Hír

Könnyen lehet, hogy mégsem lesz olyan jó az idei elkapópiac

Published on

Az idei elkapópiac remeknek ígérkezik, olyan klasszisok szerződése jár le, mint Allen Robinson, Chris Godwin és Kenny Golladay. Előbbi esetében már több riport is arról számolt be, hogy a Bears franchise taget tehet rá és elcserélheti, míg Godwin állítólag visszatérne a Bucsba, illetve ő is könnyen taget kaphat. Ian Rapoport információi szerint Golladay is hasonló sorsra juthat: az újjáépítésbe kezdő csapat nem akarja csak úgy elengedni a fiatal elkapót, legrosszabb esetben tag-and-trade opcióban gondolkozik.

A korábbi harmadik körös játékos tavaly csak öt meccsen lépett pályára, de azt megelőzően kétszer is átlépte az 1000 yardos határt és összesen 16 TD-t szerzett. Idén novemberben lesz 28 éves, a piaci értéke alsó hangon 16-18 millió dollár körül mozoghat, míg a franchise tag értéke 16,4 millió dollár körül lehet.

A Lionsnek szüksége van pickekre az újjáépítéshez, így a tag+trade teljesen logikus lépés lenne a csapattól (már amennyiben belefér a keretbe, Jared Goff szerződésével számolva 8 millió dollárral van jelenleg a plafon fölött a gárda). Ugyanakkor Golladay mellet Marvin Jones, Mo Sanu és Danny Amendola szerződése is lejár, vagyis konkrétan nincs elkapója a gárdának, így egy tag utáni hosszabbítás sem elképzelhetetlen.

4 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group