Connect with us

Hír

A Rams megszerezte DeSean Jacksont

Megszületett a Rams első külsős igazolása: a csapat 1 éves megállapodást kötött az elkapó DeSean Jacksonnal, aki így szó szerint hazatér. A 34 éves támadó szerződésének részletei egyelőre nem ismertek, de a csapat pénzügyi helyzetét és Jackson kórlapját figyelembe véve 2-3 milliónál több nem nagyon lehet.

Jackson 2008-ban az Eagles második körös pickje volt. Másodévesként már Pro Bowler és második csapatos All-Pro lett, pályafutása csúcsán a liga egyik legjobb mélységi elkapója volt. Hat évig volt az Eagles játékosa, majd egy washingtoni és Tampa Bay-i kitérő után az elmúlt két évet szintén Philadelphiában töltötte. Washingtonból ismeri egyébként Sean McVayt és jó kapcsolatot ápolnak.

Impozáns karrierje során 10 656 yardot és 56 TD-t szerzett, ötször lépte át az 1000 yardos határt, illetve 25 darab 60+ yardos TD-je NFL-rekord. És lehetnének ezek a számok sokkal jobbak, ha 13 év alatt nem csak két alapszakaszt tudott volna végigjátszani: a 208 lehetséges meccsből csak 160-on volt a pályán, az elmúlt két évben 24 mérkőzést hagyott ki.

Amennyiben egészséges tud maradni, nagyon sokat hozzá tehet a Rams támadósorához, amely a 2021-es idényben a következő skill playerekkel fog rendelkezni:

  • QB: Matthew Stafford
  • RB: Cam Akers
  • RB: Darrell Henderson
  • WR: Robert Woods
  • WR: Cooper Kupp
  • WR: Van Jefferson
  • WR: DeSean Jackson
  • TE Tyler Higbee

11 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
11 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-03-22 02:12

“Amennyiben egészséges tud maradni, nagyon sokat hozzá tehet a Rams támadósorához,…”

Egy 34 éves, az utóbbi időben rengeteg lábsérülésen átesett mélységi elkapó olyan nagyon sokat nem hiszem, hogy bármihez is hozzá tud tenni.

Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
Reply to  Fetyke
2021-03-22 04:38

Szerintem ez playbook, és orvosi csapat kérdése is!

Elég csak Gronkowskira gondolni, aki félig rokkantan visszavonult, majd szép lassan belejött/elkezdték játszatni és a szezon végére csak lett pár hasznos megmozdulása…

Fetyke
Fetyke
Reply to  Bujdy Bujdy
2021-03-22 05:12

Ebben így igazad van, de egy ilyen nehéz helyzetben lévő csapatnak nem biztos, hogy egy ennyire korlátozottan használható, speciális játékosra kellene költenie. Persze ha 1 millió vagy az alatt írt alá, akkor ez igazából mindegy.
Viszont Jackson egy olyan mélységi játékos, aki elsősorban a sebességéből élt. Ez pedig 30 éves kor fölött már kopik. Egy-egy speciálisan rá hívott nagy játék még biztosan benne lehet, de én olyan nagyon sokat már nem nézek ki belőle.

renningan
renningan
Reply to  Fetyke
2021-03-22 05:46

Állítólag még mindig fürge, igazából tavaly is jól játszott, amikor épp pályára tudott lépni.

Az egyértelmű volt, hogy kell egy speedster/mélységi célpont a csapatba. Végül is jött egy. Ha pályára tud lépni és kicsit megnyújtani a pályát, már azzal segít. 1000 yardokat nem kell tőle várni, de rendszerszinten hasznos lehet, ha meg lesz 3 db 70yardos TD-je a szezonban, az már csak rááadás.

Fetyke
Fetyke
Reply to  renningan
2021-03-22 05:50

Ez így oké!
Csak a nagyon sokat hozzá tud tenni a Rams támadósorához kifejezés olvasása alapján nekem inkább az 1000 yardos szezon ugrott be elsőre. :D

Ge®i
Ge®i
Reply to  Fetyke
2021-03-22 06:31

Az tuti, hogy olcsóbb volt, mint mondjuk a drafton becserélni az első kör első harmadába / felébe Jaylen Waddle-ért… :)
Majd az első Seahawks meccsen Quandre Diggs kiüti, mint Mahomest anno, aztán meg is jöttek…

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2021-03-22 06:39

tavaly is elég gyors volt, szerintem azzal egyelőre nincs problema

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Bujdy Bujdy
2021-03-22 13:09

Gronk más, az ő testalkatával és stílusával gyakorlatilag alig kell mozognia.

bjeela
bjeela
2021-03-22 03:29

Ezt a hazatér dolgot nem értem.

crain
crain
Reply to  bjeela
2021-03-22 04:04

LA-ben született és Californiában járt suliba is.

bjeela
bjeela
Reply to  crain
2021-03-22 05:07

Jahogy. Kösz, így már minden világos.

11
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x