Egész nagy a sürgés-forgás Marcus Mariota körül, ugyanis többször is felmerült a neve potenciális cserealapként, leginkább talán a Patriotshoz. Ian Rapoport információi szerint viszont megakadtak a tárgyalások, Jason Fitzgerald pedig rávilágított, hogy mi lehet ennek az oka: a szerződésében foglalt ösztönzők.
A korábbi 1/2-es Mariota tavaly érkezett a Raidershöz cserének, de elég jó fizetést kapott ahhoz képest. Az idei fizuja $10,25 millió, ami full time kezdőnek olcsónak is tekinthető, de egy éves átmeneti megoldásnak még így is kicsit sok lehet. A nagyobb probléma viszont az ösztönzőivel van, amik elég játékosbarátak.
Általában az ilyen ösztönzők százalékos formában néznek ki, tehát például a snapek 60%-án pályára lépve kap $3 milliót, 70% esetén $4 milliót. Ebben az esetben viszont a csapat tud játszani a snapekkel a szezon végén, ha az irányító gyengén teljesítene. Mariota esetében viszont meccsenként léteznek ezek a bónuszok, ráadásul elég magasak is, hiszen 625 ezer dollárt kap minden meccsért, amiben jelentős játékidőt kap, így maximum $7,5 milliót kereshet még. Csak ezzel az ösztönzővel már a $15 milliós fizetés környékén járunk kezdőként, hiszen legalább a szezon feléig pályán lenne, amíg versenyben a csapat. Emellett pedig összesen $1,875 milliót kereshetne győzelmekkel (a maximumhoz 12 győzelem kell, szóval ennek valószínűleg csak egy részével számolhatunk). Emellett van még playoff-ösztönzője, habár ha a csapat bejut a rájátszásba, akkor valószínűleg ezeket szívesen kifizeti.
Tehát ha egy csapat úgy gondolja, hogy Mariota be tudja vezetni a gárdát a rájátszásba, akkor megéri érte cserélni, ellenkező esetben viszont nem igazán. A piacon pedig azért lesznek Mariotához hasonló egy éves átmeneti megoldást jelentő QB-k, mint Cam Newton, Jameis Winston, Mitch Trubisky, Ryan Fitzpatrick, Tyrod Taylor vagy Andy Dalton, akik biztosan kevesebbért fognak aláírni és még draft picket sem kell beáldozni értük.
Legfrissebb cikkeink
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
- ThySoul on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on Into the offseason Ranking
- katonadani on FK! Rájátszás jósda 2025
- Kopi3.14 on Into the offseason Ranking
- F.Krisztian on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- David95 on FK! Rájátszás jósda 2025
Mariotaban még mindig látok egy kis reményt hogy lehet egy kezdő QB valahol egy jó rendszerben. Ez a 10+ pár millió nem nagy rizikó szerintem.
Nagyon naiv vagy. :)
Ha JG, Goff félék sokszor elitnek tűntek eg systemben, akkor ő is ah lehet🙃
Hiába, szerződéseket kötni tudni kell!
Ha emiatt nem kerül kezdőként másik csapatba ahol bizonyíthat akkor nem járt vele jól. Ebben az esetben csak egy Carr sérülésben bízhat, másként bukott egy második esélyt (én sem látok rá sok esélyt, hogy élni tudna vele, de ki tudja).
Nem fogom megérteni mi ez a nagy sürgés forgás Mariota körül… Legjobb szezonjában sem jött össze a 3500yard… 95ös ratinggel… Azóta eltelt 4év és már a padon ül…