Főnökök szemeit és belevezetik a megvakítottakat a szakadékba.

9
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x