A Packers 10-0-s előnyről kapott ki 38-10-re a Buccaneerstől – semmi nem jött össze az eddig veretlen Green Baynek, Aaron Rodgers még egy pick-sixet is dobott, pedig tőle a sima INT is ritkaságszámba megy (a mérkőzés előtt egyetlen turnover-worthy dobása sem volt). A veterán klasszis mindezek ellenére megpróbálta a pozitív oldalát nézni a dolognak.
“Soha nem akarsz így kikapni, de úgy gondolom, szükségünk volt egy ehhez hasonló seggbe rúgásra. Eddig egyszerűen minden olyan jól ment, hogy túl sok lett a beszéd arról, hogy milyen hatékony a támadósorunk, hogy milyen könnyen szerezzük a pontokat. Kellett ez a pofon, hogy ne legyünk túlságosan is magabiztosak”
– mondta Rodgers az ESPN-nek.
A Packers jelenleg 4-1-gyel áll, egy győzelemre lemaradva az eddig meglepően eredményesen játszó Bearstől. Veszve természetesen nincs semmi és tényleg a csapat hasznára lehet egy ilyen eredmény. Ha például nem lesz több ilyen nyilatkozat, már bőven megérte.

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
Nem árt beleszaladni 1 1 nagyobb vereségbe, sok hibára rávilágít és a túl elkényelmesedett játékosok is magukba néznek, persze ez jó ha január előtt történik :p
Csak éppen ezeknek a vereségeknek túl nagy áruk van. A Packers tavaly is az ilyen vereség(ek)nek köszönhetően nem szerezte meg az első kiemelést, és a hazai pálya előnyét, ami miatt nem is jutott be az SB-be. Az NFC-ben az ilyen vereségek nem jókor jött pofonok, hanem ezeken úszik el a szezon.
“A veterán klasszis mindezek ellenére megpróbálta a pozitív oldalát nézni a dolognak.”
Bündchen már tuggya?
Hogy este közöttük kell helyt állnia?