Connect with us

Hír

Dolphins: Tua az irányítónk!

Tua Tagovailoa újonc éve nem sikerült valami jól, főleg ha Joe Burrow és Justin Herbert szezonja mellé tesszük (ha az utóbbi évek első körösei közé, akkor átlagos volt). És mivel a Dolphins a Texans jogán az 1/3-as pick birtokosa, így elkezdődtek a spekulációk, hogy a csapat akár irányítót is draftolhat ismét a top5-ben.

A Dolphins general managere, Chris Grier viszont kiállt QB-ja mellett és azt mondta a Miami Heraldnak, hogy vele terveznek a jövőben.

“Elégedett vagyok Tuával. Ő a kezdő irányítónk. Úgy gondolom, Tua jó munkát végzett a körülményekhez képest.”

Egyrészt van érv amellett, hogy 9 kezdő mérkőzés alapján ne mondjuk ítéletet egy magasan jegyzett prospectről, újoncként nagyon nehéz egy NFL-irányító élete és a legtöbben második évükre találják meg a helyüket. Másrészt viszont jó eséllyel nem lesz a közeljövőben ilyen helyzetben a Dolphins, hogy 1/3-ra draftolhasson, hiszen most is a rájátszás küszöbén volt a gárda, így ha nem biztosak Tuában, akkor be lehet próbálkozni egy újabb prospecttel.

Azt pedig mind tudjuk a Cardinals esetéből, hogy attól még, hogy a vezetők azt mondják, hogy a jelenleg rosteren lévő, egy évvel korábban a top10-ben draftolt irányító az ő emberük, még nem feltétlen van ez így a valóságban is.

Szintén Dolphinsszal kapcsolatos hír, hogy Brian Flores elmondása szerint marad az edzői stáb a helyén, nem lesznek változások a csapatnál. Hétfőn felröppentek pletykák, hogy a támadókoordinátor Chan Gailey lapátra kerül, és akár lehetne is ráció a döntés mögött, végül kacsának bizonyult a híresztelés.

39 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
39 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
2021-01-06 09:58

Ha Tua az ő emberük tutira, akkor el kellene adni az 1/3-at NAGYON sok ellenértékért.

Ehhez pedig szerintem inkább azt kellene nyilatkozni, hogy esetleg eladó a pick, de nagyon sokért, mert gondolkodnak egy QB draftban. Persze előtte Tuaval egyezetni kell, hogy tudjon róla, hogy van állása, csak a csapat érdeke a ködösítést kívánja meg…

Bandi
Bandi
Reply to  Bujdy Bujdy
2021-01-06 10:18

Lehet jobbam megérni már 1/3-on egy Sewell vagy Smith az offense-be

ahanem
ahanem
Reply to  Bandi
2021-01-06 15:36

Lehet = biztos

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2021-01-06 10:55

“azt mondta a Miami Heraldnak, hogy vele terveznek a jövőben.”
Fordításod alapján nem ezt mondta.Annyit mondott hogy Tua jelenleg a kezdő,elégedettek vele,és jó munkát végzett.
Nyilván te se mondanád hogy faszod televan vele és szar munkát végzett, ha később elszeretnéd passzolni.

Kopi3.14
Kopi3.14
2021-01-06 11:06

Jó, Tua a kezdő, Fitzmagic a meccsnyerő. harmadik negyed közepi beugró.

euskadi68
euskadi68
2021-01-06 11:12

Szerintetek Trask vagy Jones elérhető lesz 1/18-on?

acsdav2
acsdav2
Reply to  euskadi68
2021-01-06 11:34

Nálam a Jets, Jaguars, Panthers, Broncos, 9ers azok akikhez QB-t húznék. Lawrence, Fields, Wilson, Lance, Jones és Trask akik elkelhetnek 1.körben. Papíron egyikük megmaradhat, bár lehet Lance lesz az.

euskadi68
euskadi68
Reply to  acsdav2
2021-01-06 12:38

Én megérzés alapján ebben a kettőben látom azt a pluszt, amit tavaly Herbertben.
Vasárnap éjjel nagyon elborult az agyam Tuára, mostanra kicsit lehiggadtam, nem dobnám el az 1/3-at irányítóra. :)
Jöjjön Sewell, vagy Smith. Esetleg le lehetne cserélni 1-2 helyet, ha tudjuk, hogy a fenti kettőből az egyik bent marad. Az ezért kapott csereértéket pedig beforgatnám az 1/18 felcserébe.
Aztán megversenyeztetném az új kúbét Tuával.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  euskadi68
2021-01-06 12:53

Vagy adtok Fitzmagicnek még egy évet, hogy mögötte tanulgasson még. (Kivéve ha előtte leszerződik – mondjuk a Patriotshoz)

acsdav2
acsdav2
Reply to  Krisztian Fekete
2021-01-06 14:52

Fitzpatricktől mit lehet tanulni? Légy gunslinger aztán ha jó napod van, 3TD lesz, ha rossz akkor 3 INT? :)

Danika
Danika
Reply to  acsdav2
2021-01-06 15:36

Ha ebből lehet karriert csinálni miért ne?

