Megkezdődött a rájátszás: a Bills, a Rams és a Buccaneers jutott tovább elsőként

Megkezdődött a rájátszás, három csapattól már el is búcsúztunk, három viszont megváltotta a jegyét a divisional körbe. Mutatjuk, mi történt a Super Wild Card hétvége első felvonásában. 

Indianapolis Colts @ Buffalo Bills 24-27

1995 után nyert ismét rájátszás mérkőzést a Buffalo, de azért a Colts sem adta magát olyan könnyen. Ha picit szerencsésebbek és fókuszáltabbak a vendégek, megnyerhették volna a meccset.

Az első három negyedben hatszor voltak a Bills térfelén és összesen 10 pontot sikerült szerezniük, az utolsó két drive-juk azért jobban sikerült. Az első félidő vége előtt Rivers épphogy túldobta Michael Pittmant negyedik kísérletre az end zone-ban, ezt pedig megbosszulta a Bills egy 96 yardos TD drive-val, amivel 14-10-re fordítottak. Rivers egyébként nem játszott rosszul, de jól sem, a fontos pillanatokban megremegett a keze. Az első félidőben Jonathan Taylorra és Pittmanre építették a támadásaikat a vendégek, a másodikban inkább Hinesra és a tight endekre – Pittman 101 scrimmage yarddal zárt, Rivers 27 jó passzból pedig 14-et kapott el a Doyle – Burton – Alie-Cox trió. Kellett is a tight endek jó játéka, mert TY Hiltont szinte teljesen leradírozta a pályáról Tre’Davious White. Doyle-nak viszont 7 elkapása is volt 70 yardért, jól találta meg a mismatcheket Rivers, amikor az egy fejjel alacsonyabb játékosok védekeztek rajta Micah Hyde és Taron Johnson személyében. Zach Pascalnak is fontos elkapásai voltak, főleg amit 4. és 10-re kapott el az utolsó drive-ban.

Pass rush egyik oldalon sem volt, igaz, a Bills játékosok leginkább azért nem értek oda, mert Rivers legtöbbször gyorsan eldobta a labdát, míg Allen többször sokáig tartogatta, de a fal az utolsó drive-ot leszámítva tökéletesen megvédte. A hazaiak védelme az utolsó negyedig remekül tartotta magát, ott viszont kétszer is átment rajtuk a Colts, mint kés a vajon.

A hazaiaknál ismét nagyon jó gameplannel állt elő Brian Daboll, remekül váltogatta a passz és futás playeket, az első hat passz hat különböző elkapónak ment. Stefon Diggsnek az első félidőben összesen 1 elkapása volt, a másodikban azért előjött belőle a playoff forma, a negyedik negyed elején egy gyönyörű TD elkapása is volt, végül 128 yarddal zárt. Cole Beasley-t is összedrótozták, bár látszott rajta, hogy nem száz százalékos, végig bicegte a találkozót, bár így is összeszedett hét elkapást 57 yardért és pár fontos first downért. Gabriel Davisnek volt még nagy mérkőzése, remekül blokkolt, amikor kellett, valamint a már említett 96 yardos drive-ban volt két remek oldalvonal melletti elkapása is. A futójáték inkább hatékony volt, mint látványos, főleg, amikor Allenre volt felrajzolva a play, volt is egy szép futott TD-je, Zack Mosst viszont kocsival kellett levinni a harmadik negyed végén. Josh Allen is jó napot zárt, 324 yardot hozott össze a levegőben, még 54-et a földön és 2+1 touchdownt is berakott a közösbe. Volt néhány hihetetlen játéka, de volt egy buta hibája a meccs végén, ami majdnem a győzelembe került. Ki kell emelni még Tyler Basst is, aki nem hibázott rúgást, az 54 yardos mezőnygólja pedig a leghosszabb a rájátszásban az újoncok között.

Sok olyan momentum volt a mérkőzésen, ami a Billsnek kedvezett, végül ezeken már nem tudott felülkerekedni a Colts: Rivers hosszú passza 4.-re, Kemoko Turay offside büntetése szintén 4th downnál, Blankenship kapufája 33 yardról, millimétereken múló interceptiönök, elrontott kétpontos kísérlet.

