A Giants védelme egyértelműen a várakozások felett teljesített idén, ami annak volt köszönhető, hogy Patrick Graham védőkoordinátor a tehetségekhez képest egy nagyon jó rendszert rakott össze. Épp ezért a New York Jets el is hívta egy állásinterjúra a megüresedett főedzői posztjára (és mások is érdeklődtek). A városi rivális Giants reakciója pedig az volt erre, hogy hosszabbított Grahammel, és a felek megegyeztek, hogy a koordinátor idén még nem próbál meg feljebb lépni a ranglétrán – számol be Ralph Vacchiano.
Nem valószínű, hogy Graham idén állást kapott volna egyébként, legalábbis nem volt a legfelkapottabb nevek közt, de tapasztalatszerzésnek mindenképp jó lett volna elmennie 1-2 interjúra, hogy ha jövőre is adódik lehetőség, akkor felkészültebb legyen. Viszont így, hogy valószínűleg ő is tudta, hogy nem a legjobbak az esélyei, azaz minden bizonnyal maradt volna a helyén, legalább leakasztott egy jó kis fizetésemelést magának – meg is érdemli, tegyük hozzá.
Graham 2009-ben Bill Belichick alatt kezdte az edzői karrierjét az NFL-ben, majd 2016-ban lépett elő a Giants védőfaledzőjévé, onnan Green Baybe vezetett az útja, hogy a linebackereket edzhesse és a futás elleni védelemért legyen felelős, majd 2019-ben védőkoordinátor volt a Dolphinsnál Brian Flores kezei alatt. Innen happolta el őt Joe Judge és lett játékhívásokkal felruházott védőkoordinátor, illetve segéd főedző.
A Giants védelme 2019-ben 28,2 pontot engedett átlagban, ezt Graham 5,9 ponttal javította fel, amivel a 9. legkevesebb pontot engedte a ligában a New York-i alakulat – engedett yardokban pedig 12. volt az egység.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Akkor jöhet a visszaesés.