Connect with us

Hír

Leonard Fournette a Buccaneersé!

Nem kell messzire költöznie Leonard Fournette-nek, a Jacksonville Jaguarstól kivágott futónak, ugyanis államon belül a Tampa Bay Buccaneers csapatához írt alá – írja Ian Rapoport. A szerződés maximális értéke $3,5 millió, és $2 millió alapfizetést tartalmaz. Mivel nem volt úgynevezett offset language a jaguarsos szerződésében, így ha megnyeri volt csapata elleni perét, akkor duplán kereshet idén, a Jagstől a $4,1 milliót, a Bucstól pedig ezt a maximum $3,5 milliót.

Tampában akár egyből nagyobb szerepre is számíthat Fournette, hiszen Ronald Jones azért nem számít egy leküzdhetetlen akadálynak. Érdekes, hogy Jones és Fournette mezszáma is 27-es, várhatóan az új igazolás megveszi majd ezt a fiatal játékostól (már csak Fournette fenti tweetje alapján is).

A Buccaneersnél egyébként így valaki cutra számíthat a futók közt, aki akár a veterán LeSean McCoy, akár a harmadik körös újonc Ke’Shawn Vaugh lehet – az edzőtábori teljesítmény alapján utóbbinak kellene mennie, de nagyon ritka az, hogy valaki egyből kivágjon egy harmadik körös játékost.

Állítólag a New England Patriots is érdeklődött Fournette iránt.

44 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
44 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
3 years ago

Szerintem MCcoy jön hozzánk.

d zoli
d zoli
3 years ago

comment image

Fanyul23
Fanyul23
3 years ago

Lassan dream team lesz a bucs nevek alapjan, ez korabban is bejott mar mas csapatoknal is. Oooh wait…

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Hogy te milyen kis rohadék vagy… és ez nekem mennyire tetszik!!! :D

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  bjeela
3 years ago

Viccelodnek en a giants igazolasain is, de egyszeruen meg azt a kuszobot se utik meg szinvonalban hogy elcelodjon az ember😶😶

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Hál istennek nálunk minden tökéletes, már alig várom a most következő 12 szezont.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  bjeela
3 years ago

Nekunk legalabb gagyi a csoport, vagy ha valaki nem lenne gagyi az elchokerkedi vagy beleserul elore a keret.
Hogy neked mi ad remenyt azt nemtom, de kevesen igazoltak super bowl mvp-t a holtszezonban, az menő azert😀😀

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Mi ad reményt? Ember, hátte holélsz, barlangban? Hásze ottavan az MVP Trub, oszt mikellmég? 12 éven át mindenki a hátunkat nézi majd.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  bjeela
3 years ago

Vannak dolgok amivel mar rangon aluli viccelni, trubon nevetni olyan mintha egy foldonfekvot rugdosnal meg a mentőben is. Uriember ilyennel nem el😀

Fetyke
Fetyke
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Aztán majd lesel bő egy évtized múlva, amikor új ujjat kell varratnia magára a Traubinak, hogy legyen hely a kezein az új bajnoki gyűrűnek…

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Fetyke
3 years ago

Ha ezt megeljuk eskuszom en is varratok egy uj vegtagot es ketfaszuFanyul23 lesz a nickem

Fetyke
Fetyke
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Nem akarok belekötni, de nem kellene majd akkor már emelni kicsit azon a 23-on is?

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Fetyke
3 years ago

Ha aktualis lesz egyeztetest kezdemenyezek eme kerdesrol!

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

És milyen rohadt szar lesz neked hugyozni…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
3 years ago

Most már elmondhatom, hogy MVP Trub táltos, és az ilyeneknek köztudomásúan hat ujjuk van.

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
3 years ago

Az nem túl stílusos! Bár ki tudja, hogy 10 év múlva mi lesz a divat…

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Foxtemég eenézést kérni a hitetlenségedér.

Sestertius
Sestertius
Reply to  bjeela
3 years ago

mert tolatva haladtok :D

bjeela
bjeela
Reply to  Sestertius
3 years ago

Még úgy is gyorsabbak vagyunk, mint bárki más és sikeresebbek is.

bjeela
bjeela
3 years ago

LF miatt ennek örülök, végre egy rendes támadó alakulatba került egy támadó guru HC mellé. Talán még van neki visszaút a 2015-ös produkcióhoz. És gombokért szerezték meg.

