A Chiefs zsinórban harmadjára rendez AFC-döntőt, Brady 14. alkalommal jutott főcsoportdöntőbe

A divisional kör második napja már jóval több izgalmat tartogatott, mint az első. A Chiefs és a Buccaneers továbbjutásával pedig több szempontból is történelem tanúi lehettünk: Kansas City zsinórban harmadjára rendezhet AFC-döntőt, Tom Brady pedig egészen hihetetlen 14. alkalommal játszhat konferenciadöntőt. 

Cleveland Browns @ Kansas City Chiefs 17-22

A Chieafs 10 pontos favoritként várta a mérkőzést és ennek megfelelően indult a találkozó. Patrick Mahomesék egy pazar, 10 játékos, 75 yardos drive-val kezdtek, majd a következő három, azaz az első félidő összes támadásából pontokat tettek fel a táblára.

A Browns már nem volt ennyire hatékony, egy mezőnygólon kívül nem sikerült mást elérni az első 30 percben, bár nagyon közel voltak hozzá. 16-3-as hátrányban támadhattak Baker Mayfieldék, akik öt játékból eljutottak a Chiefs 26 yardosáig. 1&10-nél a fiatal QB remek passzt adott Rashard Higginsnek, aki megindult a célterület felé, de Daniel Sorensen az utolsó másodpercben odaért egy effektíve öt centiméterrel a gólvonaltól kiverte az elkapó kezéből a labdát, ami az end zone-on keresztül pattant ki: TD-helyett touchback és a Chiefs támadhatott.

Rendkívül szerencsétlen és igazságtalan játék volt. Egyrészt ez a liga egyik legértelmetlenebb és legrosszabb szabálya, másrészt Sorensen sisakkal fejre ment a szerelésnél, amit egyértelműen sárgával kellett volna jutalmazni. 16-10 helyett maradt a 16-3, és mivel a Chiefs még egy mezőnygólt szerzett az utolsó drive-ból, így 19-3-as hazai előnnyel mentek szünetre a csapatok.

A második félidőt a Browns kezdte, a drive pedig egy borzalmas Mayfield INT-vel ért véget a saját térfelén. A vendégek szerencséjére a védelem állta a sarat, Harrison Butker pedig kihagyta a 33 yardos mezőnygólt. Ezután végre összejött a második clevelandi TD (10-19), majd egy szerencsétlen szerelést követően Patrick Mahomes agyrázkódást szenvedett, így hirtelen máris érdekesebb lett a találkozó (a támadás vége így is mezőnygól lett, 22-10-es hátrányban jöhetett a Browns).

Kevin Stefanski elővette a legjobb játékait, egy parádés 18 játékból álló, 8:17 perces drive után sikerült 17-22-re módosítani az állást, majd Chad Henne borzalmas INT-je után már a győzelemért támadhatott a Browns. Ezúttal a Cheifs védelem villant, a Browns kénytelen volt puntolni, de 4:09-cel a vége előtt még bőven volt esély a fordításra. Andy Reid viszont kicsapta a szerszámát az asztalra és olyan tökös játékkal állt elő, amit még most is nehéz hová tenni.

A Chiefsnek két first down kellett ahhoz, hogy eldöntse a mérkőzést. Az első 3&4-re sikerült egy Henne passzal, majd a csere QB 3&14-re futott 13 yardot és 4&1 következett a KC 48 yardosáról. Az óra pörgött, nagyjából 1 perc maradt volna a Brownsnak időkérés nélkül a punt után. Reid felküldte a támadókat, de mindenki arra számított, hogy csak be akarja ugratni a védőket, de mindenkit meglepve passzjátékot hívott a csereirányítóra – és bejött! A hátralévő időt már lepörgette a Chiefs és sorozatban a harmadik AFC-döntőjére készülhet.

Tanulságok.

