Connect with us

Prémium cikkek

A legjobb szabadügynök tackle-ök

Meglepően erős lehet az idei OT piac: két-három franchise játékos és jó pár átlagon felüli kezdő válthat csapatot. Ha a kor nem számít, akkor David Bakhtiari 23 millió dolláros rekordja is megdőlhet.

10. Mike Remmers

Remmersnél nincs szerencsétlenebb tackle a ligában: döntőbe jutott a Panthersszel és a Chiefsszel is, majd mindkét meccs szinte rajta ment el. A Bucs elleni döntőn hat nyomást és egy sacket engedett, illetve két zászlót is bedobtak rá, de ezzel együtt is helye van a listán.

Túlzás lenne azt állítani, hogy biztos megoldást jelent a poszton, de a Chiefshez 1 millió dolláros fizetésért írt alá – ennyiért ajándék. Az egész szezont figyelembe véve két sacket és összesen 31 nyomást engedett, a PFF-től futás és passzblokkolásban is jó (~70) értékelést kapott. Ha nem kap 4-5 milliónál többet, akkor már jó vétel, ha megint 1-2 millióért ír alá, akkor nagy fogás – egy közepes OT ennyit megér.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

9. Jason Peters

Peters egy jövőbeli Hall of Famer, de ebből tavaly már semmit nem láttunk. Persze 38 évesen nem könnyű magas szinten játszani, de az 509 snapen engedett nyolc sack és 28 nyomás borzalmasan fest. Ezzel együtt is túlzás lenne azt mondani, hogy rossz lenne, inkább inkonzisztens: a PFF-től négy meccsen kapott 70-esnél jobb értékelést, és ugyanennyiszer 60-nál rosszabbat. Az Eaglesben tavaly nem volt egy álom játszani, de egy top csapatban 3-4 millióért képes lehet hozni egy stabilan jó szintet – Andrew Whitworth hasonló korú és még mindig képes elit játékra. A folyamatos sérülései nem segítik az értékét.

8. Cam Robinson

Robinson egyelőre nagyon nem szolgálta meg a 2. körös cetlit, amit a Jaguars áldozott rá 2017-ben. Ugyanakkor még mindig csak 25 éves, és ha csak minimálisan is, de mintha fejlődés jeleit mutatná. Igaz, ez az esetében még mindig 5 sacket, 40 engedett nyomást és öt zászlót jelentett tavaly, de ez még mindig jobb, mint a 8 sack, 45 nyomás és 11 sárga, amit korábban mutatott.

Akár a jobboldalon is ki lehetne próbálni, de egy jobb támadófaledzőnél maradhatna a baloldalon. A kora miatt lehet benne potenciál, 3-5 millió dolláros kategória maximum. A legalább a snapek felén pályára lépő OT-k közül a 42. volt tavaly a PFF szerint passzblokkolásban, vagyis voltak nála gyengébb kezdők is.

7. Matt Feiler

Feiler némileg kakukktojás, tavaly ugyanis guardot játszott, de azt megelőzően két évig volt RT és kifejezetten jó volt. A teljesítménye is jobb volt a fal szélén, 2019-ben például csak 25-ször engedett nyomást, pazarlás lenne a fal belsejében használni. 6-8 millió dollárért már ajándék, de akár egy nagyobb szerződést is meg lehet kockáztatni, pláne ha már Halapoulivaati Vaitai-ok is 9 millióért írnak alá.

6. Kelvin Beachum

Egy újabb Steelers-nevelés. Beachum 2012 és 2015 között volt a Steelers játékosa, azóta megfordult a Jaguarsnál, a Jetsnél és a Cardinalsnál. Soha nem tudta azt a szintet hozni, amit Pittsburghben, de passzblokkolásban így is rendre átlag feletti teljesítményt hozott: az elmúlt négy évben egyszer sem engedett 30 nyomásnál többet egy szezonban. Futásblokkolásban már szörnyű, de végül is egy tackle-nél ez a kevésbé fontos szempont. Már 32 éves, tavaly 1 millió dollárért játszott, idén könnyen 5+ milliót is kaphat.

5. Daryl Williams

A mindenhol bevethető falember 2017-ben robbant be a köztudatba, az egyik legígéretesebb fiatal OT-ként tartották számon. Majd 2018-ban csak egy meccsen lépett pályára sérülés miatt a Panthersben, majd a következő szezonban többet játszott guard, mint tackle poszton. Három éve 10+ milliós játékosnak tűnt, tavaly mégis 2,5 millió dollárért írt alá a Billshez, de a lépés bejött.