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  acsdav2
2021-01-06 15:47

Hogy egy öregebb, rutinosabb irányító mögött lehet-e mindig jó kérdés, és mindig örök vitatéma lesz.
Vajon Rodgers tanult-e bármit Favre mögött?
Mahomes Smith mögött?
És nyilván van, akinek használ egy mentor, és van, akinek meg inkább árt.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Krisztian Fekete
2021-01-06 16:20

Ez nem örök vitatéma. :) A padoztatásban hívők eldöntik, hogy Mahomes és Rodgers azért lett király, mert padoztak. Pont. Nem azért, mert Reid nagyon jó edző, Mahomes óriási tehetség, a skill playerekből 2 elit, hanem ,mert padoztak. Az a megközelítés fel se merül bennük, hogy a PO rutin hiánya miatt buktak el a Pats elleni AFC döntőben. Szerintem ez nem vita, ha az egyik oldal érv készlete ennyiben kimerül. :) Ráadásul ha csak egy olyan egyszerű számításból indulok ki, hogy hány franchise QB padozott és hány nem, már azzal egyértelműen lezárható a nem létező vita. :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2021-01-06 20:43

Most akkor nem arról van szó, hogy ez Rosen megfogta az Isten lábát is, mert két évig padozik Brady mögött aztán onnantól már mekeg is mint a kecske?

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2021-01-06 20:48

Szegény Rosen még csak nem is padozhatott, mert az 53-as keretben sem volt. De persze az elvakult Rosen fanoknak ez se bizonyíték, hogy kedvencük semmire se jó…. Most meg elment 1 meccsre San Franciscoba, ami valójában Arizona volt aztán most ki tudja mi lesz vele. :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2021-01-06 21:59

Kicsit lemaradtam… :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Krisztian Fekete
2021-01-08 13:27

Ezek jó kérdések. Én nem nagyon hiszek a mentorálásban, már csak azért sem, mert a mentornak sohasem érdeke az utódját mentorálni, elmegy rá egy csomó drága ideje és utána meg pont őt fogja kiszorítani a csapatból.
Akkor sem működhet a dolog, ha az újonc eleve jobb, mint a mentor. Mahomes, aki fejen állva hátrafelé is tud 50 yardos TD-t dobni és pszichikailag is nagyon rendben van, sok újat nem tanulhatott Smithtől.
Ugyanígy probléma, ha a mentor virtuóz módon jó, mert akkor meg nem lehet követni. P. Manning egyik cseréje sem tanult semmit, mert csak azt látta, hogy az öreg felmegy, szarik a playbookra, összekutyul és áthív mindent, aztán valahogy csodát művel. Vagy ott van pl. JimmyG, aki mindössze a QB sneaket tudta megtanulni Bradytől, igaz, hogy azt tökéletesen :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2021-01-06 20:40

ARodnak bejött. :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  acsdav2
2021-01-08 13:08

Fitzpatricktől nem tanulni kell, hanem CSODÁLNI! Amit ő tud, azt úgysem tanulhatja meg más!

acsdav2
acsdav2
Reply to  euskadi68
2021-01-06 14:49

Az ég világon semmi értelme 2 QB-t behúzni. :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  euskadi68
2021-01-06 19:04

“Jöjjön Sewell, vagy Smith.”
Smith! 1/3-ra felelőtlenség támadó falembert húzni, az első 5-ben biztos jövőbeni all pro szintű prospectet kell választani. A támadó falemberek ehhez túl kockázatosak.
Van pénzetek bőven, a támadófalba az FA piacról szereznék biztos embert…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  euskadi68
2021-01-08 13:12

Azzal remélem tisztában vagy, hogy ha fiatal irányítókat fogtok versenyeztetni és Fitz elmegy máshova, onnantól a kutyát nem fogják érdekelni a meccseitek? Ne legyetek már önsorsrontók! :)

Danika
Danika
Reply to  acsdav2
2021-01-06 16:01

Hozzánk ne vedd biztosra. Ki tudja, hogy az új GM nálunk akar-e cserét Wilsonért vagy Fieldsért az 1/3-ra.Vagy ad még egy évet Lockunknak fejlődni és ebben az esetben vagy jön az alabama CB Patrik Curtain, vagy amit támogatok egy lecsere Washingtonnal ha benn van még Lance, begyűjteni egy jövő évi elsőköröst és lentebb a Notre Dames LB – ert behúzni s ha gáz Lock és Vangio is bukik akkor tiszta lappal sok cappel és pickkel újrakezdeni. Ha mindenképpen új QB-t akarnak majd, cseréljenek Watsonért (plusz JJ-ért) két első két másodikért + Lock, Patrik duót beletéve. Mindenmás nálam bicska nyitogatóval érne fel.

vabu
vabu
Reply to  acsdav2
2021-01-06 17:08

Roseman szeret le/felcserèlni és most kellős pickeket gyűjteniert az FA piacon nem leszünk aktívak,úgyhogy Eagles adja 1/6,Pats adja 1/15 és még mást is és húzhat irányítót a Patriots

Danika
Danika
Reply to  vabu
2021-01-06 19:59

A Pats emellé még minimum a 2. köröst is adja, ha nem a jövő évi elsőt.

