Connect with us

Beharangozó

Zavaros fordulózárás

A vasárnapi dömping után megszokhatta már az NFL szeretők tábora, hogy egy kiemelt meccsel zárul minden normális forduló. A hétfő esti rangadó, mellyel párhuzamosan nincs másik mérkőzés és aminek végén le lehet zárni az aktuális játékhetet. Ehhez képest hosszú napokon keresztül nézett ki úgy a dolog, hogy akár 3 meccset is játszani fognak a ligában még az SNF után. Ebből végül kettő maradt.

Az eredetileg is MNF-be tervezett Saints – Chargers meccsen kívül úgy nézett ki, hogy a liga ide tolja el a Patriots – Broncost, valamint furcsa mód kedd esti mérkőzésnek tervezték be a Titans – Bills összecsapást. A Patriots találkozóját végül jövő hétre tették át, a kedd esti rangadót viszont megtartják.

Los Angeles Chargers @ New Orleans Saints kedd 02:15

Kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy ennek a mérkőzésnek 3-5-ös összesített mérleggel vágnak majd neki a csapatok. Természetesen a Saints csapatának gyengébb szereplése az, ami igazán meglepő. A mérkőzés megrendezése itt is kérdéses volt egy ideig legalábbis az eredeti helyszínen, hiszen újabb hurrikán veszélyezteti New Orleans térségét, de úgy tűnik megrendezhetik a találkozót Louisianában.

 

A Saints egy meggyőző szezonkezdet után meglepetésre maradt alul Gruden fiaival szemben, majd egy hazai pályás Packers elleni verség után a múlt héten újra kezdték szebbik arcukat mutatni a Lions ellen, ahol -14-ről tudtak zsinórban 35 pontot a táblára írni. A Chargers előélete másként alakult. Furcsa módon azon a mérkőzésen tudták a szezonbeli egyetlen győzelmüket bezsebelni, ahol a legkevésbé mutattak bizalomgerjesztő produkciót. A történetet persze senkinek sem kell azóta bemutatni, Taylor a Chiefs meccs előtt egy orvosi műhiba miatt nem tudta vállalni a játékot: a mérkőzés előtti pillanatokban tudta meg az újonc Justin Herbert, hogy kezdenie kell, és azóta ugyan mindhárom mérkőzését elvesztette a kaliforniai csapat, a mutatott játék több mint biztató mind az irányító, mind a csapat szempontjából.

A vendég csapat helyzetét nehezíti, hogy biztosan hiányozni fog a csapat talán legveszélyesebb skill játékosa, Austin Ekeler. A kiváló futó nem csak labdacipeléseknél fog hiányozni (legtöbb futott yard csapaton belül), de elkapásoknál is. Allen és Henry után ugyanis a 3. legtöbb elkapása volt Ekelernek eddig idén. A helyét vélhetően az idei 4. körös Joshua Kelley veheti át, aki azonban sem produktumban, sem megbízhatóságban nem ért eddig fel a veterán futó szintjére. A Tampa Bay ellen Kelley vétett fumble-t a saját gólvonaluk előterében, ezzel visszahozva a meccsbe az első félidő végén Bradyéket. Tovább nehezítheti a támadósor dolgát, hogy a fal kezdő jobb oldala továbbra is hiányozni fog. A Trai Turner – Bryan Bulaga duó helyett mindenképpen gyengébb játékerőt képvisel majd a Groy – Pipkins kettős. Ez pedig nem túl jó előjel, amikor a tehetségekben nem szűkölködő Saints védőfal jön majd szembe. Marcus Davenport játéka kérdéses, de nélküle is elég jól nézett ki a csapatrész a múlt héten a Lions ellen. Persze kellene a jó játékhoz Sheldon Rankins is, aki ugyancsak kérdéses besorolású.

Már csak azért is érdekes, mennyire akarja erőltetni a futást majd a vendég gárda, mert a Sains védelme alapvetően is futás ellen tűnik masszívabbnak, de ez különösen igaz akkor, ha hozzávesszük azt a temérdek sérülést, ami a hazaiak secondaryjét sújtja. A Saints védelme eddig mindössze 1 futott TD-t engedett a szezonban és mindössze egy mérkőzésen futottak ellenük 100 yard felett. Azonban a levegőben 11 TD-t engedtek, ami a 3. legtöbb a ligában. A rossz teljesítmény mellé pedig Janoris Jenkins továbbra sem bevethető és Marshon Lattimore játéka is kérdéses.

Minden adott tehát ahhoz, hogy Justin Herbert tovább írja a maga kis mese sztoriját. A draft alatt sok kritikát fogalmaztak meg vele szemben a szakértők, hogy rossz a döntéshozatala és csakis tiszta körülmények között tud jól játszani (az Oregonnál az NCAA egyik legjobb fala dolgozott előtte). Én sem voltam a hívői között. Ehhez képest három mérkőzés elteltével azt lehet mondani, hogy nem ijed meg, ha jön vele szemben a védő, és sok esetben elkerüli a rookie-kra jellemző pánikolást, az abból adódó rossz döntéseket. Herbert pontossága meccsről meccsre javul és bár eddig minden fordulóban volt egy interceptionje, a múlt héten a Bucs egyébként nem rossz védelme ellen 3 TD-t is kiosztott. Mindezek mellett pedig átlagosan 300 yardot passzol, amit ha fent tud tartani, elképzelhető, hogy veszélyben is lehet Joe Burrow szezon előtt már vakon odaadott OROY címe.
Keenan Allen ellen a legjobb első számú cornerek is meg szoktak izzadni, így, ha tényleg harcképtelen lesz a Saints top2 CB-je, Allen könnyen karrier nap közeli teljesítményt nyújthat. Mögötte pedig, ha be tud öltözni Mike Williams, akkor ő is talán megkezdheti érdemlegesen a 2020-as szezont, mert az eddigi produkciója mindenképpen csalódás. A sérülések és az eddigi mutatott játék alapján a Saints védelme a pass rushban bízhat elsősorban, és abban, hogy a front sevenje egydimenzióssá tudja limitálni a Chagers támadósorát.