Buffalóban parádés játékot nyújtott, top 15-ös szinten teljesített, futás- és passzblokkolásban is kiváló volt, mindössze 21 nyomást engedett (közte három sackkel). Az inkonzisztencia miatt óvatosabbak lehetnek vele a csapatok, de a tavalyi éve alapján 10-13 milliós játékos.

4. Alejandro Villanueva

A harmadik Steelers-kötődésű játékos a listán. Már 32 múlt, a tavalyi éve nem sikerült tökéletesre (47 nyomás és három sack), de összességében nem volt baj vele. Soha nem volt annyira jó, mint amilyen magasra Pittsburghben tették, de egy a liga első felébe tartozó LT, akinek egy 15 millió dollár körüli szerződés sem lenne túlzás.

Pass protectionben átlagon felüli, és bár a futójátékban nem jeleskedik, ez egy tackle-nél kevésbé fontos. Ráadásul mellette szól, hogy futójátéknál a kötelezőt stabilan hozza: nem dominál, de általában nem is rajta csúszik el a dolog. Nincs akkora plafonja, mint Daryl Williamsnek, ugyanakkor a padlója jóval magasabb, vele nagyon nehéz lesz befürödni.

3. Russel Okung

Okung egy remek LT, aki még futásblokkolásban is tud értékelhetőt nyújtani. Ellene szól ugyanakkor, hogy az elmúlt két évben csak 663 snapen lépett pályára, ami a 33 évével kiegészítve aggodalomra ad okot. Egészségesen simán top 20-as OT, passzblokkolásban kiváló, futásblokkolásban is vannak jobb napjai, nem véletlenül volt anno 1/6-os. Hosszú távú, legalább 3 éves szerződést inkább Villanueva érdemel kettőjük közül, Okungtól kellene egy egészséges szezon, hogy nyugodtan meg lehessen kínálni 15-17 millió dollárral.

2. Taylor Moton

Okung, Remmers és Williams után egy újabb ex-Panther (hihetetlen, hogy a Panthers és a Steelers milyen jó érzékkel nyúl/nevel ki OT-ket). Moton még csak 26 éves, az elmúlt három évben rendre top 20-as teljesítményt nyújtott és a sérülésekkel sem volt komolyabb problémája. Már most a liga egyik legjobb RT-je, tavaly három sacket és 20 nyomást engedett, illetve csak két zászlót dobtak rá.

Nem lenne meglepő, ha a Panthers franchise taget tenne rá, ritka az ilyen tehetséges játékos. A liga jelenleg legjobban kereső RT-je Lane Johnson évi 18 millió dollárral (legalábbis új pénzt, és nem a teljes szerződést tekintve) – nem lenne meglepő, ha Moton megdöntené Johnson rekordját.

1. Trent Williams

Williams esetében nem az a kérdés, hogy 20 millió dollár fölött fog keresni, hanem az, hogy mennyivel. Hiába ülte ki a 2019-es évet, bomba formában tért vissza. Egész szezonban mindössze 19 nyomást engedett, emellett futáshoz is zseniálisan blokkolt, a PFF-nél ő volt összességében a legjobb tackle a ligában.

Még mindig csak 32 éves, a játékára nem lehet panasz, bármilyen rendszerben megállja a helyét. Laremy Tunsil 22 millió dollárért, David Bakhtiari 23 millió dollárért hosszabbított, rajtuk kívül senkinek nincs 20+ milliós szerződése az offensive tackle-ök között. Ugyan Williams mindkettőjüknél idősebb, de még 4-5 év nagyon jó játék lehet benne, így bankot fog robbantani.

[/ppp_patron_only]

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2021-02-17 09:09

Villanueva esetében nehéz megítélni, hogy morálisan mennyit tud adni egy fal teljesítményéhez, ami talán fontosabb is lehet, mint a sima játéka.

RvBalazs
RvBalazs
2021-02-17 10:52

Megérné kivágni Reiff-t és elhozni Feiler-t? Anyagilag mindenképp, ha 6-8 átlagért el lehet hozni,
Mutatott játékban nem vagyok meggyőzve (mármint arról se, hogy Rieff megéri-e megtartani a teljesitmény miat)

Fetyke
Fetyke
Reply to  RvBalazs
2021-02-17 14:21

Hát nagyon durva fizetéscsökkentésbe kellene Reiffnak belemennie ahhoz, hogy maradhasson. Én szinte biztos vagyok abban, hogy elküldjük. Az így megspórolt 11 millióból akár Trentnek is tehetnék egy visszautasíthatatlan ajánlatot (farnehéz szerződéssel).

ClayMatthews52
2021-02-17 14:09

T. Williams: Még mindig csak 32 éves
R. Okung: ami a 33 évével kiegészítve aggodalomra ad okot
A. Villanueva: Már 32 múlt
K. Beachum: Már 32 éves
A kor tényleg relatív.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x