Connect with us

Összefoglaló

Thriller Seattle-ben, hosszabbítás LA-ben, kiütés Indianapolisban

A forduló meccsét játszotta a Patriots és a Seahawks, már megint az utolsó play döntött az 1 yardosról a két csapat találkozóján. A Chargers újonc irányítóval majdnem meglepte a bajnokot, a Colts simán kiütötte a Vikingst, a Jaguars és a Titans pedig a 19 órás sáv legjobb derbijét szolgáltatta. 

New England Patriots @ Seattle Seahawks 30-35

Egészen hihetetlenül parádés mérkőzést vívott egymással a Patriots és a Seahawks, ahol épp mint a Super Bowlon, az utolsó játék döntötte el a találkozót az 1 yardosról.

Rosszul kezdődött a meccs a Seahawks számára, ugyanis Greg Olsen elejtett egy labdát, ami épp Devin McCourty kezében landolt, aki könnyedén vitte vissza a célterületre azt. Ezt követően viszonyt szárnyalt a Hawks offense Russell Wilson vezérletével, aki 21/28, 287 yard, 5 TD, 1 INT mutatót produkált (plusz volt 5 futása 39 yardért), ráadásul ebben több oldalra kidobott labda is volt, tehát szinte tökéletes napot hozott le az irányító (megint). DK Metcalf szállította a legtöbb yardot (92) a levegőben, ráadásul a regnáló év védője, Stephon Gilmore védekezett rajta, így még nagyobb lehet az elismerés az irányába. Rajta kívül Tyler Lockett, David Moore, Chris Carson és Freddie Swaim kaptak el touchdownt, Moore-é különösen gyönyörűre sikeredett. Emellett a futás is működött, nem sok válasza volt a Patriots védelmének összességében Wilsonékra.

A Pats offense Cam Newton vezetésével viszont tartotta a lépést, az irányító 30/44, 397 yard, TD, INT mérleggel dobált, emellett futott 47 yardot és 2 TD-t is. A Seahawks védőfala nem tudott semmiféle nyomást kifejteni, így az irányító a zsebből is nagyon jól tudott osztogatni, elsősorban Edelmannek, aki karrierje legjobbját jelentő 179 yardot tett fel a táblára, de Damiere Byrd és N’Keal Harry is betett 72-72 yardot a közösbe. A Seahawks secondary önmagában nem volt elég a pass rush nélkül, ráadásul coverage-ben Jamal Adams sem teljesített valami jól (a line of scrimmage körül persze most is kiváló volt).

A negyedik negyedből már csak négy és fél perc volt hátra, mikor a Seahawks 12 pontosra növelte az előnyét. A Patriots viszont Newton vezetésével visszejött és végül a Hawks 1 yardosán találta magát pár másodperccel a vége előtt. Egy játékra maradt csak idő, ezen múlott a mérkőzés. Az addig megállíthatatlannak tűnő Newton futás most viszont nem jött be és a Seahawks aratott győzelmet!

(katonadani)

Kansas City Chiefs @ Los Angeles Chargers 23-20 OT

A lehető legszürreálisabb módon kezdődött el ez a meccs. A Chargers úgy készült, hogy Tyrod Taylor lesz a kezdőirányító, ő azonban a bemelegítés során/után megsérült. A közvetítésben mellkas sérülésről beszéltek, amit elég nehéz elképzelni egy bemelegítésnél. Akárhogy is, Taylor nem tudta vállalni a játékot, kórházba is kellett szállítani, így az újonc Justin Herbert lépett pályára, aki mindjárt az első drive-ból TD-t futott, ami megadta a mérkőzés alaphangulatát.

Ahhoz képest, hogy ez volt Herbert első tétmérkőzése, az újonc nem rémült meg, és egy viszonylag jó meccset tudhatott magáénak a bajnok ellen. 311 yardig jutott, és levegőben is szerzett egy TD-t. Igaz, sok esetben checkdown passzokat osztott ki, és a YAC hozta össze a yardjainak egy részét, de ezeken túl voltak rendes dobásai is, sokszor kulcsszituációkban.