Hiába vezetett 14 ponttal a Bills, a Colts csak nem adta fel, szépítettek, és volt 2,5 percük egyenlíteni. Végül a Hail Phillip nem jött össze, így 25 év után ismét playoff győzelmet ünnepelhetnek a Bills szurkolók. A buffalóiak majd a magasabb kiemelttel játszanak jövő héten, ami lehet még a Steelers, a Titans vagy a Ravens is (papírforma szerint a Steelers).

(löfli)

Los Angeles Rams @ Seattle Seahawks 30-20

Miután 1-1-gyel végeztek a felek az alapszakaszban, itt volt az idő, hogy eldöntsék, melyikük is jobb valójában. Ugyan sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végére egyértelművé vált, hogy a Los Angeles az erősebb, ez pedig az eredményben is megmutatkozott.

A Ramsnél John Wolford volt a kezdő irányító poszton, viszont Jared Goff is aktív volt a hüvelykujjtörése ellenére. Mint végül kiderült, tudott játszani, tehát McVay kvázi leültette a korábbi AAF-irányító kedvéért. Azonban a Wolford-tündérmese nem tartott sokáig, ugyanis Jamal Adams kiütötte a játékból egy elég csúnya és kései ütéssel, a QB-t pedig később kórházba kellett szállítani. Úgyhogy jöhetett Goff, aki nagyon rosszul nézett ki, félidőben 100 passzolt yardja sem volt, ráadásul ebből több mint 80-at két olyan játékból szerzett a Rams, ahol olyan sokat nem tett hozzá az irányító (Kupp és Akers elkapások). Látszott, hogy nincs rendben az ujja, a labdái egy része nem úgy jött ki a kezéből, mint kellene. A Rams a mérkőzés elején igyekezett Jamal Adamset támadni coverage-ben, az első 79 yardból 78 a safety irányába ment, utána viszont leálltak ezzel.

A Seahawks támadósora is borzasztóan kezdte a találkozót, az utolsó játékot nem számolva az első negyed végén még mínusz 1 yardon álltak. DK Metcalf már az elején elég ideges volt, miután Ramsey és társai levették őt a pályáról, ezért elégedetlenkedett az oldalvonalnál is. És ez lett a Seahawks veszte, ugyanis megpróbálták a kezébe erőltetni a labdát egy screen formájában, azonban Darious Williams megcsinált egy zseniális játékot, lefülelte a screent és visszavitte TD-re. Látszik, hogy rengeteget videózott a cornerback és fel volt készülve erre a játékra, de még így is szinte lehetetlen megcsinálni ezt így, hiszen át kell menni a blokkon, lendületből el kell kapni a labdát és visszamenni a gólvonalig. Zseniális játék volt, kicsit Malcolm Butler Super Bowl interceptionjéhez hasonlítanám.

Ezután viszont végre megvillant az egyébként egész meccsen szenvedő Seahawks offense. Nem egy előre felrajzolt játék volt, hanem improvizáció, de Wilson megtalálta mélyen Metcalfet és hatpontos szerzett. Ez volt az egyetlen TD-je a félidőben a Seahawksnak, és igazából az egész meccsen, ha nem nézzük a meccs végi drive-ot, amikor már minden eldőlt. Ez a szenvedés részben köszönhető a Seahawks támadóhívásainak, amik nem működtek, másrészt a Rams védelmének, ami talán a legjobb és legjobban felkészítet egység az egész ligában (Steelers az egyetlen, amely ebbe beleszólhat). Wilsonék a meccs végi szépítő drive-ot és a Metcalf TD-t nem számolva mindössze 2,4 yardot haladtak dropbackenként (a Metcalf TD-vel is alig lépték át a 4-es határt), az irányítónak 27 passzából mindössze 11 volt sikeres, és ugyan az interception nem az ő hibája volt, nem egy interceptiont érő dobása volt a meccsen. A futások kicsit jobban mentek, de lehet amellett érvelni, hogy így is túl sokszor próbált futni a Seahawks, így kivették legjobb játékosuk kezéből a labdát.

