Hír

A Packersnél, a Ravensnél és a Cardinalsnál is felütötte a fejét a koronavírus

Published on

Három csapatnál is felütötte a fejét a koronavírus, hiszen Green Bayben, Baltimore-ban és Arizonában is találtak fertőzött játékost a tegnapi nap folyamán. A Packersnél az újonc futó AJ Dillon, a Ravensnél a sztárcornerback Marlon Humphrey, a Cardinalsnál pedig két kezdő védő, a cornerback Byron Murphy és a linebacker Devon Kennard produkált pozitív mintát. Mindannyian COVID-IR-re kerültek és megkezdődött a kontaktkutatás.

Feltehetőleg mindannyian vasárnap teszteltek pozitívat, ennek lett meg hétfőre az eredménye A Cardinals bye weeken volt, de Dillon és Humphrey ezek szerint már a mérkőzésük előtt koronavírusos volt. Maga a mérkőzés igazából nem okoz problémát, a szakemberek nem találtak eddig semmiféle bizonyítékot arra, hogy a pályán átadta volna valaki a vírust – így az ellenfeleknek (Packers esetében Vikings, Ravens esetében Steelers, a Cardinals bye weeken volt) nem kell aggódniuk -, inkább csapaton belül lehetnek problémák az utazás, az öltöző és az oldalvonal melletti kontakt vonatkozásában.

Az utóbbi hetek alapján az NFL elég jól tudja kezelni a pozitív eseteket és a Titans-eset óta bevezetett változásoknak köszönhetően nem történnek nagyobb kitörések csapaton belül, jól működnek a protokollok és sikerül elszigetelten tartani a fertőzötteket. Most az említett csapatoknál megkezdődik a kontaktkutatás, és ha magas kockázatúnak ítélnek meg játékosokat, akkor minimum 5 napot kell távol tölteniük a csapattól. Ez a Packers esetében lehet problémás, ugyanis a Green Bay-iek csütörtök este játszanak a 49ers ellen.

14 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group