acsdav2
acsdav2
Reply to  vabu
2021-01-06 20:11

BB-ben nem érzem, hogy bevállalna egy újonc irányító felépítését.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  euskadi68
2021-01-06 13:00

Ha lehet adni a mock-okra akkor bőven.

ahanem
ahanem
Reply to  euskadi68
2021-01-06 15:09

Sok dologtól függ, hány olyan csapat érzi azt, hogy nekik mindenképp kell egy qb, akár ki is mehetnek az első 15ben (9ers, pecc, panthers, broncos, lions, falcons, jets, jags)

Danika
Danika
Reply to  euskadi68
2021-01-06 15:47

Trask biztos, Jones 50-50. A 49erstől függ.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2021-01-06 13:28

Ez legyen a ti problémátok.

Vicgeordie
Vicgeordie
2021-01-06 14:19
acsdav2
acsdav2
Reply to  Vicgeordie
2021-01-06 14:52

Én a mai napig nem tudom elhinni, hogy miként lehetett valakinek kérdéses a Murray pick.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  acsdav2
2021-01-08 13:30

Ott legfeljebb az zavarhatott be, hogy Murray sem tudta az elején, hogy mit is akar (baseball, NFL).

acsdav2
acsdav2
Reply to  Megawatt Szvetozár
2021-01-08 22:59

Amint tudta, hogy magasan viszik, már el volt az döntve. A combine-on lemérték, hogy nem olyan pici az NFL-hez a Cardinals már biztosan mellette voksolt.

pritek
pritek
2021-01-06 15:41

Vilag hulyesege lenne 1/3ra iranyitot huzniuk.

LG
LG
2021-01-06 21:46

A mai Kedd esti fényekben is hallottam ezt az agymenést, hogy QB-t kell huzniuk 1/3-on. Na ne már. Őrültség lenne! Egy olyan újonc év után egyből pálcát törni a kb év éve (kicsit több, mert ilyenkor már meg]űtötték) még az évtized prospectjének kikiáltott, a sérülésig atom 1/1-es irányítód fölött és eldobni egy olyan szezon után, amikor még mindig csak építkezel… És kiért? Lawrence 1/1, Fields 1/2 (de ha le is csúszik 1/3-ra, akkor is egy bowl elődöntő miatt? Behaltam ezen az érvelésen…), ki marad? Ugyan már, szvsz a Dolphinsnál örülnek, h ez az év úgy sikerült, ahogy és majdnem meglett a playoff (kezdő irányítóval a fedélzeten (persze, tudom, h a győzelmeket Fitzmagic vagy a védelem/Fortuna hozta)). Majd jövőre már lehet reális elváras a PO, de idén… Amikor a tavalyi év nagyrészt “Tank for Tua” volt! Áhh…
Majd ha következő évben is ilyen szár lesz, akkor már el lehet gondolkozni, h mi legyen vele. Oké, akkor már nem lesz 1/3-as pick, de kit érdekel? Egyszerűen nem dobhatsz el egy ilyen játékost ilyen háttérrel csak egy ilyen fél- és újonc szezon miatt! Eleve nem is az offense volt terítéken első évben, h rendbe kell tenni. Én azt várom, h a 21-es offseasonben és a drafton majd az offense lesz előtérben. Az 1/3-as pick jó kérdés. Minőségi falember nem tudom van-e, de eleve ultra nagy reach lenne. Biztos arra fognak játszani, h vki jön hátulról és felcserél (Patriots? Vikings?) és a plusz pickekkel tovább építik a csapatot a hawaii köré. Ha tényleg QB pick lesz a Phinstől, akkor szvsz marha nagy hülyék. De persze ők látják, én csak okoskodok innen messziről :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  LG
2021-01-06 22:19

Nem azért, de ha a delfineknek jó lesz jövőre Tua, akkor a Vikings miért cserélne föl 1/3-ra? Azzal lehet megszerezni tőletek Rodgerst? :D

LG
LG
Reply to  Fetyke
2021-01-07 09:44

Ez egy kisebb bold volt tőlem, nem kell komolyan venni. Nem néztem meg a szerződését, pedig meg kellett volna :) Ahogy látom, gyakorlatilag 2021. március 20-án teljesen garantált lesz neki a ’22-es alapfizuja is, így gyakorlatilag 22 év végéig marad. 1/3-on azért lehet marad olyan, akivel elképzelhetnétek a jövőt (Trask például?), de persze, elég nagy áldozatokat kellene hozni, hogy 1/14-ről felmozogjatok 1/3-ra (látod-látod, ha vasárnap nem veritek meg az oroszlánokat, akkor 1/11-re is felmozogtatok volna). Mindegy, ez csak egy mellékszál volt. Kicsit kiakadtam ezen a felvetésen. (Danival és sok más hozzászólóval értek egyet ebben a kérdésben.)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
2021-01-08 13:34

Ha Rodgerst nem is, de a Tua.mizéria miatt lehet, hogy felszabadul Fitzpatrick. Asszem nálatok talán még nem volt. Lehetne végre egy izgalmas csapatotok, Nos? :)

39
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x