A félidő előtt a Rams szerzett még egy TD-t, nagyban támaszkodva a futó Cam Akersre, aki félidőben 142 scrimmage yardnál és egy TD-nél járt, végül 176 yarddal zárt. Ugyan vezetett a Rams, de a második félidőt nagyon konzervatívan kezdte és ezáltal nem is tudott haladni, az első három drive-ból 13 yardot sikerült összesen haladni. Az volt az ember érzése, hogy előbb-utóbb ezt meg fogja bosszulni a Seahawks, azonban Wilsonéknak az első öt drive-jukból négy punttal végződött a második félidőben – és az egyetlen, ami nem, az is csak egy nagy visszahordásnak köszönhetően lett mezőnygól, hiszen 7 yardos haladtak csak utána előre. A Rams defense szuperül lezárta a folyosókat Wilsonék előtt, ami különösen impresszív, ha figyelembe vesszük, hogy a harmadik negyed közepétől egy sérülés miatt Aaron Donald nélkül voltak kénytelen helytállni. Brandon Staley védőkoordinátor minden dicséretet megérdemel, amiért ilyen egységet rakott össze az idei évre.

A Seahawks tehát nem tudta kihasználni a Rams offense impotenciáját, ez pedig megbosszulta magát, ugyanis a Kosok speciális egysége villant egyet, Samson Ebukam kiütötte DJ Reed kezéből a labdát. Így rövid pályát kellett csak megtennie Gofféknak, ami az eddigiek alapján még így is nehéz feladatnak tűnt, de megoldották. McVay gyönyörű játékot rajzolt fel, Goff odadobta Robert Woods kezébe a labdát, ezzel 30-13 lett az állás és eldőlt a mérkőzés – ahelyett, hogy 23-13-nál támadhatott volna a Hawks.

Egy garbage time TD-re még futotta a Seahawkstól, és bosszankodhatnak a szurkolók, hogy csak akkor sikerült előkapni a jó játékot és a jó játékhívásokat, amikor már minden mindegy volt. A Rams védelme egész meccsen terrorizálta Wilsont, öt sack jött össze végül, de ennél jóval többször fojtották el csírájában a támadásokat. Kritika érheti Pete Carrollt, egyrészt amiért nem adta oda Russell Wilson kezébe a labdát többször, másrészt amiért nem volt hajlandó nekimenni negyedik és rövid szituációknak még hátrányban sem – csak amikor már túl késő volt. Tökösebb filozófiával jobb esélyei lettek volna a csapatnak a győzelemre.

A Rams offense-ről olyan sok szép dolgot nem lehet elmondani, a táblán szereplő 30 pont ellenére a meccset leginkább a defense nyerte meg. Ebben a 30 pontban ugye volt egy pick-6, illetve egy rövid mezőnypozíciós TD a special teamnek köszönhetően. Goff nem játszott jól, 19 passzából csak 9 volt sikeres, yardjainak nagyobb része is inkább az elkapók segítségéből jött össze. Wolford nem nézett ki rosszabbul a rövid idő alatt, ami jutott neki, de egyelőre kérdés, milyen az állapota, és mi lesz az irányítóhelyzet jövő héten a Ramsnél. A Los Angeles-iek a Packershöz látogathatnak, amennyiben a Saints papírforma szerint megveri a Bearst ma este. Ha nem, akkor Tampába utaznak McVayék.

(katonadani)

Tampa Bay Buccaneers @ Washington Football Team 31-23

Ez tűnt az egyik, ha nem a legsimább mérkőzésnek az egész Wild Card körben, végül azonban egy színvonalas és szoros találkozó lett belőle. Bármennyire is furcsa leírni, mindez Alex Smith-szel nem jöhetett volna létre.

A Playoff-jósdában a Bucst vártam a Super Bowlba, a felemás alapszakasz ellenére éreztem bennük a boomot és kivételesen nem cáfoltak rám Bruce Ariansék. Az offense szinte tökéletesen teljesített, öröm volt nézni. Végre jöttek a kreatív screenek, voltak snap előtti motionök és play-actionök, rendszeresen volt támadva a pálya közepe – és nem csak tessék-lássék módon, hanem egy kidolgozott koncepció részeként.

Persze továbbra is a hosszú passzokon volt a hangsúly, ami alapvetően egyáltalán nem baj, csak mindezt meg kell támogatni különböző finomságokkal, hogy az ellenfél védelmének ne legyen elég beállni hat DB-vel a saját end zone-jába Hail Maryket védekezni. És most volt minden, ami csak-szem szájnak ingere, és nem egy Lions vagy Falcons szintű védelem ellen. Óriási dicséret az eddig (joggal) sokat kritizált Ariansnek, most láttuk, mire is lehet képes ez a dream offense.

