Ugyan az utóbbi fordulók rendben le tudtak menni a koronavírusjárvány közepette, az NFL még aggódik amiatt, hogy a pandémia miatt nem tudja az összes alapszakaszmeccset megrendezni, főleg hogy már nem lesznek bye weekjei a csapatoknak. Erre az eshetőségre találtak ki egy vésztervet, ami egy 16 csapatos rájátszást jelentene, írja Chris Mortensen.
A jelenlegi terv, tehát a 256 meccses alapszakasz 17 forduló alatt – esetleg 18, ha szükséges -, továbbra is áll, de ha esetleg mégsem sikerülne ezt tartani, akkor kell egy B terv, egy vészforgatókönyv, az NFL Versenybizottsága pedig ezt találta ki. Ezek szerint az AFC-ből és az NFC-ből is 8-8 csapat jutna be a rájátszásba, a négy csoportgyőztes és négy wild card csapat. Ebben az esetben az első kiemeltnek nem jutna pihenőhét, ráadásul a kiemeléseket sem a hagyományos módon állapítanák meg, hanem simán a mérleg (győzelmi százalék) alapján, tehát például az NFC East bajnoka nem a negyedik kiemelést kapná meg, hanem feltehetőleg a nyolcadikat. Természetesen egy ilyen változtatáshoz a csapatok hozzájárulása is szükséges, itt viszont még nem tart a projekt.
1982-ben volt már példa egyébként kibővített rájátszásra, akkor a játékosok 57 napos sztrájkja miatt. Abban az évben csak kilenc alapszakaszfordulót rendeztek, és 16 csapatos playoffra került sor.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ennek az AFC North is örülne szerintem, három jó helyen bejutó csapattal.
ez a browns nem jobb, mint a raiders vagy a colts
Nem. Viszont rosszabb.
Szerintem alapból is 8-8 csapatnak kellene bejutnia.
Az első fordulóban a csoportgyőztesek mindenképpen otthon játszanának, utána pedig a mérleg alapján dőlne el.
Szerintem is. Előtte legyen mindenkinek egy pihenőhete és elég 2 előszezon mérkőzés is. Így beleférne még a 17 meccses alapszakasz is.
Csak még súlytalanabb lenne az alapszakasz. Nem olyan rég az AFC-ben simán előfordult, hogy a 6. helyezett, azaz az utolsó bejutó is totál középszerű csapat volt, ehhez képest ez a mostani 7 csapat is sokkal kényelmesebb bejutási lehetőség. Jelen állás szerint igy is az NFC-ben 1, az AFC-ben pedig 2 pozitiv mérlegű csapat nincs csak playoff helyen (úgy hogy előbbiben még egy negativ mérlegű is van). Arról nem is beszélve, hogy ha nincs pihenő hét, akkor a kiemelésekért való küzdelem is sokkal unalmasabb. Szóval nem kellene tovább csökkenteni az alapszakasz súlyát extra bővítéssel
Az idén az NFC East győztese is vélhetően súlytalannak fog számítani, akkor ők se menjenek, mert totál középszerűek? Engem speciel nem zavarna, ha csak a mérleg számítana és a csoportgyőztes sem lenne automatikus PO résztvevő, csak akkor jobban kiegyenlített sorsolás kellene (vagy mondjuk csoportgyőzelem plusz egy W vagy valami).
Szerintem egy pozitív mérlegű csapat joggal remélhesse, hogy az a teljesítmény PO-ba juttatja őket. A kiemelésért szerintem lenne küzdelem, mert egy dome vagy déli csapatnak nem mindegy, hogy mennek a hidegbe, vagy otthon játszanak.
Ha kicsit ez csökkentené az alapszakasz súlyát, akkor esetleg az is lehetne, hogy sérült játékosokat nem drótoznának össze egy-egy meccsre, hanem pihentetnék, hogy a PO-ban pályára léphessenek.
Amúgy szerintem nem csökkene az alapszakasz súlya: 17 meccses alapszakasznál 1 meccs dönthet arról, hogy PO vagy sem. És az meg nem fair, hogy ebben az esetben a tie breakerek döntenek, mert nem azonosak a sorsolások (úgy értem, nem minden csapat játszik ugyanazokkal a csapatokkal).
No. Inkább legyen csak 30 csapat. 6 db 5-ös divízióval a 2 konferenciában. 17 meccses alapszakasz 2 bye weekkel és 12 csapatos rájátszás. Kevesebb helyre oszlik el a tehetség. Kevesebb tankoló/ diszfunkcionális szutyok. Kevesebb/ forduló, de jobb meccsek.
Ha pedig csak 16 vagy 24 csapat lenne, még kevesebb helyre oszlana el a tehetség. A jelenleg szutyok csapatoknak is voltak remek éveik/évtizedeik illetve a most remeklő csapatoknak is voltak pocsék éveik/évtizedeik. A jó csapatok sem biztos, hogy jó meccseket játszanak (amúgy mi számít “jónak”: izgalmas meccs? sokpontos meccs? védőfoci?)
