Connect with us

Beharangozó

Személyes ügy – Buccaneers@Giants

Ha jelenlegi presztízst tekintve nem is tekinthető rangadónak a találkozó, hiszen egy 1-6-os és egy 5-2-es csapat találkozik, Tom Bradynek azonban mindig különleges alkalom, amikor a Giantsszel találkozik. 

Ki ne tudná, hogy a 6-szoros Super Bowl győztes legendás irányító a 3 elvesztett döntőjéből kettőt is a New York-i csapat ellen vesztette el. Természetesen sem a 2007-es, sem a 2011-es bajnokcsapatból nem találni már aktív játékost a Giants rosterén. Sőt, éppen a Tampa Bay oldalán játszik az a Jason Pierre-Paul, aki 2011-ben még épp Brady ellen nyerve szerezhetett bajnoki gyűrűt. A motiváltságot tekitve nála sem lesz hiány: bár haragudni nem haragszik volt csapatára, a bizonyítási vágy meglesz benne, hogy elpusztítsa a Giantset, hiszen 2017-ben gyakorlatilag lemondtak róla és elcserélték a Buccaneershez.

A ESPN-nél biztosan nem ilyen szezonkezdetet vártak a Giantstől, amikor szezon előtt MNF-re tették ezt az összecsapást. A Joe Judge vezette csapat eddig mindösszesen a Washingtont tudta legyőzni, és őket is csak egy sikeresen kivédekezett kétpontos kísérlet miatt. A borzasztóan kinéző mérleg mellett a mutatott játékra sem lehetnek igazán büszkék. A támadósor 30. a passzolt yardokat, passzolt TD-ket és a passzoláskor megtett net yardokat nézve is. Ezen túl a legkevésbé van benne a csapatban a nagy játék, hiszen a szezonban a leghosszabb passzjátékuk 41 yardos volt, amivel az utolsók a ligában.

A támadósor talán egyébként is futójátékokra volt inkább berendezkedve, de Saquon Barkley nélkül ez láthatóan nem megy annyira. A hiányában nem találta meg a csapat a kezdő futóját, így Daniel Jones vezeti a futott yardok listáját a csapatnál 296-tal. Ez a statisztika még impresszív is lehetne, azonban közben úgy szórja a labdákat Jones, mint gazda a búzát. 7 interceptionje mellé 5 fumble-je van, amiből 4-et el is vesztett a csapata. Mindezek mellé az 5 TD-átadás és a 1410 yard sem túl sok.

A futójáték pedig nem most fog feléledni várhatóan. A Bucs védelme a liga legjobbja futás ellen. Legkevesebb futásonkénti yard (3), meccsenkénti yard (64) és 7. legkevesebb futott TD (5). Nem engedtek még idén egyetlen mérkőzésen sem 94 yardnál többet az ellenfélnek a földön. Ráadásul a nagy játékokban sincs hiány a védelem részéről. A csapat a második legtöbb interceptiont és sacket szerezte eddig. A védelmük pedig a legkevesebb yardot engedi játékonként az egész ligában. A White – David belső LB duó idei játéka kissé hasonlít a 2018-as dallasi Smith – Vander Esch kettősre. A pálya minden pontjára odaérnek, rettentő veszélyes, amikor blitzelnek, és a passzjátékban is remekül örzik a pálya közepét. Az egyetlen dolog, amiben reménykedhet a Giants támadósor, hogy az egyébként remekül teljesítő Tampa Bay védelem időnként nem várt ellenfelek ellen képes a gyenge teljesítményre. Ezt bizonyítja, hogy idén a Teddy Bridgewater vezette Panthers szerezte ellenük a legtöbb yardot (367). Ha végignézünk azonban a két csapat játékoskeretén, nehéz elképzelni, hogy pont ez ellen a remek nevekből álló védelem ellen indulna be a Giants támadósor.

A New York-ival ellentétben a Buccanneers támadósor remekel. A 3. legtöbb pontot szerzik meccsenként (31,7), a touchdownszerzési hatékonyságuk a red zone-ban 78%. Ezen mutatókban a Giants teljesen a számegyenes másik oldalán helyezkedik el: 31.-ek mind pontokban, mind yardokban, és a TD hatékonyságuk is mindössze 33%.

Ha valamiben lehet keresnivalója a Giantsnek, az a futás elleni védelem. Az elmúlt 5 héten csupán egy alkalommal engedtek futót 100  yard fölé. Ötödikek az engedett yard per carry mutatóban és nyolcadikok a meccsenkénti engedett futok yardokban. A Buccaneers azonban nem egy futásra építő csapat. Csupán 40%-ban futtatják a labdát, bár az utóbbi időben Ronald Jones személyében úgy néz ki, megtalálták a legveszélyesebb emberüket. Az elmúlt 4 hétben 3 alkalommal is 100 yard fölé jutott és jól egészíti ki a Tampa passzra épülő támadójátékát. Lesz azonban ennek a területnek egy fontos hiányzója. Chris Godwin ismét nem tud csapata rendelkezésére állni, pedig elmondható, hogy Bradynek ő a kedvenc célpontja. Bár már eddig is 3 mérkőzésről hiányzott, amikor a pályán volt, egyértelműen őt kereste az irányító kiélezett szituációban. Hiányában meglepetésre nem Mike Evans, hanem Scotty Miller az, aki csöndben a csapat legtöbb elkapott yardjával rendelkezik. Láthatóan Evansre csak red zone fegyverként tekint egyelőre Brady, hiszen a yardokkal ellentétben a TD-ket ő szállítja.

Könnyű elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy a Tampa Bay elkezdi tesztelni a jobb Giants futás elleni védelmet és ha úgy alakul, hogy nem tudnak haladni, akkor átállnak teljesen a passzjátékra. James Bradberryn kívül nincs igazán olyan játékosa a Giantsnek, aki csak legalább a közepes szintet megütné és még Bradberry sem az elit kategória. A túloldalon az Evans, Miller, Gronkowski arzenál pedig még olyan perememberekkel is kiegészülhet, mint Brate, vagy az újonc, de már 2 TD-t szerző Tyler Johnson. A Bucs túl sok playmakerrel bír, és ha túl sokat kockáztat a New York a passzjáték megállítására, akkor sem biztos, hogy sikeresek leszenekm ellenben még a földön is beindíthatják az ellenfelet.

A túloldalon a Buccanneers védelem jónak mondható összességében is, de big playekben kifejezetten jók. Jones idei játéka pedig nem arra utal, hogy le tudna hozni egy tökéletes mérkőzést eladott labda nélkül, felvéve a kesztyűt és pontháborút vívva Brady ellen.

A két csapat utolsó találkozóját a Giants nyerte még tavaly szeptemberben és összességében is vezetik az örökmérleget 15-7-tel. Most azonban kisebb csoda lenne, ha a MetLife-ban tudtá tartani a W-t a hazai csapat, hiszen 12.5 pontos favorit a vendég gárda.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások