Tegnap írtunk arról, hogy térdsérülés miatt jó eséllyel véget ért Saquon Barkley és Nick Bosa szezonja, ők azonban csak az első fecskék voltak vasárnap. Összeszedtük a legsúlyosabb eseteket.
A 49ersnek volt a legrosszabb napja, Bosa mellett ugyanis a korábbi első körös védőfalember Solomon Thomas, a futó Raheem Mostert és az irányító Jimmy Garoppolo is megsérült. Előbbinek szintén a térdével volt probléma, de a sérülés súlyossága egyelőre nem ismert, de Kyla Shanahan szerint nem olyan vészes a helyzet, mint Bosánál. Ami Garoppolót illeti, neki a bokája sérült meg és legalább egy meccset ki kell hagynia, míg Mosternek a térde sérült, rá könnyen hosszabb kihagyás várhat.
Barkley és Mostert mellett nem tudta befejezni a mérkőzést a Panthers futója, Christian McCaffrey és a Rams újonca, Cam Akers sem. Előbbinek a lábszára sérült, és bár azt mondta, hogy jól van, 1-2 meccses kihagyás bőven benne van a pakliban. Akersnek pedig a bordája sérült meg, a sérülés súlyosságáról egyelőre nem tudni.
A QB-kra is rájárt a rúd. Drew Lock egy sack után vállsérülést szenvedett, ami miatt 2-6 hét pihenő vár a Broncos irányítójára. Nála jobban járt a chargersös Tyrod Taylor, aki a hírek szerint a bemelegítésnél szenvedett el egy mellkassérülést, ami miatt kórházba is kellett szállítani. Állítólag már jól van, kiengedték és nem kell mérkőzést kihagynia.
További sérülések: Davante Adamsnek (Packers, WR) a combhajlítójával, Sterling Shepardnek (Giants, WR) a lábujjával, Courtland Suttonnak (Broncos, WR) és Parris Cambellnek (Colts, WR) a térdével akadtak problémái, de egyik sem tűnik nagyon súlyosnak. Ellenben a Colts safety Malik Hooker és a Ravens corner Tavon Young jó eséllyel egész szezonra kidőlt – előbbi az Achillese, utóbbi a térde miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
Tyrodnak nem kell kihagynia, de szerintem már csak padra ültetik oda.
És Bruce Irving-ről lehet tudni valamit? Ő is a térdéhez kapott a meccs végén.
Hát igen. Lehet mégsem olyan fölösleges az a pre season…
Hoppá, figyelitek egy Eagles játékos sincs aki megsérült volna,lassan teljes a keret 😏 Más kérdés hogy ez a játékban nem köszön vissza ☹️☹️
Seumalo azért pár hétre kidőlt :D
Akkor ez lehet az oka a vereségeknek. :D
Anthony Barr szezonjának is vége