• A Chiefs offense továbbra is parádés. Mahomes már a meccs elején sem tűnt teljesen 100 százalékosnak, de így is kiosztott 255 yardot és egy TD-t, illetve volt egy futott TD-je is. Igaz az agyrázkódást is egy direkt ráhívott futás után szenvedte el, ezeket nem biztos, hogy kellene erőltetni. Pláne nem úgy, hogy CEH hiányában Darrel Williams remekül futott, 13 futásból 78 yardot szerzett. Tyreek Hill és Travis Kelce egyaránt 8-8 elkapással és 100+ yarddal fejezte be a meccset, illetve Sammy Watkins hiányában Mecole Hardmannek is jó meccse volt (4/4, 58 yard). És itt jegyezzük meg, hogy Le’Veon Bell továbbra sem tényező, egész meccsen két futása volt hat yardért.
• Ez a Browns már nem az a Browns. A szerencsét illetően elég felemás meccse volt a Clevelandnek, de összességében elégedettek lehetnek a csapatnál. Hosszú idő után nemcsak sikerült bejutni a rájátszásba, de ott még meccset is nyertek, ráadásul a címvédő ellen sem voltak teljesen elveszve. Az egy csúnya INT-jét leszámítva Mayfield jól játszott, a futójáték szokás szerint jó volt, a gameplan is rendben volt, egyszerűen jobb csapat jelenleg a Chiefs.
• A kansasi védelemnek még van hová fejlődnie. Tavaly úgy menetelt a Chiefs, hogy a védelem egy bőven átlag feletti szintet hozott: jó volt a coverage és elkezdett működni a pass rush, többek között Frank Clark is úgy játszott, ahogy egy 20+ milliós védőtől elvárnánk. Ebből egyelőre nem sokat látunk: néha villan 1-1 playmaker, de összességében nem néz ki jól az egység. A Bills ellen ennél sokkal több kell.

A Chiefs így zsinórban harmadik alkalommal rendezhet AFC-döntőt, amire még sosem volt példa a történelemben.

(renningan)

Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints 30-20

Nem sikerült a Saintsnek harmadjára is megvernie a szezonban a Buccaneerst, így Drew Brees 99%, hogy utolsó mérkőzését játszotta le az NFL-ben, Tom Brady pedig bejutott karrierje 14. konferenciadöntőjébe (19 kezdőként megvívott szezonból), ezen felül megszerezte 32. győzelmét a rájátszásban, ami kétszer annyi, mint a második helyezett Joe Montanának.

Az első félidőt leginkább a védelmek uralták, a támadók nem tudtak sokat haladni. A Buccaneers visszavedlett a szezon közbeni stílusához, rendkívül futásorientáltak voltak első kísérletre, a harmadik downokon pedig vagy rosszak voltak a hívások, vagy belehibázott Brady, vagy a támadófalon jöttek át a védők, egyszerűen semmi nem akart működni. A Saints defense a szokásos játékát hozta emberezéssel és 2 mély safetyvel, ezzel pedig nagyon megnehezítették Bradyék dolgát. Egyetlen TD-t sikerült csak szerezniük az első félidőben, azt is úgy, hogy Drew Brees csúnyán eladta a labdát, így rövid távot kellett csak megtenni. Ezt a Brady-Evans duó használta ki, az elkapónak végre lett elkapása Marshon Lattimore mellett, ha már az utóbbi három meccsen nem volt. Ezen kívül két mezőnygólra futotta csak, de ez a 13 félidei pont is hízelgő volt a teljesítményhez képest.