Mahomes ellenben elég gyengén kezdte a mérkőzést. Az első félidőben a Chargers védelem teljesen lezárta az utat a Chiefs ellen, és Mahomes Kelcen kívül senkit nem tudott megjátszani. Ez a védelmi dominancia a harmadik negyedben is folytatódott, és sokáig úgy tűnt, a Chargers defense képes lesz megnyerni ezt a meccset. Mindössze annyi kellett hozzá, hogy az offense ne hibázzon. Herbert azonban hibázott.

A harmadik negyed végén Herbert simán megfuthatott volna egy first downt, de helyette inkább keresztbe elindított egy hosszú passzt két védő közé. INT lett a játékból, Mahomes pedig büntetett. Pár játékkal később kiosztott egy tűpontos bombát Tyreek Hillnek, a Chiefs pedig kiegyenlített.

Ezek után a Chargers már csak abban reménykedhetett, hogy képesek lesznek úgy pontot szerezni, hogy minél több időt égessenek el, nehogy Mahomes vissza tudjon támadni. Ez a terv addig a pontig működött is, hogy egy 10 és fél perces drive-ot sikerült levezetni, ami mezőnygóllal ért véget. Csakhogy a hátralévő bő két perc így is elég volt Mahomesnak, hogy hosszabbítást harcoljon ki.

A hosszabbításban a Chargers támadhatott először, de nem sikerült first downt elérni, Lynn pedig nem mert nekimenni 4&1-nek (pedig korábban kétszer is nekiment). Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs, a Chiefs támadóit nem sikerült mezőnygóltávolságon kívül megállítani, Butker pedig 58 yardról berúgta a győzelmet érő field goalt (korábban egyébként szintén értékesített egy FG-t ebből a távból).

A Chargers nagyot küzdött, de nem tudta legyőzni a bajnokot. Talán ha kicsit agresszívabb a csapat a hosszabbításban, akkor lett volna esélyük, de Mahomes ellen még ez a védelem sem bír 5 negyedet. Herbert azonban biztatóan mutatkozott be, ami mindenképp jó jel.

(jarred)

Jacksonville Jaguars @ Tennessee Titans 30-33

A korábbi években ettől a párostól mindenki csak szívta a fogát (főleg ha főműsoridős meccset kaptak), most azonban a forduló egyik legjobb meccsét játszották le. Mindkét csapat akart, és tudott is játszani. A meccset a Titans kezdte jobban, de a Jaguars végig ott volt a nyomában. Az utolsó negyedre sikerült is beérnie a Titanst, és 5 perccel a vége előtt egyenlített is. A végjáték azonban a Titansnek sikerült jobban. Sikerült eljutni mezőnygól távolságig, majd Gostkowski 49 yardról nem hibázott. A Jaguarsnak még maradt ideje visszatámadni, és jól is indult az egyenlítő drive, de félpályán Minshew passzába Jeffery Simmons beleütött, és az aláhulló labdát Harold Landry szerezte meg.

A Jaguars ugyan kikapott, de ez egy győzelemmel felérő vereség volt. Minshew kicsit álmosan kezdett, de a végére felébredt, és egyik jó drive-ot vezette a másik után. A meccset végül 339 yarddal és 3 TD-vel zárta. Ugyan dobott 2 INT-et, de mindkettő felpattanó labda volt. Kisebb meglepetésre a futójáték is működött a Jaguarsnál, James Robinson 16 futásból 102 yardot és 1 TD-t szállított. Ez az offense már második meccsen bizonyítja be, nagyon messze vannak az 1/1-től.

A Titans oldalán elsősorban a passzjátékot illeti dicséret. Ryan Tannehill visszatalált a tavalyi formájára, és egy tökéletes meccset játszott 239 yarddal és 4 TD-vel. Tette mindezt úgy, hogy a legjobb elkapója, A.J. Brown nem játszott. A futójáték ellenben nagyon akadozott. Henry ugyan összehozott 84 yardot, de ehhez 25 kísérletre volt szüksége, ami 3.4-es átlagot jelent. Egyelőre még nem azt a rettegett futó képét mutatja, amit tavaly láttunk tőle.