Tom Brady szokás szerint zseniális volt, 381 yardot és két TD-t passzolt a mérkőzésen (a 22/40-es passzpontosság nem néz ki jól, de elég sok passzát elejtették). A kedvence Mike Evans volt, aki az első félidőben nagyon rozogának tűnt, de a második játékrészre felszívta magát és végül 119 yarddal zárta a meccset. Mellette Cameron Brate és Antonio Brown is jó volt, ketten együtt 129 yardot és egy TD-t tettek a közösbe. Chris Godwinnak a 79 yardja és TD-je ellenére sem ment igazán a játék, volt 3-4 csúnya dropja, Rob Gronkowskinak pedig egész egyszerűen nem osztottak lapot, mindössze egyszer vette célba Brady.

Ez utóbbi kifejezetten durva: a Bucsban van három All-Pro szintű WR1 és két TE1, ha Arians segíti Bradyt és legalább közepesen jó a gameplan, ez az offense bárkit szét tud szedni. Pláne úgy, ha a támadófal is ennyire brutálisan jó. Az első körösökkel teletűzdelt washingtoni védőfal szinte köpni-nyelni nem tudott a Bucs támadófala ellen, Bradynek sokszor 4-5 másodperce volt eldobni a labdát, ráadásul még Leonard Fournette is jó futónak tűnt (ellenben az újonc, ismét fumble-öző Ke’Shawn Vaughnnal).

A védelem már nem volt annyira penge, sőt. Todd Bowles terve az volt, hogy a szinte újoncnak is elmenő, élete első PO-meccsére készülő Taylor Heinicke úgy se jó semmire, így hát blitzelni kell ezerrel, hogy nyomás alatt még haszontalanabb legyen. Ez nagyon mellé ment (de legalább a futójátékot sikerült ezzel megölni).

Heinicke parádés volt. Nem ijedt meg sem a PO-, sem a Bucs által generált nyomástól, magabiztosan szórta a hosszú labdákat, jól érezte a zsebet és olyan meneküléseket mutatott be, melyekre a fénykorát elő Eli Manning vagy Big Ben is csak csettintene. 306 yardot passzolt egy TD és egy INT mellett úgy, hogy Evansek és Brownok helyett Cam Sims volt a sztárelkapója, az eladott labda nem az ő hibája volt, a TD-je zseniálisra sikerült, illetve volt egy csomó dropja. Mindezek mellett 46 futott yardjával a legjobb volt a Washingtonban és még egy TD-t is szerzett a földön.

Hibátlan volt nemcsak az ő, de Ron Rivera hozzáállása is: élvezni akarták a lehetőséget, megpróbálni kihozni magukból a legtöbbet és kis szerencsével megnyerni a mérkőzést, nem pedig vállalhatóan lemenedzselni a vereséget. Erre Alex Smith jó eséllyel nem lett volna képes. A mobilitása alapból nem lett volna meg, de a tökösebb passzokat is ritkábban vállalta volna be – bármennyire is igazságtalan, jót tett a mérkőzésnek, hogy nem tudta vállalni a játékot.

Ami némileg csalódás, az a fővárosi védelem. A liga egyik legjobb egységéhez képest nem igazán volt ellenszer a Bucsra. Természetesen 5-6 top játékost nehéz egyszerre kivenni, de ennél azért többre számítottunk. Fournette és Vaughn is 4,2 yardos átlaggal futott, egy-két kivételtől eltekintve nem volt pass rush (Chase Youngtól egész meccsen két siettetésre futotta) és a secondary sem volt a helyzet magaslatán.

A Bucs megmutatta, hogy az offense-ben óriási a potenciál és mindenkinek tartania kell tőle, bár a védelem továbbra is bőven hagy kívánnivalót maga után, ennél azért sokkal jobb a játékosállomány. Jövő héten a Saints ellen idegenben, vagy a Rams ellen hazai pályán lehet újra bizonyítani. A Washington pedig büszkén mehet a szünetre: bár nem volt szép a PO-ba jutás, ott már nem vallott szégyent a csapat.

(renningan)