Taysom Hillre mindenki kíváncsi. Így volt ez, mikor először hívott rá trükkös játékot a Saints és így van ez azóta is folyamatosan. Eleinte imádtuk a gadget játékaiért és a sokoldalúságáért, majd kissé belefáradtunk abba, hogy Sean Payton az egekbe magasztalta és franchise irányítóként emlegette. Nos, Drew Brees sérülésével elérkezett az alkalom, hogy megnézzük, mit is tud full-time irányítóként ez a Taysom gyerek. Ő pedig nem hogy nem vallott szégyent, de kiválóan játszott a Falcons ellen. Most kiemelezzük a teljesítményét, pozitív és negatív oldalról egyaránt.
Kezdjük azzal, hogy a szkeptikusok közé tartoztam Taysom Hill franchise irányító mivoltát illetően, nem gondoltam, hogy belőle valaha lehet ilyen QB – az idei első 7 játékai rovatunkban is szenteltem ennek egy kis részt. A Falcons ellen viszont kiváló játékot mutatott, ez tagadhatatlan. Számomra kissé meglepő volt az is, hogy nem egy trükkös gameplant raktak össze neki, hanem hagyományos irányítóként használták (volt néhány direkt QB futás, de nem sok). És ebben sem vallott kudarcot!
Hill 23 passzából 18 sikeres lett, 233 yardot ért el, emellett futott is 10-szer 59 yardért. Az öt sikertelen passzából ráadásul kettő drop volt, egyet pedig leütöttek a vonalnál, tehát tényleg szinte tökéletes a lőlapja. A Saints pedig több yardot átlagolt a földön és a levegőben is Hillel a szezonátlaghoz viszonyítva! Nem semmi teljesítmény.
Persze tegyük hozzá, hogy a Falcons volt az ellenfél, amelyiknek elég gyenge a védelme, az elkapók könnyen üresre tudták játszani magukat, így szoros őrizetbe nem kellett passzolnia Hillnek. Emellett azt is érdemes felhozni, hogy Sean Payton kiváló támadóguru, ezt pedig ezen a mérkőzésen is bizonyította, hiszen nagyon jó játékokat rajzolt fel, tele voltak play actionökkel és motionökkel, hogy megkönnyítse Hill dolgát. A QB 30 dropbackjéből 12-nél volt play action és még öt screen volt. A NextGenStats szerint Hillé volt a legmagasabb várható pontosság az egész ligában ezen a héten (71,9%), bár azt is tegyük hozzá, hogy a várható feletti pontossága pedig a nyolcadik legjobb volt, szóval ő is hozzátette a magáét.
Most, hogy a számokon túlvagyunk, nézzük meg közelebbről a dolgokat. Átnyálaztam Hill összes játékát All-22 felvételen, így most ezt elemzem ki több szempontból.
Olvasás
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Kifejezetten pozitív volt, hogy Taysom Hill mennyire jól ment végig a progressionön. Nem az volt, hogy csak az első célpontját figyelte, és ha az nem volt üresen, akkor futni próbált. Hagyományos irányítóként viselkedett, átment a második, sokszor harmadik olvasására is és csak végső esetben indult meg a labdával.
Jó példa erre az egyik futott TD-je:
Az első olvasása a jobb oldalon volt, ahol Tre’Quan Smith először elhitette, hogy blokkol, majd útvonalra indult a jobb sarokba. A Falcons viszont ezt az opciót tökéletesen elvette.
Oké, semmi baj, menjünk tovább a pálya másik oldalára, a második és harmadik célpont felé. A szélen teljesen levették Michael Thomast. A slotból induló, whip route-ot futó Emmanuel Sanders pedig három védő gyűrűjében van.
Senki nincs szabadon, így Hill megiramodik, az atletikusságát kihasználva pedig TD-t szerez. Egész meccsen jellemző volt rá, hogy nem gadget játékosként vagy futó irányítóként akart játszani, hanem hagyományos zsebirányítóként, és csak akkor váltott, ha tényleg nem talált üres célpontot. Jól ment végig az olvasásain, és nem derogált a checkdownt sem megdobni, ha nem volt senki, aki tisztára játszotta volna magát.
Egy játék volt viszont, ahol nagy hibát követett el és majdnem interceptiont dobott:
Viszont itt is azzal kell kezdeni, hogy az olvasásain jól végigment. Első opciója Deonte Harris, aki a backfieldről indult el jobbra a célterület irányába, azonban ezt a linebacker tökéletesen elvette.
Második olvasása az end zone végében Jared Cook, ám rajta is jól védekeznek.
