Azt már tegnap tudtuk, hogy Joe Burrow szezonja véget ért a Washington elleni térdsérülésének köszönhetően, erről ő maga is tweetelt. Adam Schefter információi szerint azonban nem egyszerű ACL-szakadásról van szó, hanem az MCL-je is elszakadt és “egyéb strukturális problémák” is felvetődtek a térdében.
Egy ACL-szakadásból 6-8 hónap alatt lehet felépülni, azonban Burrow esetében komolyabb a probléma, így hosszabb rehabilitáció várható. Pontos felépülési időt nem tudunk egyelőre, a helyzetet viszont leginkább Wentz 2017-es sérüléséhez lehet hasonlítani. Ő a 14. fordulóban sérült meg és a következő idény harmadik hetében léphetett legközelebb pályára. Burrow ugyebár a 11. héten esett ki, így nagyjából pont a 2021-es szezon kezdetén lehet ismét bevethető. Az biztos, hogy az edzőtábor előtt nem fog tudni csatlakozni a csapathoz a pályán, de az sem lenne meglepő, ha a training camp nagy részét ki kellene hagynia.
A Bengals szezonja nem sikerült túl jól, de az 1/1-es Burrow nagyon is biztató volt. A csapatnál most Ryan Finley és Brandon Allen veszi át a stafétát, és meglepő lenne, ha tudnának még meccset nyerni idén – ez pedig azt jelentené, hogy az 1/3-as pick birtokasként várhatnák a 2021-es NFL Draftot. Itt pedig az elsődleges cél a támadófal megerősítése lehet, mondjuk a korszakos tehetség Penei Sewellel.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Az NFL történelmének egyik legnagyobb tehetségét cseszték el. Mint Luckot. Az a boldom(mongyuk nem nagy merészség), hogy Burrow már sosem lesz olyan, mint amilyen az LSU-ban volt. És az minden focikedvelő számára tragédia, mert az a foci maga volt a csoda.
Nem cseszték el még, top fal mögött is lehet komoly sérülést összehozni (a meccsen pl. Burrowt egyszer sem sackelték – igaz, gyorsan szabadult a labdától). Ez szomorú, de az NFL-ben sajnos gyakori (idén 32 játékos ACL, 7 MCL, 2 mindkettő). Luck pedig éveken keresztül volt gyötörve, nem 10 meccsen.
Szerintem itt az elcseszés alatt azt kell érteni, hogy amikor felépül a sérülésből már nem olyan szinten tudja folytatni a karrierjét, mint amilyen a sérülés előtt lehetett volna. Tudsz ellenpéldát mondani, aki hasonló horror sérülésből üstökösként tért vissza?
Persze senki nem tudja megmondani mi lett volna akkor ha nem sérül meg, és nem látjuk még, hogy mi lesz belőle így, de azért így már elég kicsi az esélye annak, hogy nagy karriert fusson be. Ha ő lenne az egyik kivétel, akkor gondolom sok (a legtöbb) amerikai footballt kedvelő szurkoló mérhetetlenül örülne.
Mi az, hogy érteni? Oda van írva, mit gondolok erről. :D De stimmel…
“Szerintem itt az elcseszés alatt azt kell érteni, hogy amikor felépül a
sérülésből már nem olyan szinten tudja folytatni a karrierjét, mint
amilyen a sérülés előtt lehetett volna.”
Ezt nem értem. Egy sérülés sokszor csak szerencse kérdése, mennyire súlyos és az abból való felépülés milyen szinten lenne a csapat szintű elcseszés?
Ki tért vissza? Alex Smith és még Luck is az első súlyosabb után. Több QB is van, aki évet hagyott ki és mégis jól játszik. Ennek a rehab-hoz, a játékos testi adottságaihoz van inkább köze, mint a csapathoz.
Te érted ezt a sportot. Én is ezt próbálom magyarázni kevés sikerrel. Egy 4 szemközti beszélgetésben biztos, hogy se McCharty se Reid nem mondaná azt, hogy Rodgerst vagy Mahomest jó döntés volt padoztatni. Az a baj, hogy ezen példák miatt nem lehet ezeket a véleményeket változtatni.