Nagyon adnám ezt a rájátszást.
Ahogy lent is irta ducksfan.
Reménykedsz, hogy hátha beférünk még 8.-ként a PO-ba? :D
Egyébként szerintem ahogy eddig lehozta nagyon jól a szezont az NFL technikailag, ez után is le fog menni nagyjából probléma mentesen, legfeljebb tényleg egy darab plusz hetet kell beiktatni.
nem a virus miatt. Amúgy jönne jól ennyi PO meccs :-)
Fetyke barátom… nem tudom én már, hogy mi lesz ebben a szezonban.
Persze, lehet még 11:5 a mérlegünk(matematikailag), de… ahogy te is irtad tegnap, sokszor megbeszéltük.
Kingért a 6. kört sajnálom. Azt be kellett volna húznunk.
A maradék meccsek: 2 DET, 2 CHI. lesz nemsokára egy DAL, CAR, JAX hármas, ezen kivül maradt egy NO és egy TB.
Őszintén egyik se nyerhetetlen.
Az már másik kérdés, hogy nekünk nyerhető-e.
Cleveland játéka nagyon tetszett a hétvégén. Most néztem még elemézseket róla, brutál szépen blokkolt ő is, Irv Smith is.
Számomra is meglepően összeszedett volt vasárnap az OL. Tulajdonképpen egy elváltás (amiből sack lett) kivételével jól lehozták a meccset. Talán Ezra is belerázódik. Kiderült az is, hogy tudunk mi rövidebb passzjátékokat is játszani, ha az időjárás erre rákényszerít bennünket. Kár, hogy a hátralévő mérkőzéseink nagy része dome-ban lesz…
Tapasztalatszerzés szempontjából én is örülnék egy PO-nak. De erre nagyon kevés esélyt látok. Nem matematikailag, mert az még megvan, hanem a védelmet nem érzem rá elégnek. Támadó oldalon, ha van Cook akkor még csak elkaristolunk valahogy, de a védelem ritka gyenge. Persze nagyon tartalékos az egység, de e miatt is, elég reménytelennek látom az idei szezonra ezt a csapatrészt. Persze a sérülések is bármikor bármit megváltoztathatnak (lásd most a Lionst).
Igazából a 4 csoportmeccsett lenne fontos megnyerni, aztán meg kell nézni, hogy mire lehet az elég. Csak hát két hét múlva MNF Chicagoban…
akkor ezért kezdtek el játszani a fiúk
már csak a chiefst kéne megverni, meg az aints-buccs párost oda meg vissza
Üdv a klubban!
Egyébként azt hiszem ti ilyenkor szoktátok elkezdeni a szezont…
Decemberben kell igazán jól fodballozni.
Ti értitek ebből hogy akkor mi lesz helyzet ha lesznek csapatok, akik nem tudják lejátszani az összes alapszakasz meccsüket?
Akkor hogy számolnak? Figyelembe sem veszik a kevesebb mérkőzésszámot? Csaak az számít hogy kinek van több győzelme, stb…
Vegyük a következő példát: mi lesz akkor, ha nem saját érintettségből, hanem az ellenfél miatt nincs meccs. A halasztott időpontban sem történik meg.
Ebből nem derül ki hogy akkor pl. ilyen esetben simán jóváírják a vétlen csapatnak a győzelmet?
Vagy akkor mi van ha az elhalasztott meccset azért nem tudják lejátszani mert mindkét csapatban előfordul a meccs előtt közvetlenül pozitív teszt és emiatt szélesebb körű karantén kellene..
Döntetlen lesz az eredmény?
Győzelem százalékot számolnak és pont úgy rangsorolnak, mint akkor, amikor valaki a bye week miatt kevesebbet játszott. Egy elmaradt meccs esély a győzelemre, de a vereségre is. Eszerint egy 10-5-ös csapat mint egy 10-6-os.
győzelem arány számít, tehát ha 14 meccsed volt és 7et nyertél 7 vereség mellett, akkor 50%
Azért ne feledjük, hogy sokan a végén már csak tankolnak és elengedik a szezont. Ha viszont még 1 helyet adnak, akkor már sokkal inkább megéri hajtani.
A rossz csapat persze ettől nem lesz egycsapásra hirtelen jó, de 1-2 underdog győzelem mindig születik és igenis van sztori értéke utolsó kiemeltként SB-t játszani.
Komoly elméleleti vitákat lehet folytatni arról, hogy egy adott alapszasz mezőny mekkora része jusson rájátszásba:
– NBA: 30/16
– NHL: 31/16
– NFL: 32/14
– MLB: 30/10
Mindegyik mellett lehet érvelni és mint a példa mutatja, mindegyiknek van értelme. Ezek közül az NFL az egyetlen, ahol minden 1 meccsen dől el. Ettől az, ami és ezért is szeretjük.
mondjuk idén az MLB-ben is többen jutottak be és elég nagy sikere volt ennek a formátumnak, lehet elgondolkodnak ők is a több csapaton
ahhoz viszont nekik vissza kéne venni az alapszakasz meccsszámából