Harmadik olvasása pedig Michael Thomas, aki egy shallow crosst futott.
Ő rövid időre üresen volt, azonban mivel Harrisre már nem kellett figyelni, így a linebacker vissza tudott mozogni középre és majdnem interceptiont is tudott szerezni. Hillnek akkor már nem szabadott volna elengednie a labdát, amikor megtette, viszont ha kicsit gyorsabb fejben, akkor ezt be lehetett volna dobni Thomas kezébe. Nem volt nagy rés, nem arról van szó, de mondjuk Brees ezt megoldotta volna.
És itt jött elő Hill szerintem legnagyobb problémája: kicsit lassú fejben és sok esetben elkésik. Ez annak is köszönhető, hogy kissé talán bizonytalan és a kelleténél eggyel többször, vagy eggyel hosszabban akar megbizonyosodni róla, hogy tényleg üresen van a célpontja, a védők pedig tényleg úgy mozognak, ahogy elsőre gondolta. Erre több példát is láthattunk a Falcons ellen.
Az alábbi játéknál elsőre talán észre sem vesszük, mi a probléma.
Kezdjük a pozitív dologgal. Hill jobbra bemutat egy pump fake-et, ezzel elküldi abba az irányba a single high safetyt. Ez azért jó, mert a másik oldalra akar elsősorban dobni.
Bal oldalon Michael Thomas fut egy deep overt, és ahhoz, hogy ő üresen legyen, a safetynek jobbra kell tendálnia. Ha végig Thomast nézné Hill, akkor nem is lenne soha üresen, mert felé mozogna a safety. Az ő elmozgatásával viszont tök üresen lesz Thomas, és ezt Hillnek előre tudnia kellene. Az alábbi pillanatban már dobnia kellene a labdát, sőt, ha úgy érzi, hogy jön a nyomás, akkor már kicsit hamarabb is elindíthatná a passzt.
Hill viszont kivár, amíg tényleg teljesen üresre játssza magát Thomas, ekkor viszont már nem tud passzolni, mert megérkezett a nyomás, ami elől ki kell mozognia. Ezt persze szépen megteszi és kihoz egy pozitív eredményt a játékból a lábaival, de sokkal nagyobb playt is össze lehetett volna hozni. Thomas NFL-szinten bőven üresen volt már a fenti pillanatban is, de tudva a route-ját és a safety mozgását, Brees például a kiváló anticipationjével bőven elindította volna már Thomas bevágása előtt a lasztit. És persze ne Breeshez hasonlítsuk, de egy átlagos irányító is tudja ezt, és fejben előrébb jár, mint Hill.
Az alábbi játék is hasonló, de itt nem olyan rossz a helyzet.
A szituáció hasonló, Thomas egy deep overt fut, single high coverage van a védelemtől. Hill dropbackjének végén Thomas már üresen. Ha valaki agresszív, akkor már most el lehetne indítani a passzt, viszont a safety még olyan helyzetben van, hogy akár előre is el tudna indulni és ha nem elég jó a passz, akkor akár oda is érne Thomashoz. Plusz Hill is most fordult csak meg, szóval nagyon gyors döntés kellene.
Szóval itt még oké, hogy nem passzolt, hiszen kicsit kockázatos lenne a dobás. De az alábbi pillanatban már nem, ugyanis a safety kifordul, és a mély útvonal felé indul, így itt már el kellene dobni a labdát Thomas felé, mert teljesen üresen van.
Hill viszont még 1-2 ütemet vár, a rusher odaér hozzá, és a legutolsó pillanatban dobja csak el Thomasnak. A játék sikeres, és végülis Hill megoldotta a helyzetet, szóval ez a play összességében pozitív, de itt is felfedezhetjük, hogy kicsit lassabb fejben, mint kellene, és a lehető legtovább kivár, hogy megbizonyosodjon arról, hogy amit kigondolt, az sikerülni is fog. Most épp nem volt probléma, de egyébként lehetne.
Mozgás a zsebben
Mivel atletikus irányítóról van szó, így várható volt, hogy Hill ki fog tudni mozogni a zsebből, ha nyomás érkezik rá. Az már egy érdekesebb kérdésnek ígérkezett, hogy a zseben belül hogyan tud mozogni, hogyan tud úgy elmozogni a nyomás elől, hogy még el tudja indítani a passzokat. Összességében jól teljesített, jól mozgott a zsebben, és nyomás alatt is jól dobált – hatszor passzolt ilyen helyzetben, 117 yardot szerzett belőlük.
Kiemelhető az alábbi játék, ahol jól lépett fel majd oldalra és indította el a labdát elkapója felé.
