Connect with us

Hír

Frank Gore és Larry Fitzgerald sem döntött még a folytatásról

Frank Gore és Larry Fitzgerald is nagy döntés előtt áll, ugyanis mindkettejüknél kérdés, folytatják-e még karrierjüket.

Larry Fitzgerald a 17. szezonját húzta le az NFL-ben, és már az előző pár évben is gondolkodott a visszavonuláson, így nem lesz ez másképp most sem. Kliff Kingsbury főedző nyilatkozott erről a Cardinals hivatalos oldalának, és azt mondta, hogy az elkapó nem döntött még, sok mindent kell átgondolnia és várhatóan egyhamar nem is fogja meghozni ezt a döntést, szóval várnunk kell még arra, megtudjuk, mi lesz Fitzgerald jövőjével.

A 2020-as idényt 54 elkapással, 409 yarddal és egy TD-vel zárta, ez volt statisztikailag a legrosszabb éve. Az utolsó fordulóban ráadásul nem is tudott pályára lépni sérülés miatt, nem tudta playoffba segíteni a csapatát, így nem volt szép a búcsú.

A 37 éves Gore a 16. szezonjának utolsó meccsén elérte a 16.000 futott yardot karrierjében, amire csak két játékos volt képes az NFL történetében (Walter Payton és Emmitt Smith). Szép befejezése lenne a pályafutásának, gondolhatnánk, azonban Gore még nem kész szögre akasztani a cipőt, elmondása szerint még mindig nagyon élvezi a focit. Döntést még nem hozott, és időre van szüksége, hogy kitalálja, hogyan tovább, de ezek alapján nem zárhatjuk ki, hogy visszatér 2021-ben.

Gore-t 2005-ben draftolta a 49ers a harmadik körben, és 10 évet töltött San Franciscóban, majd a Coltsban, a Dolphinsban, a Billsben és a Jetsben is játszott, idén 653 futott yardot és 2 TD-t, illetve 16 elkapásból 89 yardot szerzett. A fia jelenleg a Southern Miss egyetemen futó, 2023-ban jöhet legkorábban az NFL-be. Durva lenne, ha az idősebb Gore kibírná addig és egy csapatban játszhatnának.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!