Rynald
Rynald
3 years ago

Ennek tükrében most már különösen A+ érdemel az a Ke’Shawn Vaugh húzás :D :D

katonadani
Reply to  Rynald
3 years ago

jó kis Dt adtam rá májusban :D

Rynald
Rynald
Reply to  katonadani
3 years ago

Emlékszem, és nem hittem volna, de a végén még lehet túlértékelted :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
3 years ago

Érdekes ez a mezszám fetisizálás. Ha jól emlékszem, talán Revis fizetett valakinek 50 ezret? A csapat/HC/GM egyébként nem dönthet ebben a kérdésben? Gondolok mondjuk olyan esetre, hogy a Bucs 12-ese azt mondta volna, hogy ő aztán oda nem adja Bradynek. Vagy adja, de 1 milláért. Brady meg azt, hogy akkor ő más számmal nem játszik, Ilyenkor mi van?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

A csapat kivágja a régi 12-est és: “Tessék Tom, a 12-est kapod, jó lesz?”

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
3 years ago

Ez nyilván OK, de enélkül? Szóval szerinted a csapatnak egyébként nincs beleszólása?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Má hogyne lenne! Arians odamegy a régi 12-eshez:
“Figyu! Az új playbookba ide rajzoltalak véletlenül 5-ös számmal. Ugye nem kell átírni az egészet?!”

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
3 years ago

Értem. Akkor már csak egy kérdés marad:
Mi van akkor, ha a tiltakozó 12-es fekete bőrü? ;)

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Chris Godwin volt :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Vicgeordie
3 years ago

Na tessék! Szerintem nem is tudja, mekkora ziccert hagyott ki! :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Természetesen az faji megkülönböztetés…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
3 years ago

Igazságot Chris Godwinnak!!! (köszi Vicgeordie kolléga!)
Egyébként végre fogtam magam, és ahelyett, hogy itt kérdezősködnék, megnéztem, hogy mi történt valójában és egyáltalán nincs igazad, ez volt a forgatókönyv (tényleg):
TB: Hallom, fiacskám, hogy te voltál itt a 12-es…
CG: Mi az, hogy voltam? Az vagyok és mindig is az leszek!
TB: Jól rémlik, hogy WR poszton játszol?
CG: Aha, és nem is akárhogy!
TB: Khm, és tudod, hogy kitől függ, hogy meccsenként hány passzot kapsz? Mondjuk tízet, vagy esetleg egyet sem?
CG: Hát a QB-tól, nyilván.
TB: Leesett már?
CG: Figyelj, Tom, eszembe jutott, hogy 12-esben szoktál játszani és itt nálunk az enyém volt eddig. Neked adhatom?

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Dehát olyan eccerű a megoldás: a Tampa ugyebár piros-feketében jáccik, így most TB12 is. Mondom FEKETÉBEN. Akkor mi is itt a gond?

Delfi
Delfi
Reply to  Fetyke
3 years ago

Erre adtam volna két lájkot is! :D

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Most egy kicsit csalódtam benned, hogy nem vágtad le elsőre a triviális megoldást, amit Fetyke is leírt.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
3 years ago

Nem mondd, hogy egy NFL csapat képes lenne egy egyébként tisztességesen dolgozó, jól teljesítő játékost kirúgni csak úgy TB kedvéért… :)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Őőőőőőő… de.

A Tampának biznisz, hogy a TB12 szlogen tovább él Tampa mezben, amiből nekik is jut bevétel, nem mellesleg akkora ingyen promo, hogy arra nincs szó. Ki a tökömet érdekel egy kis másodhegedüs ilyen léptékeknél? Business iz üzlet, vagymijaszar.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
3 years ago

Azt mondod, hogy az NFL-ben nem az etika, a tisztesség és a becsület az első, hanem holmi piszkos anyagi érdekek? ;)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

aham

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
3 years ago

Közben megtaláltam a triviális és valós megoldást, lásd feljebb (vagy lejjebb?)

Fetyke
Fetyke
3 years ago

Így elsőre a támadó oldalon már nem sok lukat lehet találni. Talán a labdaszedő…

Everlast77
Everlast77
Reply to  Fetyke
3 years ago

Majd elhozzák a srácot a Peccből aki annak idején leereszte……oh, akarom mondani megjáratta a labdákat a mosdóban :D

Everlast77
Everlast77
Reply to  Fetyke
3 years ago

Majd elhozzák a srácot a Peccből aki annak idején leereszte……oh, akarom mondani megjáratta a labdákat a mosdóban :D

44
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x