Ellenkező felállásban sem könnyebb a helyzet. Továbbra sem tudni mi lesz Jared Cook állapotával, az viszont már biztos, hogy Michael Thomas nem fog játszani fegyelmezési okokból. Nélkülük a Sanders & Smith duó lassan kezdte el felvenni a játék ritmusát, de biztató, hogy a múlt héten a Lions ellen az eddigi legjobb teljesítményüket hozták. Az első számú fegyver persze továbbra is Kamara lesz, aki vezeti a ligát scrimmage yardokban. Mindezek mellé 7 TD-t hozott össze, amivel szintén vezeti a vonatkozó statisztikát és robog akár egy év támadó játékosa cím irányába. Nagyon érdekes lesz, hogy Gus Bradley védőkoordinátor mennyire fogja rá kihegyezni a csapata védekezését. A Chargersnél a defense minden szintjén megvannak a kiemelkedő játékosok. Denzel Perryman eddig karrier évet tart, de Kamara ellen egy csúcsformában lévő Luke Kuechly sem biztos, hogy sikeresen venné fel a versenyt.

További érdekesség, hogy a Chargers által előszeretetten használt cover 3-as védelmi felállás mennyire fog ízleni Breesnek. Amikor a védők szembe vannak vele és tudnak egyből reagálni a mozdulataira, akkor a kissé kopóban lévő karerő bizony komoly hátránnyá is alakulhat. Márpedig a Chargers secondaryben megvannak azok a játékosok, akik ki tudják használni, ha 1-1 labda kissé alul van dobva vagy épp nem a megfelelő erővel.

Érdekes matchup lesz a Saints elit OT duója a Chargers szintén elit pass rusher sora ellen. Bár Joey Bosa játéka szintén kérdéses, itt erősség fog találkozni az erősséggel. Ha nem tudnak átmenni majd az Armstead-Ramczyk duón, kérdés belülre mozgatva mennyi sikerük lehet, ahol szintén nem áll rossz erőkből a Saints fal. A Chargers védelmének nagyon kell egy jól működő front. Ezt láthattuk, hogy a Bucs ki tudta nagyjából kapcsolni őket, így pedig tudott is haladni Brady. A felállás itt is hasonló lehet, és a matchup most sem ígérkezik könnyűnek. Ráadásul a Sains a rövid passzos játékát le tudja bonyolítani adott esetben folyamatosan 2 mp alatt, ami akár teljesen ki is tudja venni a pass rushereket a játékból.

A fogadó irodáknál 8 pontos favorit a Saints, ami talán nem meglepő, látva a múlt heti hengerelésüket a Lions ellen és a Chargers nyeretlenségét Herberttel. Mindazonáltal meg lehet találni azokat a pontokat, ahol megnyerheti első NFL mérkőzését Justin Herbert.

Buffalo Bills @ Tennessee Titans szerda 01:00

Azon túl, hogy a covid para miatt a mérkőzés megrendezése már több ízben kérdéses lett, egy rendkívül érdekes párharcra van kilátás. Két veretlen csapat, összesített 7-0-s mérleggel.

A Buffalo csapatában közel 10 játékos kapott kérdéses besorolást a meccsre, ami viszont biztos, hogy a LB Matt Milano nem lesz bevethető. A bizonytalan játékosok közül a legnagyobb név természetesen Tre’Davius White (CB), John Brown (WR) és Cody Ford (G). A hazaiaknál kissé jobb a helyzet ilyen szempontból, sérülés miatt a vak oldali tackle Taylor Lewan és elkapó AJ Brown játéka kérdéses, de a koronavírus miatt alaposan meg lesz tizedelve a keret.

Talán mindkét gárda jobban kezdte a szezont, mint azt a közvélemény várta volna. Josh Allen olyan játékot tesz le hétről hétre az asztalra, amivel ha nem lenne Wilson vagy Rodgers, az MVP cím első számú esélyese lenne. A játékának legtöbb kritikát ért része, a pontossága idén elképesztőt ugrott, ami talán a legnehezebb terület az irányítók játékában. Több mint 10%-kal javult ebben a tekintetben a játéka a korábbi éveihez képest. A védelme talán kevésbe kemény egyelőre a Billsnek mint volt tavaly, de amikor elit irányító teljesítmény áll a csapatod mögött, elég egy közepes védelmi performance is.

A jó mérleg a Titans esetében sem biztos, hogy mindenki által várt volt, bár a mutatott játék az esetükben azért nem annyira lehengerlő. A csapat összesített pontkülönbsége mindössze +6, ami a legritkább esetekben szokott 3-0-s mérleget predesztinálni.

A mérkőzésnek jelenleg nincs handicapje, de egyértelműen esélyesebb a Bills. A Titans csapata két hete nem nagyon edzhet (bár ettől még össze-össze jártak a srácok), és a folyamatos bizonytalanság miatt nagy kérdés, mennyire tudnak a játékra koncentrálni. Az eddigi hibátlan mérlegük nem túl erős csapatok ellen jött össze és azok is csak alig. A Bills ezzel szemben az AFC 3. legjobb csapata és kopogtat a top duó ajtaján.

19 Comments

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások