Connect with us

Minden ami NFL

Top 10 elkapóduó

Korábban foglalkoztunk már a legjobb kiszolgálóegységekkel, de most kicsit szűkítünk a körön és kizárólag a wide receivereket vesszük szemügyre, és ott is csak a duókra koncentrálunk. Ez a lista különbözik nyilván a korábban említetttől és egy olyan listától is, ahol esetlegesen a mélység is fontos.

10. Cincinnati Bengals – Tyler Boyd/Tee Higgins

A Bengals úgy kerülhetett fel erre a listára, hogy A.J. Green nem tartozik be a duóba, mert idén a két fiatal abszolút felülmúlja. Mindketten 3-3 TD mellett 480 yard felett járnak és Burrow megbízható célpontjai. Még nem tartoznak a klasszis duók özé, de a potenciáljuk hatalmas.

9. Arizona Cardinals – DeAndre Hopkins/Larry Fitzgerald

Hopkins abszolút ott folytatja, ahol abbahagyta, talán a liga legjobb elkapója jelenleg is. Nincs gyenge pont a játékában, hozza az elkapás utáni yardokat, a TD-ket és a contested elkapásokat is. Abban pedig továbbra sincs jobb nála, hogy az éppen pálya széléhez érkező passzokat minden esetben magabiztosan húzza be. Ellenben Fitzgeraldot utolérte az idő és már nem tartozik a liga krémjéhez. Főleg tapasztalatával és blokkolási képességeivel tud még felszínen maradni. Hamarosan Christian Kirk lehet itt Hopkins mellett, de még a fiatal WR nem igazán tudott kibontakozni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

8. Dallas Cowboys – Amari Cooper/CeeDee Lamb

Ha tisztán csak a nevekből indulunk ki, akkor ez a duó jóval feljebb is kerülhetne. Ellenben idén többek között a csapat gyengélkedése miatt semmi sem tudtak megmutatni a potenciális erejükből. Hiába pakolt fel közel 600 yardot Cooper, közel sem tűnik annyira jó elkapónak, mint az elmúlt évben. Már 4 dropja van és 3 interceptiont is szereztek az ellenfelek, amikor az irányítója őt vette célba. Lamb újoncként elfogadhatóan jó teljesítményt nyújt, de évtizedes playmaker klasszisnak lett kikiáltva a drafton, így ez az elfogadható teljesítmény még lehetne sokkal jobb is.

7. Buffalo Bills – Stefon Diggs/Cole Beasley

Diggs csapatváltásával kapcsolatban voltak félelmeink, de érdemes újra és újra kiemelni, mennyire nagyszerűen játszik. A második legtöbb yardot szerezte idén és hatalmasat lendített a Bills passzjátékán. Beasley szintén jól teljesít, de tipikus under the radar játékos, aki szorgalmasan gyűjtögeti a yardokat, de nem igazán tud a legnagyobbak közé emelkedni. A két alkapó jól kiegészíti egymást, mert Diggs alkalmas WR1-nek, Beasley pedig egy igazi gyors, hasznos slot receiver.

6. Carolina Panthers – D.J. Moore/Robby Anderson

Éppen nem fértek be a top5-be és ez csak annak köszönhető, hogy nagyon keveset láttunk tőlük kimagasló szinten, mert a korábbi években inkább közepesen jó elkapónak számítottak. Idén viszont nagyon megtalálták a helyüket az új sémában és konkrétan vezetik a ligát elkapott yardokban a duók között (1311 yard). Ami még kicsit ellenük szól, hogy halmozzák az elejtett labdákat is (11 közösen), amin javítaniuk kell. A Panthers rendszerébe tökéletesen illenek, nagyon sok elkapás utáni yardot szereznek, mindketten igazi playmakerek.