Ugyan a Jaguars jól játszott, egy negatívumot azonban mégis ki kell emelni, mégpedig az edzői stábból. Az első félidő végén a Jaguars szerzett egy mezőnygólt, és 21-13-ra módosította az állást. 10 másodperc volt még hátra a félidőből, a Jaguarsnak pedig nem volt időkérése. Ennek ellenére Marone egy onside kicket rúgatott. Ez a rúgás borzalmasan sikerült, a Titans pedig félpályáról jöhetett, és mivel volt még két időkérése, így meg is lett a mezőnygól távolság, Gostkowski pedig 51 yardról belőtte.

Ez egy teljesen érthetetlen döntés volt a Jaguarstól. Lehet, hogy Marone nem gondolta, hogy Gostkowski messziről berúgja, de egyrészt erre egy edző soha nem hagyatkozhat, másrészről, mit nyernek azzal, ha sikerül az onside kick? 10 másodperc alatt időkérés nélkül félpályáról mit remélt? Maximum egy hail maryt lehet megpróbálni, de tényleg megéri azért egy ilyet kockáztatni? Teljesen felesleges volt, és lényegében a meccsbe került ez az érthetetlen edzői döntés.

(jarred)

Minnesota Vikings @ Indianapolis Colts 11-28

Két olyan csapat találkozott Indianapolisban, akik az első héten egy csoportellenféltől kaptak ki, így mindenképpen javítani akartak a második fordulóban. Végül egy bántóan egyoldalú meccset láthatott az a pár ezer szurkoló a helyszínen, de ezt minden bizonnyal ők nem nagyon bánták.

Jonathan Taylor a wisconsini egyetemen már hozzászokhatott, hogy csapágyasra járatták, és mivel az első körben a Colts egyik legjobb futója Marlon Mack megsérült, úgy gondolták Reichék, hogy megnézik mennyire lehet terhelni az újoncot. Taylor az NFL-ben először kezdőként rögtön 26 alkalommal kapta a kezébe a labdát, hogy futhasson vele, amiből össze is szedett 101 yardot, amivel 2012 óta az első olyan újonc RB lett Indianapolisban, aki elérte egy meccsen a 100 yardot. Egyértelműen látszott, hogy a Vikings front 7 nem tud mit kezdeni a hazaiak futásaival, és a Quenton Nelson fémjelezte támadófal is szépen nyitotta a helyet Taylornak.

Sokan már az első héten is ezt várták a Coltstól, hogy többet futnak és ezzel kisebb terhet tesznek Rivers vállára. Végül a rutinos irányító 25 alkalommal passzolhatott a 40 futó play mellett, és most jóval biztatóbb játékot mutatott. Egy eladott labda (ami inkább Mo Alie-Cox hibája volt) mellett egy TD-t is kiosztott. Ha már Mo Alie-Cox, akkor beszéljünk róla is, hiszen a red zone-ban vétett eladott labda után megtáltosodott, és 5 elkapásból 111 yardot szerzett.

A másik oldalt nézve nagyon gyorsan el akarják majd felejteni ezt a mérkőzést. Jól indultak, hiszen az első drive-ban szépen végigmentek a pályán, bár csak egy field goalt értek el belőle, majd a védők a vörös zónában szereztek labdát. Ezek után viszont mind támadó, mind védő oldalon teljesen összeomlottak. Kirk Cousins talán karrierje legrosszabb meccsét hozta le. 42%-os passzpontosság mellett 113 yardot és három eladott labdát ért el (ebből egy az első félidő végén feldobott labda volt), a harmadik negyedben még 0-s QB ratingje is volt. Ha már a passzjáték nem ment, legalább a futások sem. 18 kísérletből 80 yardot sikerült összeszedni.