A helyzet a túloldalon sem volt jobb. Ugyanúgy 13 pont jött össze Breeséknek és ugyanúgy nem ment a támadójáték. Az első mezőnygól rövidpályás volt egy jó visszahordás után, az egyetlen TD-t pedig úgy sikerült szerezni, hogy Drew Brees helyére beállt Jameis Winston, aki egy trükkös játék során megdobta a csapat nagyjából egyetlen hosszú passzát az egész meccsen, ami célba is ért! Sean Payton egyébként egy az egyben lemásolta a Bears múlt heti trükkös játékát, amit épp ellenük mutattak be Trubiskyék, csak Javon Wims ott elejtette – Tre’Quan Smith viszont nem tette meg ezt a szívességet. Amikor Winston feljött a pályára volt csapata ellen, már a világon szinte mindenki tudta, hogy itt hosszú passz jön, kivéve a Buccaneers védelmét, ahol négy játékos is Alvin Kamarára figyelt, de senki nem jutott Smithre.

A Buccaneers defense (illetve inkább Todd Bowles koordinátor) megfogadta a beharangozóban írt tanácsomat, miszerint a cornereknek közel kell állniuk az elkapókhoz a line of scrimmage-nél, nem szabad engedniük, hogy szabadon elinduljanak, ezáltal pedig el tudták venni az időzítésre alapuló játékokat és a könnyű passzokat. Breesnek tovább kellett tartania a labdát és látszott az is, hogy ugyan minden döntést tökéletesen meg tud hozni, nincs meg a karja, hogy megdobjon bármit, ami 10 yard feletti, vagy aminek nagy sebességgel kell megérkeznie. A Bucs pedig ezt kihasználva feljebb húzta a védelmét és ellehetetlenítette a rövid játékokat.

Ez így maradt a második félidőben is, ahol ugyan egy szép nyitódrive-ot sikerült vezetnie a Saintsnek és 20-13-ra módosította az állást, utána teljesen megállt a tudomány. Brees dobott még két interceptiont a találkozón (ezelőtt sosem dobott még a rájátszásban egy meccsen hármat), és ugyan ez a kettő nem az ő hibája volt, az is látszott, hogy a Buccaneers teljesen ellehetetlenítette a rövid passzokat, nem voltak üres sávok, mert nem féltek attól, hogy megégetik őket mélyen. Érdemes kiemelni azt is, hogy Michael Thomasnak egyetlen egy elkapása sem volt a találkozón, Carlton Davis gyönyörűen levette a pályáról.

Volt még egy turnovere a Saintsnek, Antonio Winfield Jr. erőszakolt ki egy fumble-t, amit a parádésan játszó Devin White szedett össze (neki volt egy interceptionje is). És ha ki kell emelni valamit, ami eldöntötte a találkozót, akkor azok az eladott labdák voltak. Ebben ugyanis 4-0-ra nyert a Buccaneers, és mind a három TD-jét turnover után tudta szerezni a csapat. Persze tegyük hozzá, hogy a második félidőben jobban nézett ki a támadósor is, jobban tudtak haladni, jobban ültek a futások és a rövid-középtávoli játékok is. Viszont ha nincs ez a sok turnover, akkor elég jó eséllyel nem tudta volna megnyerni a mérkőzést a Tampa Bay, mert igazából ezt leszámítva nem nagyon volt különbség a felek közt (ugyanannyi first downt és 22 yard híján ugyanannyi yardot szereztek, egyik offense sem érte el az 5 yardot játékonként).

Nem a két legendás irányító jó játékáról szólt a találkozó. Brees láthatóan nagyon limitált volt, ráadásul kissé szerencsétlen is az interceptionökkel, de Brady sem játszott valami jól, a 200 yardot sem érte el és az ő statisztikai lapján is lehetett volna 1-2 interception, ha a védők jobban koncentrálnak. Persze az most is látszott, hogy benne azért jóval több van még, viszont ez a Saints defense nem volt jó matchup a Buccaneers támadósorának. Evans mellett egyébként Leonard Fournette szerzett TD-t, illetve Brady dőlt be egy QB sneakkel a célterületre.

Brees így készülhet a nyugdíjas évekre és a szakkommentátorkodásra, Brady és a Buccaneers pedig a Packers elleni főcsoportdöntőre.

(katonadani)