Az Eaglesnél nem állnak le a sérülések, most épp az idén igazolt Will Parks szedett össze egy combhajlító sérülést, amivel általában 4-6 hétre szoktak kidőlni a játékosok – írja Ian Rapoport. Egyes források optimisták egy korábbi visszatéréssel kapcsolatban, de az Eaglesnél nem feltétlen lehet bízni az orvosi stábban. Parks a harmadik számú safety posztot töltötte be a csapatnál, ami elég sok játékidővel bír, hiszen sima nickel formációban ugyan Nickell Robey-Coleman lesz a pályán, elég sokat játszik az Eagles big nickelben is. Ezáltal Parks is sok szerepet kapott az első csapatban az edzőtáborban.
A Giants visszaigazolta a center Jon Halapiót, aki tavaly 15 meccsen volt kezdő a csapatnál, azonban aztán elszakadt az Achillese, így csak most épült fel – írja Art Stapleton. A korábban autókereskedőként dolgozó játékos kicsit késve érkezik meg így az edzőtáborba, így várhatóan Nick Gates lesz az első heti kezdő a Steelers ellen. Halapio leigazolása akár Spencer Pulley roster helyébe is kerülhet.
A Raiders elsőkörös cornerbackje, Damon Arnette sérüléssel bajlódik, hiszen eltört a hüvelykujja – írja Ian Rapoport. Azt egyelőre nem tudni, hogy pályára léphet-e az első héten, minden bizonnyal attól függ, hogyan megy neki a játék a kötéssel a kezén. Van már tapasztalata egyébként ilyen téren, hiszen az Ohio State-en törött csuklóval is játszott.
A Cowboys kivágta a korábbi második körös elkapót, Devin Smith-t, írja Michael Gehlken. Az Ohio State korábbi szélvészgyors elkapója a Jetsben kötött ki a 2015-ös drafton (2/37), nagy reményekkel érkezett, de folyamatos sérülések miatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Négy év alatt mindössze 15 elkapást tudott bemutatni a profik közt.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
off: legkésőbb mikorra kell leszűkíteni a keretet a csapatoknak? És az 53 fő mellett mennyi játékos lehet a tartalékcsapatban?
Szombat estére tudtommal.
Neked is köszi!
Szombat estére
szombat este
idén 16
Köszönöm!
Az már hamar itt lesz…