Az első héten a Colts védelmét elég sok kritika érte a Jaguars elleni vereség után, azonban erre a mérkőzésre Eberflus nagyon szépen összekapta a csapatot. Három labdaszerzést, egy safetyt, három sacket, hét QB hitet és még kilenc leütött labdát regisztráltak. A védelemből kiemelhető két új játékos is. Julian Blackmon remekül játszott a sérülésékkel tűzdelt secondaryben, valamint az első körért érkező DeForest Buckner is megmutatta, mit is tud. Három szerelés, 1,5 sack, négy QB hit, egy safety és egy szerelés negatív yardért szerepel a statisztikájában.

Sajnos beszélni kell a sérülésekről is, ami az NFL második hetében nagyon szedte áldozatait. A Colts oldalán az utóbbi 13 hónapban hatodik alkalommal sérült meg Parris Campbell, akinek az első hírek szerint a térdsérülése súlyos. Egy másik érzékeny veszteség lehet Malik Hooker kiesése is, aki achilles sérülés miatt nem jött ki a második félidőre. A Vikings oldalán pedig az eredmény mellett még Anthony Barr váll sérülésének sem örülhetnek.

(kronikk)

30 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
30 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
3 years ago

Ej de jó meccs volt. Kár érte, de ennél nagyobb bajunk sose legyen, Cam eddig messze túlszárnyalja az elvárásaimat (és közben kezdem azt hinni, hogy Gilmore azért kapott emelést idén, hogy jövőre könnyen kirakható legyen…)

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Vicgeordie
3 years ago

Mondhatjuk, hogy CN elkaristol azért az 1 milláért + némi ösztönző :)

ThySoul
ThySoul
3 years ago

Volt olyan aki a Pats meccs végén nem tudta hogy Newton fog futni?

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  ThySoul
3 years ago

Az előző két alkalommal is tudta mindenki ezt, mégis TD lett a vége (és lett volna itt is valszeg, ha még van idő 1-2 játékra). A truváj az volt a dologban, hogy kitaláld, melyik oldalra fut (állítólag Wagner mondta be, hogy Hawks szempontból jobbra fog jönni és tényleg. Nagy játék volt a D-től)

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Vicgeordie
3 years ago

És volt egy alkalom, amikor passzolt is. Piszok jó kis meccs volt. Van potenciál ebben a csapatban, ha a védelem kicsit összeáll.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  ThySoul
3 years ago

Anno, pár yardról, azt a Lynch futást is mindenki biztosra vette volna :)

tmbb
tmbb
3 years ago

… és mindez James Whithe tragédiája után!!!
Ha valaki nem tudná a szülei karamboloztak Floridában, az édesapja azonnal meghalt, az édesanyja kritikus állapotban van.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
3 years ago

“Butker pedig 58 yardról berúgta a győzelmet érő field goalt (korábban egyébként szintén értékesített egy FG-t ebből a távból).”
Azért ez nem volt ennyire egyszerű. Ha valaki esetleg nem látta, érdemes megnézni: A hosszabbításban a Chargers nem tudott pontot szerezni, így a Chiefsnek FG is elég volt, de nem tudtak elég közel kerülni, végül Butker 53 yardról rúgott. A labda bement, de valami hülye false startot csinált és a Chiefs 5 yard büntetést kapott. Szerintem itt már elgondolkoztak rajta, hogy rúgjanak-e (58 yard), de végül úgy döntöttek, hogy igen. Butker ezt is berúgta, de a Chargers fagyasztott, így másodszor is rúgnia kellett 58-ról, ami szintén bement. Szóval a srác perceken belül rúgott egy FG-t 53 yardról és kettőt 58 yardról. Hihetetlen, micsoda idegei vannak. Ha hozzávesszük, hogy korábban is rúgott egy 58-ast, szerintem nyugodtan lehet mondani, hogy ő nyerte meg a meccset.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
3 years ago

Pats/Hawks: Sajnos csak az utolsó negyedet láttam élőben,de bőven megérte felkelni! Micsoda meccs! Most már vissza néztem az egészet… Nagyon tetszett amit láttam, még úgy is hogy Newtonék (Az Offenese) jó pár pontot benne hagytak ebben a meccsben.
Egyáltalán nem,bánt hogy kikaptunk… Mert nagyon nagy potenciál van a csapatban. Ez a Pats ezek alapján amit eddig láttam szerintem bármelyik csapattal felveszi a versenyt a ligában. Az O.-nak még egy kicsit kell fejlődnie, a Dnek sokkal jobban kell koncentrálnia és nagyon jók leszünk.