Nem volt persze minden tökéletes. Néha túl sok időt töltött a zsebben és túl sokáig gondolkodott, hogy hová passzoljon, ahogy már írtam fentebb is. Ez a Falcons gyenge pass rusha ellen nem volt probléma, de erősebb ellenfél esetén már okozhat gondokat.
Összesen három sacket nyelt be. Az elsőnél senki nem volt üresen a fegyverei közül, így ez nem az ő hibája. A másodikat alább láthatjuk.
Itt lett volna üres embere. Az alábbi képen látható, hogy a tight end Griffin keresztező útvonalán lépéselőnyben van az emberéhez képest, így itt meg lehetett volna próbálkozni egy passzal. Főleg hogy megiramodni sem tudott, hiszen figyelt rá a zónázó linebacker.
De erre még azt mondom, hogy oké, nem vállalta be, megpróbálta megfutni, lehet benne ráció, hogy megveri az LB-t egy az egyben. A harmadik sack viszont az ő hibája volt egyértelműen és pont ilyen kérdőjeleket vethettünk fel Hill kapcsán korábban.
A Falcons blitzel, öten érkeznek Hillre, ráadásul nem is egyenlő arányban, hanem túltöltik a fal jobb oldalát. Előfordul az ilyen, így viszont a szabad ember Hill felelőssége, és ha átjön a falon, akkor gyorsan kell szabadulni a labdától. Van is opciója, hiszen Michael Thomas shallow crosst fut, így épp a blitzelő LB helyén lesz üres terület, ahová be lehetne dobni a labdát. Hill viszont nem reagál elég gyorsan, így benyeli a sacket.
Ha a scramble-öket nézzük, akkor azok nagyrészt jó időben jöttek, amikor nem talált célpontot, és nem úgy, hogy az első célpontja fedezve volt és ő azonnal elindult, szóval ez mindenképp pozitívum. Hill irányítót akart játszani, nem futót vagy gadget játékost.
Futójáték
Érdekes, hogy a Saints eddig egy elit támadófallal is csak a 23. legjobb futójátékkal rendelkezett EPA/play alapon (-0.064). Ehhez képest most a Falcons ellen még egy elvesztett fumble-lel is pozitív EPA-t tudott hozni a csapat (0.011) 36 futásból, amivel ez nagyon nem egyszerű. A futójáték már azzal a ténnyel is jobb, hogy Taysom Hill van a center mögött, hiszen a védelemnek rá is kell készülnie minden egyes playban, és emellé előre eltervezetten ő maga is futkározott néhányszor.
Elsősorban QB power játékokat láttunk Hilltől a meccsen, az első futott TD-je is ilyen volt, a fumble-je is ilyen play közben következett be, most viszont egy másikat hoztam, amiben egy kis csavar is volt egy jet motionnel.
Harmadik és három a szituáció, tehát nagyon fontos az előrehaladás. Hill előtt négy blokkoló is lesz, a két tight end jobb oldalon, a bal oldalról húzó guard és a bal oldalról jet motionből érkező elkapó. Ezzel emberelőnyt alakítanak ki jobb oldalon.
Meg is oldja Hill a játékot, ez a QB power pedig elég sok esetben sikeres tud lenni egy hozzá hasonló irányítóval, ez pedig új elemet hozhat a Saints támadósorába, amit Breesszel nyilvánvalóan nem lehetett eljátszani. Rövid yardos helyzeteknél ez elég hasznos lehet a továbbiakban is.
Mély labdák
A hosszú passzoknál már előben is felfedezhető volt Taysom Hill gyengesége. Két játéknál is megmutatkozott, hogy ezekkel problémái lesznek.
Az első a Sandersnek indított bomba, ami látványosan alul lett dobva.
Az olvasás jó Hilltől, hiszen a safety felmozgott Thomasra, mögé pedig Sanders ment be egy post útvonallal, ráadásul rajta egy linebacker, Deion Jones védekezett, tehát nagy mismatchet használt ki a Saints.
A labda viszont mintha megállt volna a levegőben egy idő után, Sandersnek alaposan vissza kellett mozognia érte. Hill itt is kicsit elkésett a dobással, hamarabb el lehetett volna már indítani a passzt, de megint megvárta, míg teljesen biztos a dolog, így egyrészt lemaradt egy kicsit, másrészt a védő is odaért a lábához. Hogy ez mennyire zavarta a dobásban, az jó kérdés. Én akárhogy nézem a videót, szerintem bele tudott állni a dobásba és amikor már elengedte a labdát, akkor ért oda a védő. Akárhogy is, döntse el mindenki magának, mekkora hatással volt ez arra, hogy ennyire aluldobta a labdát.
