Mivel a hétfő esti rangadó egy AFC-csatát tartogat, így az NFC-ben már most megejthetjük a számolgatást, azaz megnézhetjük, hogyan nézhet ki a rájátszás pontos mezőnye az utolsó forduló eredményeitől függően. Egyelőre egyetlen csapat helye sincs kőbe vésve, így mindenkinek van miért játszania az utolsó fordulóban.
Első kiemelés
Ha a Packers nyer, akkor övé az első kiemelés, ez biztos. Emellett akkor is megkaparinthatják ezt Rodgersék, ha a Seahawks kikap a 49erstől. A Saints abban az esetben szerezheti meg a pihenőhetet, ha nyer ÉS a Packers kikap ÉS a Seahawks is nyer. A Seahawks pedig akkor lehet első kiemelt, ha nyer, és mind a Packers, mind a Saints kikap.
NFC East, azaz a 4. kiemelés
Az biztos, hogy az NFC East bajnoka lesz a negyedik kiemelt, viszont már három csapat is versenyben van ezért. A helyzet nem túl bonyolult. Ha a Washington nyer (az Eagles ellen), akkor övé a negyedik kiemelés. Viszont ha kikap, akkor a Cowboys-Giants találkozó nyertese kaparintja meg a csoportgyőzelmet.
Maradék wild card helyek
Jelenleg a maradék két kiadó helyért három csapat küzd: a Bears, a Rams és a Cardinals. Érdekes, hogy mindenkinek a saját kezében a sorsa, hiszen egy győzelemmel mindhárom csapat bebiztosíthatná a részvételét. Ennek az az oka, hogy a Rams és a Cardinals egymás ellen játszik.
Az ottani győztes tehát biztosan megváltja a helyét a rájátszásba. Ha ez a Rams lesz, akkor az is biztossá válik, hogy a Bears is ott lesz a playoffban, bármit is játszik a Packers ellen. Ha viszont a Cardinals legyőzi a Ramst, akkor a Bearsnek nyernie kell a Satjfejek ellen, különben a Rams még a veresége ellenére is megszerzi a 7. kiemelést.
Az összes lehetséges forgatókönyv egy képen
Ennek a szöveges felvázolása helyett egyszerűbb, ha képen mutatom meg, mik is a lehetőségek (via Jordan Anstey):
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Go Rams!
1 hònapja nem gondoltad volna, hogy bàrmi közötök lehet a ràjàtszàshoz!
Ejnye, már hogyisne gondoltam volna. Már a szezon elején megaszontam, hogy idén elkezdődik a Bears 12 szezonra szóló uralkodása MVP Trub irányítása alatt. Kéccségek sosemnem voltak.
Hihetetlen ez az NFL…
Bears az év vicce de saját magának köszönheti majd mind a Rams mind a Cardinals, főleg utóbbi
valójában a 6os vereségszériát követően az utóbbi három hétben teljesen vállalhatóak, sőt
Az a hatos negatív széria is csak a teheccségtelen Matt Nagynak és Folesnak köszönhető, de hál égnek észre tértek és visszatért MVP Trub. Azóta minden rendben van.
úgy szeretném ha az mvp trub kampány miatt hosszabbítanának hosszú távon sok garival trubiskyvel :D
Hát még én! (Green Bay szurkolóként azt hiszem, ez érthető!)
Majd tejis csak rísz, amikor a jövő héten kiporoljuk a nadrágotokat. Méghogy MVP ARod. Neveccséges.
Én majd akkor fogok ríni, mikor esetleg kiesünk a rájátszásból. :(
Ammég odébb van.
Ámen!
Félsz, hogy elcserélitek rá Wentzet? :D
Hiábavaló reménykedés ez a résziről, pedig tudom, hogy erről ábrándozik és azé irigy ránk, mert nekik csak egy Wentz jutott.
Az az igazság, hogy te egy cseppet gonosz emberke vagyol, kedves Dani. No, meg irigykedel, mert nekünk van MVP Trubunk, nektek meg csak egy Wentz jutott és egy bizonytalan futkorászóbajnok Hurst, aki legott összerondítja a frissen vasalt pelenkáját, amint egy picikét komoly feladat elé állítják. Természetesen hosszabbítunk Csikágó hősével, a megapolisz vezérével, aki megkezdi 12 éves NFL uralkodását, beteljesítve ezzel a jóslatot. Ha mégsem, akkor Nostradamus egy hülye.
majd utána rögtön egy Trubi – Wentz csere
Kíváncsi vagyok mit tűz az Aréna 4 a műsorára a 7 és és 10.30as idősávból van miből válogatni.Giants-Cowboys és Rams-Cardinals meccsekre szavaznèk.
Aha,szóval a 4.kiemelt megkapja a Tampát.
Nesze sánta itt egy púp.
A lényeg, hogy a főcsoport győztese az az NFC nyugati csapat, aki nem nyeri meg a csoportját… Vagy valami ilyesmi…
Nem mintha sok eselyunk lenne, de oriasi, hogy a Rams elintezte, hogy megis a sajat kezunkben legyen a sorsunk az utolso korre. Szanalmas, hogy mennyire konnyen bejuthattunk volna, ezer alkalommal. Lions, Miami, Pats, 49ers…vicc.
Itt tudtok sakkozni. Érdemes kipróbálni a lehetséges kimeneteket.
http://www.espn.com/nfl/playoffs/machine