A Hawks meg egyszerűen Wilsonnal…. Félelmetes. Élvezet nézni a támadók játékát. Sajnálom,hogy nem lett meg a győztes TD a végén, de Wilsonék megérdemelték. Nagyon jó kis meccs volt.

Newtonék minden elvárásomat felűl múlták. (És még csak szeptember van…. Később még jobbak lehetnek.)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Lecc Go Pecc
3 years ago

Száz éve nézek NFL-t és most először élveztem egy Pats meccset. A végén még istenbizony szurkoltam is! Szerintem egyébként a PO simán meglesz.
Az új, patses frizura pedig mindent visz :) Először nem is értettem, hogy mi van a fején.comment image

Sestertius
Sestertius
3 years ago

Ok, hogy Cousins gyenge volt.. de konkrétan a 3 ból egyik int se kifejezetten az ő lelkén szárad.. érzésre volt vagy 10 drop, Kubiak pedig vakon volt mint egy denevér (2 és 27 körül futást hívni)……. Abszolut nem akarom védeni, de ez mondjuk pont semennyire sem az ő sara volt szerintem.
A védelem volt bántóan gyenge..

Fetyke
Fetyke
Reply to  Sestertius
3 years ago

Az első INT abszolút Kirk hibája volt. Bedobta Thielennek egy reménytelen kettős fedezetbe a labdát, miközben Johnson bántóan üresen volt a pálya közepén. A többiben igazat adok neked, nem csak a QB volt gyenge, de rengeteg dropot vétettek az elkapók is.

Sestertius
Sestertius
Reply to  Fetyke
3 years ago

jah, jogos, tényleg! Csak az maradt meg, hogy az is felpattanó volt, de valóban homály passz volt, miközben egyel lejjebb volt egy tiszta WR

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
3 years ago

Ezek szerint Stefanski még is csak hiányozni fog?

Fetyke
Fetyke
3 years ago

Vikings at Colts
Csak a múlt heti magamat tudnám ismételni. Szar minden. Hosszan lehetne ecsetelni a dolgokat,de kár lenne ezzel a többieket fárasztani.

Chiefs at Chargers
Meglepően jól tartotta magát a LA-i társaság. Főleg a védelem radírozta le elég jól a Kansas támadósort, amire azért nem sokan lennének képesek. Herbert tulajdonképpen messze várakozáson felül játszott, sokkal inkább mutatott irányítóra emlékeztető játékot Tyrodnál (mondjuk ez nem meglepő). A sors igazságtalansága, hogy bármilyen jól játszott is Herbert, mégis a buta újonc hibája döntötte el igazából a mérkőzést a 3 negyed végén. Kár érte.
Illetve még egy dolgot emelnék ki. Egész mérkőzésen ment a futás a Chargersnek, még sem mertek nekimenni (igaz, saját térfélen) a 4 és 1-nek a hosszabbításban. A Chiefs ugyanezt megtette, igaz nem saját térfélen, és nekik bejött. A Kansas ellen nem lehet ilyen konzervatív felfogásban eredményesnek lenni.

Patriots at Seahawks
Két nagyon jó csapat mérkőzését láttam, amíg el nem fáradtam. Amit nagyon sajnálok, mert ahogy olvasom és nézem az összefoglalót a meccs vége még jobb lett, mint amit láttam.

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  Fetyke
3 years ago

Azt mondom ez a szezon kuka.. Tankoljunk Trevorért

Fetyke
Fetyke
Reply to  Ádám Váradi
3 years ago

Csak éppen 2022 végéig nem tudjuk elküldeni Cousinst….

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  Fetyke
3 years ago

Járulékos veszteség:)

ThySoul
ThySoul
Reply to  Ádám Váradi
3 years ago

Nincs az az isten hogy alulmuljátok a Jetset azt most kilehet jelenteni

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Ádám Váradi
3 years ago

Nem ugy volt hogy a vikes all in modban van iden?😶🤔

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fanyul23
3 years ago

A pókerben is mondhatsz all-int rögtön az első leosztásnál. Legfeljebb onnantól már csak kívülről nézed a többieket.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Neked is jar a csoki, roppant talalo analogia.

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
3 years ago

Gilmore még nyaralni van? Elég sokszor megégetik mostanában….

atis123Juve
atis123Juve
3 years ago

Wilson for MVP?

Wide open
Wide open
3 years ago

Meglepően szoros lett a Chiefs elleni meccse a Chargersnek. Nem akarom Herbert nyakába varrni a meccset mert egész bíztatóan sikerült a beszállása, de az az INT, az nagyon nem kellett volna abban a szituban. Rookie mistake, majd remélhetőleg kinövi. Bosáék nagyot küzdöttek, de érezhető lett a 4. negyedre (lévén addigra már a seggükön vették a levegőt) hogy hacsak nincs még TD szerzés, a KC meg tudja fordítani a meccset. Sajnos a hosszabbításban így is lett, kicsit több kell még ahhoz hogy a címvédőt legyőzze a csapat.
Igazság szerint egy csúnya fintorral ültem le meccset nézni hogy ebből nagy fenekelés lesz, de közel sem ez lett a helyzet. Ha Herbert kicsit jobban odafigyel és a védelem is hozza a tegnapi erőt, energiát, akkor már azt mondom egy WC hely talán még elérhető. Elkezdtem reménykedni.

Zoard
Zoard
3 years ago

Jól láttam hogy 3&1 -re egy hosszabb passzjátékot hívott az utolsó két percen belül a Seahawks? Abból lett labdája a fordításhoz a Patriotsnak. Szóval maguknak tették nehézzé a legvégét…

rowi
rowi
3 years ago

azt, hogy mennyire embertelen nagyot játszik wilson és a többi skillposzton lévő, azt az a játék mutatja meg, ami nem is szerepel az összefoglalókban. 3&1 a végén, és hosszú passz. ez már eleve szép gondolat schottytól (tényleg), de wilson a meccsen először túldobja a WR-t. ez volt a meccsen az első 20+ yardos wilsontól ami nemhogy nem lett complete passz, de nem lett TD!!! majdnem ki is kapott miatta a hawks…
a védelem ugyanis futás ellen egész jól muzsikál. ebben egyrészt szerepe van többek közt adamsnek, aki a vonal körül emberfelettit nyújt, és annak is, hogy az eddigi két ellen mérsékelt mennyiségű futást hívott. eközben a passz elleni védekezés úgy ligautolsó, hogy még a 31ik is több mint 100 yardra van (két mérkőzésen benyelt passzolt yardok). pass rush ugyanis nincs. nem úgy nincs, ahogy tavaly, vagyis hogy clowney időnként még művelt vmi szépet, hanem a szó hétköznapi értelmében nincs. és mivel ez nincs, így a cornerek hiába életképesek, a végtelenségig nem tudják tartani az emberüket. továbbá itt megint előkerül adams, akire tegnap newton plö 6/6, 157 yarddal dobált, ha ő volt a legközelebb a WR-hez… és a védelem mindezt úgy műveli ilyen szinten, hogy wilsonék egyik hosszú drive-ot vezetik a másik után, dickson még alig rúgott labdába.

a szép az, hogy a cowboys ellen is hasonló meccs várható
a szezon nagy kérdése, hogy meddig fenntartható ez így. én azt gondolom, hogy amíg nem lesznek sérülések (az eddigiek alapján ez praktikusan arsont jelenti), addig ez az offense zúzni fog. a védelem meg, hát azt passzolom.

buda
buda
3 years ago

A Jags meccs első félidejének végén nem onside kick volt, hanem el elbaszott squib kick. szerintem az is felesleges volt, de inkább a kivitelezés sikerült szerencsétlenül.

30
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x