A lassú gondolkodás és a lemaradás a másik aluldobott labdájánál is szembeötlő.
Ezt a playt ugyan visszafújták holding miatt, de Hill elemzése szempontjából ez mindegy. A lenti pillanatképen már bőven látszik, hogy a safety a támadók szerinti jobb oldalra tendál, hogy elvegye Thomas post útvonalát, így Sanders egy az egyben marad a bal szélen egy fly útvonallal.
Ebben a pillanatban már simán el lehetne dobni a labdát, Sanders előnyben van, de Hill nemhogy 1-2 ütemet, de két teljes másodpercet vár a passz elindításával. Még kilépked balra és teljes testtel beleáll a dobásba, azonban így is aluldobja Sanderst – aki megoldja, így is elkapja és TD-t szerez, de ettől függetlenül ez egy rossz passz volt. Ha hamarabb elhatározza magát Hill, akkor nem kellett volna ilyen hosszút dobnia és akkor még Sanders elé tudta volna tenni a labdát, hogy befuthasson vele a célterületre.
Mi a verdikt?
Hill nagyon jó meccset játszott, ez kétségtelen. Viszont ha közelebbről megnézzük a teljesítményét, akkor fellelhetünk benne aggasztó dolgokat – leginkább azt, hogy nem gondolkodik elég gyorsan, így sokszor lemarad a nyitott ablakokról. Gyenge védelmek ellen ez nem lesz akkora probléma, és a Saints már nem nagyon játszik erős defense-ekkel idén – a Broncos most vasárnap viszont jó teszt lesz. A rájátszásra valószínűleg visszatér Brees, de ha mégis Hillel kéne nekivágni, akkor lehetne félteni a csapatot – főleg, hogy addigra azért az ő játékára is jobban fel tudnak készülni az ellenfelek.
Sean Paytont viszont mindenképp meg kell dicsérni ezért a mérkőzésért, mert kiváló gameplannel érkezett. A play actionök nagyon ültek, viszont a 13 standard dropbackjén már voltak problémák – nyolcszor passzolt, ebből csak három lett first down, két sacket nyelt be és háromszor megindult futni. Ezért is kérdéses, hogy ha mondjuk hátrányba kerülnek, akkor mennyire lenne hatékony ez a játék.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Triple Coverage #570 – A 13. forduló összefoglalója
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 12 forduló után
- Nem csak McCaffrey, hanem Jordan Mason is IR-re került a 49ersnél
- Sose láttunk még olyan teljesítményt, mint Jameis Winstoné volt hétfő éjjel
- Elképesztő meccset hozott a hétfő esti rangadó, csak úgy kapkodtuk a fejünket
- A Rams vette fel a Commanders bust első körösét, kirúgta sokat hibázó visszahordóját a Seahawks
- A Jets történelmi mélységekben
- Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- A Ravens nem rúgja ki Justin Tuckert
- Taysom Hill szezonja is véget ért
- Christian McCaffrey megsérült, vélhetően nem látjuk már idén
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Uatu on Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- renningan on Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- AD94 on Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- atis123juve on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Tinka1495 on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Őrült meccseken nyert a Seahawks, a Buccaneers, a Colts és a Vikings
Köszi Dani a Taysomos cikket! Remélem Fangionak is elküldted:D! Kivácsi vagypk mi lesz a terv, Simmons vajon többször fog-e Michael Thomas oldalán lenni és az ő útvonalaira jobban odafigyelni, Alexander Johnson, vajon hányszor megy majd blitzelni és mi a terv Kamara ellen.
szerinted Fangio nem nézte meg közelebbről a meccset? :D
Lehet, hogy karórát vett, hogy gyakorolja az időmenedzselést vagy már a kövi offseasonbeli olasz nyelvórákra keresett nyelvtanárokat :D.
Mondjuk nekem tavaly abban a közel 1 drive-ban a playoffban is már elég jól mutatott, ott szerintem fent kellett volna hagyni a pályán. De amúgy a gyors olvasás->döntés, magabiztosság szerintetek mennyire javulhat plusz 1-2 kezdő meccsel? (akár csak azzal, hogy a Saints az a csapat ahol szerintem szintén kielemzik ezt a hetet és javítani akarnak).
Tapasztalat amúgy, hogy bármennyire is egy posztot játszottál 10 évig, de ha hosszabb ideig csak beugrós vagy oda, akkor kell néhány meccs, amíg újra magabiztos leszel, gyorsan fogsz dönteni.