Több játékos is összeszedett kisebb sérülést, illetve páran IR-re kerültek az elmúlt 1-2 napban.
A Falcons rúgója, Younghoe Koo a Bears ellen sérülten játszott, ami meg is látszott a teljesítményén: két rúgást is kihagyott. Tom Pelissero információ szerint az ágyéksérülése miatt ki kell hagynia némi időt, de azt nem tudni, hogy pontosan mennyit – az biztos, hogy a héten nem játszik. Emellett a csapat legalább három hétig nem számíthat az IR-re kerülő corner Darqueze Dennard játékára.
Az Eaglesnél Dallas Goedert bokája sérült meg komolyabban, így IR-re is került, tehát minimum 3 hét kihagyás vár rá. A helyére a csapat azt a Hakeem Butlert igazolta le a Panthers gyakorlócsapatából, akit a Cardinals tavaly a negyedik körben draftolt és eddig elkapót játszott. Most viszont tight endként listázta őt az Eagles.
Miután egy agyrázkódás miatt kihagyta a második fordulót, most ismét a partvonal mellé kényszerül Chris Godwin. A combhajlítója sérült meg, így több hét kihagyás vár a Buccaneers elkapójára, írja Rick Stroud.
A Packers rövid időre elveszítette a linebacker Christian Kirksey-t. A védő a negyedik fordulót biztosan kihagyja vállsérülés miatt, de műteni állítólag nem kell, így kis szerencsével már az 5. heti bye után visszatérhet. Kirksey az elmúlt két évben 23 meccset hagyott ki.
Damon Arnette rásérült a sérült hüvelykujjára. A Raiders első körös cornere hamarosan meglátogat egy specialistát, de egyelőre nincs ok az optimizmusra, akár több mint egy hónap kihagyás is benne van a pakliban, írja Ian Rapoport.
A Chargers IR-re tette a corner Chris Harrist. A védő 4-6 hétig nem lesz bevethető egy lábsérülés miatt.
A Bears hasonlóan járt el a futó Tarik Cohennel, akinek elszakadt az ACL-e a Falcons elleni meccsen.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Akkor Phillyben mostmar minden ok lesz. Igaz, azert kerult ki tolunk mert nem kapta el a labdakat, most emelle betettek egy olyan poziban ahol nemcsak elkapni kell, hanem blokkolni is, amit alapbol nem tud.
“A Falcons…”
Most őszintén, nem mindegy? :(
“Az Eaglesnél…”
Dettó :(
Szerintem a Falcons egy értelmes vezetéssel simán playoff esélyes lenne. Most is 2-1es mérleg is lehetne, ha nem bénázzák el. Viszont így, hogy 0-3 a mérleg, és még mindig marad az edzői stáb ez az év is kuka
Dennard a secondary legjobb tagja volt, namármost ha még ő is kidől, akkor mi lesz itt…
Teljesen mindegy. Eddig is nulla teljesítményt produkáltak, rontani már nem nagyon lehet rajta.
na várjál csak te
Hidd el, hogy én lennék a legboldogabb, ha csak jó csapatok játszanának a NFL-ben.
Szerencsére Scotty Miller teljesen legit WR. A TE játék is egyre jobb. Bears Packers ellen azért kemény lesz. Reméljük most nem harap az injury bug.