5. Pittsburgh Steelers – JuJu Smith Schuster/Diontae Johnson

Eleve bajban voltam, hogy melyik két elkapót emeljem ki ebből az egységből, de végül JuJu és Johnson mellett döntöttem, mert nekik van a legtöbb targetjük és elkapásuk is a csapaton belül, pedig Johnson még mérkőzést is hagyott ki. Ha teljes elkapószekciót nézünk, lehet előrébb lennének, mert Claypool abszolút felnőtt a feladathoz, de ha kizárólag két emberről beszélünk, akkor vannak náluk jobb egységek. A duó legnagyobb hiányossága, hogy egyik játékos sem a tipikus elsőszámú elkapó és igazán clutch pillanatokban nem lehet eldönteni, kire hagyatkozzon Big Ben. Ezen kívül Johnson 3 dropja is soknak mondható a targetszámához képest, Smith-Schusterről pedig már 2 interception is született.

4. Tampa Bay Buccaneers – Mike Evans/ Chris Godwin

Sajnos a sorozatos sérülések miatt elég keveset látjuk ezt a duót, de a potenciáljukkal mindenki tisztában van. Mike Evans azért idén is megmutatja, hogy az egyik legveszélyesebb end zone célpont, 7 toucdownja holtversenyben a legtöbb a WR-ek között, de neki volt a vetélytársak között a legkevesebb targetje. Godwin sajnos még nála is kevesebbet játszott, de mindössze 4 labda nem  találta meg, ami őt kereste és mindössze egyetlen dropja van a fiatal elkapónak.

3. Atlanta Falcons – Julio Jones/Calvin Ridley

Érkezünk a legjobbakhoz és itt már nehéz különbséget tenni a párosok között. Példának okáért a Falcons kettőse szinte minden fontos statisztikai mutatóban a top10-ben van, ez mégis csak a dobogó legalsó fokára elég. Szerzett yardokban a harmadikok (14 egységgel elmaradva a másodiktól), mutatott dropokban szintén másodikok (a legalább 40 targetes duók között), de például százalékosan ők gyűjtik be a legtöbb feléjük szálló labdát. Az egyetlen indok ellenük, hogy Julio már igencsak benne van a korban, így félő hogy nem sokáig látjuk már őket ennyire a liga tetején, de idén még mindenképpen ide kell sorolni őket.

2. Minnesota Vikings – Adam Thielen/Justin Jefferson

Sokan féltek egy darabig, hogy Diggs távozásával a Vikingsnak esetleg elkapógondjai lehetnek, de az elsőkörös újonc Justin Jefferson elég gyorsan eloszlatta ezeket a félelmeket (igaz meg kell jegyezni, hogy Diggs legalább ilyen jól, ha nem jobban muzsikál új csapatában is). Az LSU volt WR-e a Texans elleni mérkőzésen berobbant és azóta le sem lassított. Noha a TD-ket egyelőre ”leadja” Thielennek (ketten együtt azért a második legtöbbet szerezték a duók között), a yardokat szorgosan gyűjti. Míg Thielen egy igazi possession receiver, aki sokat indul a slotból, ami igazi unikumnak mondható, addig Jefferson inkább egy open space-ben veszélyes WR, így igazán jól kiegészítik egymást.

1. Seattle Seahawks – D.K. Metcalf/Tyler Lockett

Új elkapóduó uralja idén az NFL-t és egészen fiatal egységről beszélünk, akik félelmetesek lehetnek a következő években. Vezetik a ligát elkapott touchdownokban (14 TD) és másodikok elkapott yardokban (1255 yard). Két eltérő stílusú játékos, de mindketten elképesztő hatékonyak a saját szakmájukban. Metcalf az egyik legmagasabb átlagos elkapási mélységgel bír, Lockett pedig az egyik legmagasabb passer ratinggel, ha őt veszik célba. Ezen kívül nagyon jól tudnak elszakadni és elképesztően jók az elkapási ponton is. Az egyetlen kivetnivaló a játékukban, hogy rengeteg dropjuk van (11), amin csökkenteniük kell, hogy ne inogjunk meg a teljesítményükkel kapcsolatban.

[/ppp_patron_only]

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Sestertius
Sestertius
2020-11-08 16:10

Éreztem, hogymi nem fogunk ezen a listán szerepelni :D

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x