Mondjuk Reid igen is jo otletnek tartotta, es minden Chiefs szurkolo is, mert az elso eveben csak nezte es tanult Alex Smithtol, es nezd meg mi lett belole 2 es fel szezon alatt, nyilvan nem Alex Smithnek koszonheti ezt a tudast, viszont o is nagyon sokat hangoztatja, hogy fejben rengeteget tanult tole.
Pont ezzel a gondolattal nem tudok én mit kezdeni. “Nézd meg mi lett belőle” Miért veszed biztosra, hogy ez segített neki? Mahomes nagyon sportszerűen elismeri, hogy emberként sokat tanult tőle és Smith nagyon segítőkész volt, de ezt véleményem szerint megtehette volna csere irányítóként miközben Mahomes rookie-ként is parádézik.
Biztosan megvolt az oka, hogy nem igy tortent. Sajat velemenyem szerint nem mindenki kepes mentalisan helyt allni az NFL-ben, es elkepzelhetonek tartom, hogy Reidek eloszor fejben akartak hogy oda fokuszaljon, hiszen a tudasaban nem ketelkedtek. Csak egy pelda, tavaly a Jags padrol a Chiefs elleni nyitomeccsen Minshew allt be, meglepoen jol jatszott, kapott nem is keves hypeot, es nem birta a nyomast, ami mondhatni forgott korulotte, amit elvartak ezutan is tole a szurkolok, es ezt nem birta teljesiteni. Vagy akar Mayfield, kivalo rookie szezon, onnantol tole is varjak hogy hozza a format, de mara mar csak varhatjak, viszont tudjak hogy nem nagyon fog jonni. Ezek termeszetesen nem arra vezethetoek vissza, hogy mert az elso evet nem a padon toltottek, hanem velemenyem szerint arra, hogy mentalisan nem keszitettek fel oket egy ekkora teherre, ami az NFL-el jar.
1.Minshew-val kapcsolatban semmi bizonyíték nincs rá, hogy ő mentálisan nem bírta volna a nyomást. Egyszerűen kiismerték a játékát, az ő edzői stábja pedig nem tudott változtatott semmit. A keret meg nagyon pocsék volt.
2. Mayfieldnél már inkább elhiszem a dolgot, mert ő eléggé hektikus egy játékos.
3. Viszont az biztos nem készít fel fejben és játékban sem, hogy padozol és edzéseken a védelmet készíted fel. Hogyan tudnál megtanulni fókuszálni, ha semmi dolgod nincs a meccseken? Ezek csak a meccsrutinnal tudnak jönni és amit Mahomes elrontott a Pats ellen az 1.félidőben az AFC döntőben a görcsösség miatt, azt 1 évvel később már nem rontotta el. Ezért is mondom, hogy ha már 17-ben lett volna PO meccse akkor az a tapasztalat segített volna, hogy 18-ban SB-ba jusson.
4. Azt magam is elismerem, hogy én magam sem mondtam azt, hogy Mahomesnak játszania kellene első évében. Én is felültem annak a hype-nak, hogy túl nyers a játéka még a profikhoz és fejlesztésre szorul. De amikor Reid látta az edzőtáborban, akkor látnia kellett volna, hogy leradírozza a pályáról Smithet. Persze lehet, hogy nem is gyakorolhatott az első csapattal, ahogy Mayfieldnek se engedték és ezért nem érezte Reid, hogy váltani kellene.
Smith most jött vissza, előtte sem úgy játszott, mint Burrow az egyetemen…
Luck meg sose szakította el az ACL-MCL szalagjait…
legalább szmissz is 1/1 volt
Luck sérülése nem számít, mert nem ACL-MCL. OK. Igaz, hogy ő is kihagyott egy évet, de biztos nem volt súlyos sérülés.
Az, hogy az egyetemen ki hogyan játszik, nem mérvadó a profik között. Ha így lenne, akkor az első körös játékosok mind szupersztárok lennének, pláne a QB-k. Még egy jó rookie év sem sokat számít.
A logikád szerint akkor a Dallas is elcseszte, mert ki tudja, hogy Prescott-tal mi lesz. Pedig Dallasban jó a fal.
Itt olyan tehetségekről beszéltünk, akik üstökösként jöttek a csapathoz. Burrow ugye ilyen szezont letudva jött az NFL-be, és eddig nagyon is jól nézett ki vele a csapat (a körülményekhez képest). Prescott egy picit hátrébbról jött. Ő más típus.
Magyarázd el légyszives mit értesz elcseszés alatt, mert ennek se eleje se vége. Mindkét csapatnál adott egy irányító aki jól játszik és vele terveznek. Mindkettőt játszatja a csapat annak ellenére, hogy az egyiknek rossz a fala. A jó fal mögött játszó eltöri a bokáját pedig rekordokat döntött addig. “Ez a játék része”- mondja a közvélemény. Pár héttel később elszakad a szalagja a rossz fal mögött játszónak. “Idióta a vezetés, miért játszatták?!”-mondja a közvélemény. Nem érzed az ellentmondást?
idén hulladék volt a cowboysi fal, talán a bunglesnél is gyengébb
nyilván az senkit nem érdekel ha a kezdő lt meg rt kiesik az évre, csak a qb
Néddameg az idei számait(siettetések, ütések, sackek)…
Megnéztem. Viszont Dalton is hasonló fal mögött volt évekig sérülés nélkül, Wilson is és még több tucat QB-t fel lehetne sorolni.
Nem azt mondom, hogy nem kell fal, de ha 1/1 vagy akkor nem vagy jó csapat. Valószínűleg a falad is rossz, mert jó falnál futójátékkal is lehet pár meccset nyerni. És ha 1/1-re QB jön, akkor neki játszania KELL, nem pedig a padon várni, míg lesz top fal évek múlva.
Tévedés, nem KELL. Nem kezdeném sorolni azokat, akiket hagytak rákészülni az NFL-re, mert túl hosszú a lista. És persze, hogy szar a csapat, ha 1/1-es a csapat, de épp ezért nem kell szétszívatni a nehezen megszerzett értéket. Legalábbis ha van esze a csapatvezetésnek. Ha nincs, az egy egészen más tészta, az eredményét láttuk.
Daltont meg ne hasonlítgassuk Burrowhoz, mert az ronda nagy sértés. Például őt kellett volna meghagyni még egy évig, hogy ellavírozzon, amíg lesz rendes fala a Bengalsnak.
Tegyük fel, hogy nem kezd Burrow az első 3-4 meccsen. Kikapnak, folyamatosan kapják a nyomást a szurkolók, média részéről, hogy tegyék be. Tua és Herbert esetén is ez volt. És mondjuk a 6. vagy sokadik meccsen sem lesz jobb a fal. Az sem biztos, hogy jövőre jobb lesz. Tegyük fel, jövőre tényleg jobb lesz a fal, beáll Burrow, nyernek. Majd lesérülnek a kulcsjátékosok a falból, romlik az egység, akkor megint leülteted, nehogy megsérüljön? Ez nem így működik.
Egy szerencsétlen QB-hit, sack mindig benne van a pakliban.
Daltont csak megemlítettem, mint ebben a csapatban és franchiseban sokat játszó, keveset sérült QB (amúgy meg miért sértés? Mennyivel jobb Burrow mint Dalton? Ezerszer. Vagy a szorzó a sértés?).
De bjeela most már látnod kellene, hogy a hülyeséget magyarázod…. Hogy működne egy olyan csapat ahol az egész csapat küzd nyilván kevés sikerrel a rosszabb irányító miatt a szuper tehetség meg ül az oldalvonal mellett, aztán 2 év után (mondjuk ennyi idő kell, hogy átlagos legyen a fal) beállítod? Egyrészt ki nézne fel rá a csapatból? Másrészt hogy tálalod ezt a szurkolóknak? “Bocsánat mindenkitől, de mindaddig a rossz irányító játszik, amíg fel nem húzunk egy normális falat” Aztán eljön a várva várt pillanat és az LT megsérül a cseréje meg átjáró ház. Akkor leültetted, mert újra nem jó a fal?
D O L P H I N S
1.Őszintén nem értem mi értelme, hogy a kommentátorok (vasárnap Bálint és Kun Zsolt) illetve itt az FK!-n annak, hogy azt sulykolják az emberekbe, hogy a csúnya GM-ek és HC-k szétveretik a pocsék fal mögött az ígéretes újoncokat. Látom téged is sikerült meghülyíteni ebben a kérdésben.
2. Egyrészt egy ilyen sérülés a játék része. Egy elit fal mögött is előfordulhat sajnos ilyen. Másrészt a Bengals fala egyáltalán nem vállalhatatlan NFL szinten. Ugye aki értelmes szakértőket hallgat, mint amilyen Buday Zoltán, az tudja, hogy a kiemelkedő sack szám, azért van Burrownál, mert újonc létéből fakadóan tovább tartja magánál a labdát, nem olvassa mindig jól, hogy honnan érkezhet a blitz. Emellé pedig bejöhet az is, hogy RB vagy TE rontja el a blokkot és amiatt ütik meg.
3. Luck sajnálkozásában mindenki elfelejti, hogy (bár valóban rossz fal mögött játszott nagy részt) azért lett sokszor megütve, mert gunslingert játszott, nagyon sokáig tartotta magánál a labdát a nagy játékért cserébe, amihez sok ütközés is járt.
1, Sokkal korábban már ez volt a véleményem.
2, Sok minden előfordulhat, valóban ez a játék része, de korántsem mindegy, hogy milyen sűrűséggel támadják a QB-t a fal gyengesége miatt, hiszen a nagy számok törvénye… Burrowt rommá verték az elejétől fogva. Néddameg a siettetések, ütések és sackek számát és megérted, miről pofáztunk.
3. Nincs elfelejtve(bár ahogy látom Dani már megválaszolta neked, hogy ebben/is/ tévecc), ARod is ezt játszotta/játssza, mégse verték/rik rommá, mert a vezetés rájött, hogy ha van egy ágyú a seregben, akkor azt az ágyút védjük meg. Az ágyú nehezen mozog, lassú, de kegyetlenül hatékony fegyver. Épeszű tábornok vigyáz rá…
1.Egyrészt elismerésem az ágyús hasonlatért, valószínűleg magam is idézni fogom.
2. KD cikke: https://fuzovelkifele.com/2019/10/a-benyelt-sackek-szama-nem-a-tamadofaltol-hanem-az-iranyitotol-fugg-%F0%9F%94%92/
3. Ahogy a Daninak is írtam. Nem tud mit kezdeni egy korán draftoló csapat. Vagy lemond Burrowról és hoz egy OT-t, hogy menjenek még egy szezont Daltonnal, kicsit javulnak, bukják a legjobb irányítót és cserébe jobb fal mögé rakhatod be a kevésbé tehetséges QB-t. Vagy kiválasztod és felkészíted Burrowt, hogy az első év nagyon kemény lesz. Szerintem te is az utóbbit váalsztanád.
Megszerzem Burrowt, és vagy szerzek hozzá falat, vagy ha ez nem lehetséges – bár miért ne? -, akkor szerzek két fillérért egy kiöregedőfélben lévő QB-t és addig azt veretem szét, amíg nem lesz fal az értékes fiatal QB-m elé. Nem hajigálok ki az ablakon egy első kört, pláne nem egy potenciális franchise QB-t, ha van egy csepp eszem. Burrowról minden szakértő és az, aki nem volt vak azonnal megmondta, hogy komplett NFL franchise QB, az egyik legértékesebb játékos, akit a draft elővakart az elmúlt évtizedekben. Na, ezek az idióták ezt vetették oda a kiéheztetett farkasok elé egy szál pendelyben, hogy old meg öcsém. Az ilyen vezetést addig verném, amíg mozog.
Plusz ha szar a fal akkor jo hc esetleg megfelelo szisztemaval segitheti a friss qbt hogy ne oljek le es mondjuk nem passzoltatja 50x minden meccsen 40.yardra. szegyen a checkdown de goat lehetsz vele ahogy a dakotakipcsak mondja.
“Ráadásul Burrow átlagosan a 7. leggyorsabban szabadul a labdától és az 5. legmagasabb arányban szabadul 2,5 másodperc alatt (ezt szokták határnak nézni általában)” -Katona Dani
Ezek szerint segítették a játékhívások
Latom te vagy itt a hortobagyi adam schefter.
A lenyeg az, ha 50x passzoltatod a qbdat akkor 50x annyi az esely hogy megutik.
Ui.: azzal ervelsz amivel ellened erveltek? Vitya te vagy az?
Ezzel valóban ellentmondok magamnak. :D De azt látni kell, hogy itt van egy ellentmondás. Ha ilyen gyorsan szabadul meg a labdától akkor, hogy a túróba nyeli be a legtöbb ütést és sacket?
“akkor szerzek két fillérért egy kiöregedőfélben lévő QB-t és addig azt veretem szét, amíg nem lesz fal az értékes fiatal QB-m elé.”
1.Szerintem humánusabb az a megfogalmazás, hogy az öreg és rozoga ágyúval célzol addig. :)
2. Én azt gondolom, hogy nem lehet így hozzáállni ehhez. Az újoncnak igen is meg kell mutatnia, hogy ő valóban annyira tehetséges, hogy a gyenge támadósorból képes kiemelkedni. Burrow ezt megmutatta és ez nagyon biztató (ha nem lesz gond a felépüléssel).
3. Szerinted akkor a Bears kiváló vezetősége jó döntést hozott, akkor amikor Trubot 3-4 meccsig padoztatták mondván, hogy gyenge a fal és verjék szét inkább Glennont? Megjegyezem ezért a mutatványért 15M-t kapott.
jó de a bengals vezetőségéről tudjuk hogy nem képesek felhúzni egy rendes edzőlétesítményt, mert az túl drága, míg másik 31 csapatnak nem az
Azt nem értem, hogy Prescott esetében akkor miért nem a Dallas cseszte el……
Strukturális problémák? :DD
Azaz miszlikbe tört a térde és szétment az ízvápa is?
(Gyökér Bengals vezetőség.)
Idén Rookie volt, jövőre meg Roki.
” Itt pedig az elsődleges cél a támadófal megerősítése lehet, mondjuk a korszakos tehetség Penei Sewellel.”
Lófaszt.
Felcsere Fields-ért,Burrow meg mehet második körért bárhova a draft után.
Cséndzs máj májnd.
“cséndzs máj mánd” 😀😀😀😀😀
Méd máj déj
Hja kérem, a szakember az szakember, még ha szar is! Amúgy ha ez jönne, akkor már látom csillogni Sean Payton szemeit.
én meg dzsámár csézt hoznám, de ez az én okos döntésem lenne
Higgins jó, de nem cséz
na meg ha van 2 jó célpont, akkor nem kell sok idő a fal mögött
Kiváncsi vagyok, hogy ezentúl a hulladék falak mögé beteszik-e ezentúl az elsőkörös újonc irányítokat.
Simán.
1.Őszintén nem értem mi értelme, hogy a kommentátorok (vasárnap Bálint és Kun Zsolt) illetve itt az FK!-n annak, hogy azt sulykolják az emberekbe, hogy a csúnya GM-ek és HC-k szétveretik a pocsék fal mögött az ígéretes újoncokat. Látom téged is sikerült meghülyíteni ebben a kérdésben.
2. Egyrészt egy ilyen sérülés a játék része. Egy elit fal mögött is előfordulhat sajnos ilyen. Másrészt a Bengals fala egyáltalán nem vállalhatatlan NFL szinten. Ugye aki értelmes szakértőket hallgat, mint amilyen Buday Zoltán, az tudja, hogy a kiemelkedő sack szám, azért van Burrownál, mert újonc létéből fakadóan tovább tartja magánál a labdát, nem olvassa mindig jól, hogy honnan érkezhet a blitz. Emellé pedig bejöhet az is, hogy RB vagy TE rontja el a blokkot és amiatt ütik meg.
Nem tudtam nézni a meccset (khm khm), mit mondtak a magyar kommentátorok?
“A Bengals fala nem való az NFL-be” -Kovács Bálint
a Miami faláról is ezt mondták, aztán pár meccs alatt mégis össze lett kapva.. :D
Bálentájn?
Az egy köpködő!
Úgy tűnik a legtöbben már beelőztek a válaszadással :D. Én nem is akarok senkit sem hibáztatni, most csak a jövőre vagyok kiváncsi, hogy ki fog-e alakulni bármilyen tendencia. A HC-k és GM-k nem csúnya emberek. Eleve gáz és problémás lenne, ha a GM belepofázna, hogy a főedző kiket tegyen a kezdőbe.
Ne haragudj, hogy ezt kérdezem, de benned, hogy merülhet fel ilyen kérdés? :) Jó fal mögött ugyanúgy előfordulhat ilyen sérülés. Ha konstans arról lenne szó, hogy nem bírnak ki egy szezont, mert úgy fáj a válluk, csípőjük, bordájuk törik, akkor megértem ezt a gondolatot. De egy balszerencsés sérülésről beszélünk.
Persze a legnagyobb hülye Joe Burrow. Ő mondta azt, hogy elfogadja azt a csapatot, akit a sors kiszemel neki. Az idióta! Ha egy csepp esze lett volna, akkor addig teper, amíg össze nem alkudozza, hogy odakeveredjen egy rendes franchise-hoz, ahol óvják az értékes játékosokat, ahol kiteljesedhet. De nem, neki jó a Bengals is. Nesze neked, Joe, itt az eredménye.
“Sziasztok! Joe Burrow vagyok és ez itt a Jackass. Ebben az évadban bevállalom, hogy a Bengals fala mögött fogok játszani.Lássuk meddig bírom”
redskins, lions, giants?
Már a Giants is jobb lett volna, de más csapatnak is megérte volna. A srác túl jó ahhoz, hogy elvesszen egy játékostemetőben.
hát Daniel Jones nem sérül bele holmi futásokba
igen, lehet hogy elesik, de nem össze
De képzeljük el, hogy esetleg a Tampa feltrédel érte. Ariansnál mégiscsak jobban mutatott volna.
mindennek van (hat)ára
felmehettek volna érte, viszont akkor nem lenne ilyen jó fal Tampában
de Winfield Jr. se
Mér ne lenne? Jó, Tristan Wirf hiányozna, de attól még nem lenne sokkal szarabb az a fal.
Lehet mindennekvan ara, de egy ennyire konszezusos 1/1-es jatekosnak talan megse. Nem letezik olyan ajanlat amiert elengedtek volna kivee ha maga Burrow huz egy Eli hisztit, bar azt gondolom az azota eltelt idoben mar azt sem lehet kivitelezni.
Tua meg a legjobb fal mögött sérült meg, ez egy ilyen sport
Tényleg gyökérség lett volna Burrowtól ha azt csinálja amit Eli Manning?
Nem.
Most I. Szép Lawrence től várnak hasonlót.
Nem értem mi ez a Bengals vezetőség fikázás. Burrow előtt 2 évben az elsőkörös pick a támadófalba érkezett (Price, Williams), Price mondjuk mellément, de próbálkoztak, + a piacról is jöttek, akit el lehetett még érni (Glenn, Spain). Burrow nem került szerintem rossz helyre, egy támadó felfogású edző és egy jó skill egység van mellette (meg kéne egy normális tigfht end). A fal szar idén is, de mit kellett volna tenni, mikor ez kiderült idén is? Leültetni az 5. hét után, h majd jövőre, ha szerzünk egy ász falembert? Szerintem többet kellett volna futni, és ez Taylor edző hibája, akivel én a kinevezése óta nem vagyok kibékülve. A csapat meg az elmúlt években rendre bejutott a rájátszásban, csak kb 3-4 éve beütött a szar, most újraépítkezés folyna, de hát melyik 1/1-es csapat az, ahol minden szép és jó a következő évben? Ez a sérülés a lehető legszarabb dolog nekünk, de sajnos ez benne van a játékban, főleg ebben az évben.